Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-10-16 / 38. szám
Pincében kapható borok minőségét nem befolyásolja, hiszen a vállalat nem foglalkozik szőlőfeldolgozással, csak előre palackozott borokat forgalmaznak, így az előkóstolásoknak köszönhetően mérlegelni tudják, hogy melyik borok kaphatnak helyet a Vinum Primatis borok között. Nagyon hamar kiderül azonban, hogy az idei borok közül melyek kerülhetnek a pincébe, hiszen a borász szerint a Márton napkor kóstolt újborok sok mindent elárulnak majd az idei felhozatalról. Felvidéken sem kedvező a helyzet Nem éppen fényes a helyzet a szomszédos szlovák borvidékeken sem, ahol a megkérdezett szakemberek szerint a térségre korábban jellemző szőlőmeny- nyiség 30 százalékát tudták leszüretelni a gazdák, de akadt olyan termelő is, aki szőlő nélkül maradt a betakarítás idejére. Erről az elkeserítő helyzetről Miroslav Petrech a Muzslai Rivel Kft. borásza tájékoztatott bennünket, aki a Párkányi Borvidékre vonatkozóan elmondta, hogy negyven éves pályafutása alatt az idei a legrosszabb évjárat. Ennek okai hasonlóak a Magyarországon is tapasztaltakhoz, hiszen ahogyan a szakember kifejtette, a sok csapadék, a különféle szőlőbetegségek, valamint egy komoly károkat okozó jégverés miatt a borvidék szinte egész területén nagy mennyiségben sérült vagy megsemmisült a termés. A borászok kitartó munkájának eredményeként azonban permetezéssel sikerült megmenteni a szőlő egy részét, aminek több mint a felét már le is szüretelték. Mindezek tükrében érthető, ha Miroslav Petrech a Vinum Ister-Granum Regionis borlovagrend nagymesteréhez hasonlóan azon a véleményen van, hogy most mutatkozik majd meg igazán, hogy ki a jó borász. Országosan gyenge termés A nagy bortermelő vidékeket sem kímélte az időjárás és a már említett szőlőbetegségek sem, így az ország különböző részein címlapon Közepes szőlőből finom bort Az alacsony cukor- és magas savtartalommal rendelkező szőlőből is lehet jó bort készíteni, állítják a szakemberek, csak az átlagnál valamivel több odafigyelés és tapasztalat szükséges elkészítésükhöz. A cukor- tartalmat legegyszerűbben szőlőcukor hozzáadásával, míg a karakteres ízek lágyítását savcsökkentő anyagok adagolásával lehet elérni, és ezáltal kellemes bort készíteni. tevékenykedő szakemberek beszámolói egyaránt lehangoló helyzetről árulkodnak. Nem is kell túl messzire menni a rossz tapasztalatokért, hiszen a neszmélyi borvidékhez tartozó területek is rendkívüli módón megszenvedték az elmúlt hónapok időjárási viszontagságait. A károkat és a kialakult helyzetet Kamocsay Ákos borász részletezte, aki az elmúlt hetekben végzett szüret után csak annyit mondott, hogy nem egy dicsekedni való esztendőről az idei. „Az országosan is jellemző szőlőbetegségek mellett külön gondot jelentett számunkra, hogy a szüret ideje alatt, ami nálunk augusztus vége és október eleje közé esik, nagyon sokszor esett az eső, aminek következtében nem tudtak beérni a szőlőszemek, ráadásul pedig szinte mentenünk kellett a termést, hogy ne rothadjon le a tőkéről. Ezek a tényezők összességében azt eredményezték, hogy viszonylag kevés és nem túl jó minőségű gyümölcsöt tudtunk betakarítani" - fejtette ki a jelenlegi helyzetet a szakember. A gyenge termésnek természetesen követhidlap.net hídlap 5