Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-10-16 / 38. szám
helyi história Esztergom felfedezése, avagy a hely története Aki kőbe és bronzba faragta a múltat Pöltl Zoltán Szomorú hír ad aktualitást helytörténeti rovatunk mostani cikkének: szeptember 18-án elhunyt Vigh Tamás szobrászművész. Az alkotó két, a saját pályafutása szempontjából is fontos köztéri szoborral van jelen Esztergomban. Egyik ilyen műve A városalapító, mely már felállításától megosztotta a szakmai körök és a nagyközönség véleményét, a másik a Kőrösy Kollégium előtt álló lovasszobor. Vigh Tamásról, barátja, Kaposi Endre festőművész írt korábban cikket a Limes tudományos, művészeti szemlébe, az alkotóról ezzel a cikkel emlékezünk meg. Rövid pályaleírás Vigh Tamás 1926-ban született Csillaghegyen. Vidéki gyermekévek után tízéves korától Óbudán élt. Egy ideig gyári munkás volt, majd Medgyessy Ferenc javaslatára jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára. Esztergommal való kapcsolata akkor kezdődött, amikor 1947 nyarán, mint szobrásznövendék - segély- csomagból kapott amerikai tengerészkabátban - megérkezett a városba, hogy részt vegyen főiskolai mestere, Ferenczy Béni nyári művésztelepén. A művésztelep szervezése idején a főiskolai növendéktárs Martsa Alajos, aki összekötő volt a mester és a város között. Vigh Tamás, mint fiatal művésznövendék a Martsa Alajossal folytatott baráti beszélgetések során hallott először a modern európai művészet és a magyar avantgárd törekvéseiről, és ezek az ismeretek nagy hatással voltak művészi szemléletének alakulására. Vigh Tamás 1975-től tíz évig tanított a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Ez idő alatt - talán éppen a mesterével együtt töltött szép napokra emlékezve - több osztályát is Esztergomba hozta nyári művésztelepre. Haláláig többen felkeresték őt visegrádi nyaralójában is, és időnként ő is ellátogatott Esztergomba. Az alkotó, Esztergom és a városalapító szobra Vigh Tamásnak, a Martsa-fivérekkel kialakult baráti kapcsolata lett a legfőbb biztosítéka annak, hogy Esztergomhoz fűződő jó viszonya a későbbiekben is megmaradjon. Jórészt ennek volt köszönhető az is, hogy 1973-ban, a millenniumát ünneplő város programjába vette a szobrász kamaratárlatának megrendezését, valamint azt is, hogy a város vezetése 1972-ben őt kérte fel a millenniumi emlékmű megalkotására. Vigh Tamás megtiszteltetésként fogadta a megbízást, ám az emlékmű felállítására - a művész váratlan megbetegedése és a kivitelezés jórészt ebből adódó elhúzódása miatt - csak 1980-ban került sor a vár bejáratánál, a kapuhíd mellett. A szobor a Városalapító nevet kapta, és a kétszeres Munkácsy-díjjal, Kossuth-díjjal, kiváló művész címmel és „A magyar művészetért” díjjal kitüntetett szobrász életművének kiemelkedő köztéri alkotása lett. A művész első elgondolása nyomán született agyag-vázlatból még nem derült ki, hogy a talapzaton képező kocsi és a figura azonos vagy különböző anyagból készül-e, de azt magától a szobrásztól tudjuk, hogy hatalmas élmény volt számára a keleteurópai síkságon kiásott kurgánok (a sztyeppéi népek temetkezési helyei, a szerk.) leletanyaga, különösen a nehéz, tömör kerekű szekerekkel való személyes találkozás. Bizton állíthatjuk, hogy ez az élmény meghatározó szerepet játszott Vigh Tamás azon döntésében, hogy a kocsi kőből készüljön. Ám éppen ebben a technikai megoldásban rejlett a szobor megsérülésének lehetősége, ugyanis a négy kerék és a figurát hordozó kőlap között nem jött létre szerkezeti kapcsolat. Ezért törhetett le - eddig ismeretlen okból - a kőlap egyik fele. Az pedig különös botrány, hogy az illetékesek a letört darabot még a sérülés napján elszállították, és egy kisplasztika méretű szobor ormótlanul nagy posztamenseként „hasznosították”, lehetetlenné téve ezzel a letört rész visz- szaillesztését. Fájdalmas szégyene Esztergomnak, hogy e nagyszabású, reprezentatív mű immár évek óta méltatlan körülmények között fogadja turisták ezreit a város legfrekventáltabb pontján, írta Kaposi Endre cikkében. Az ősmagyarok tömör kerekű kocsiját idéző talapzaton robusztus, arctalan figura áll. Sámán? Vezér? Harcos? Történelmi küldetését beteljesítő hős? Két karja szétvetve kitárul. Bal karján kerek pajzs, a jobb kezében tartott dárdával pedig a földbe döf. A dárda felső csúcsa tollsze- rűen szétnyílva szinte az égre írja az üzenetet: „Megérkeztünk”. A mozdulatban munkáló lendület ereje hatalmas, jelentése egyértelmű: megtörtént a föld egy pontjának, a város helyének kijelölése. Vigh Tamás ebben a művében a korábbi lemezplasztikai munkák tapaszhidlap.net
