Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-10-09 / 37. szám

exkluzív Esztergom-emberek Közös fejlődés és továbblépés Gulya István A Delta utáni következő filmjét, a szeptemberben bemutatott Szelíd terem­tés - A Frankenstein-terv címűt szintén meghívták a cannes-i filmfesztivál hiva­talos versenyprogramjába. Mundruczó Kornél rende­ző a Hídlapnak adott inter­jújában elmondta, miért hagyta abba a színészke­dést, és hogyan csöppent bele a Szomszédokba.- Hogyan jött a cannes-i fölkérés, ho­gyan lehet bejutni a cannes-i versenybe?- Ez nem egy felkérés, hanem kiválaszt­ják a filmedet.- De mi módon? Amikor úgy tudjuk, hogy még nem volt kész.- Ez igaz, de készült belőle egy„megte- kintő kópia". Nyilván a cannes-i válogató­bizottság annyira profi, hogy annak elle­nére, hogy a hangja még nincs kész, lát­ja, ez ennél még jobb lesz. Szerencsére most már nem kell az összes körön végig­futnunk. Amellett, hogy nyolc éve az ösz- szes filmem ott volt Cannes-ban, a Delta versenyszereplése meghozta azt az áldá­sos hatást, hogy rögtön a főbizottságnak küldhetem a filmet.- Ez azt jelenti, számon tartanak Cannes-ban?- Biztos, hogy ez sokkal inkább szól a filmnek, mint nekem. Azt hiszem, ha a film nem működne, akkor nem hívtak vol­na vissza. Nekem még nincsen olyan re­nomém, hogy rossz filmmel is megkerül­hetetlen legyek. Efféle tiszteletet inkább az idősebb nemzedék képviselői iránt szoktak mutatni.-A film a XIX. századi angol írónő, Mary Shelley híres - ma így neveznénk: - best­sellerének, a Frankensteinnek egy saját­ságos átirata. Mi a történet?- A film bár eléggé hűen követi a re­gényt, mégsem nevezném adaptációnak, mert inkább csak a dramaturgiájában, a fordulataiban hasonló, semmint a mű cselekményét illetően. Ne számítson sen­ki egy kosztümös, gótikus horrorfilmre. Ez egy mai magyar történet, ami itt és most játszódik. A teremtő tulajdonképpen egy filmrendező. A teremtés, ami a regényben a villám meg a hullák darabjainak össze- ragasztása, itt egy nő és egy férfi műve, akiknek születik egy közös gyermekük, ám kihajítják, mert nincs rá szükségük. Nem azért nemzették, hogy felneveljék, hanem vágyból, szenvedélyből, elragad- tatottságból. A felelősségtől mind a ket­ten meg akarnak szabadulni. Azonban ez nem lehetséges büntetlenül. A gyerek egyszer csak kopogtat, hogy itt van ő is. Ekkor kezdődik a mi történetünk, amely azonban elsősorban az apa és a fiú törté­netére koncentrál.- Úgy tűnik, mintha neked túl könnyen sikerülnének a dolgok. Szinte folyamato­san tudsz filmeket készíteni, amelyre min­dig adódik pénz is. Ha csak a Deltát vesz- szük, ott másfél filmet forgattál le, miu­tán az első változatot félbe kellett hagyni. Nem kaptad meg a szakmában, hogy ne­ked csak megszületni volt nehéz?- A Delta esetében egy nagy biztosítási ügyből kifolyólag végül alacsonyabb költ­ségvetésből kényszerültünk elkészíteni a második filmet. így alkotói oldalról meg­lehetősen sok kompromisszumot kellett hozni, de akkor is örülök, hogy az a film nem tűnt el. Azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy pénzügyileg optimálisan találom ki az ötleteimet. Soha nem finanszírozhatat- lan az, amit kigondolunk. Másrészt kiváló producerem van Petrányi Viktória szemé­lyében, és több koproducerünk Magyar- országon, Franciaországban, Németor­szágban és Ausztriában is. Kezd egy olyan bizalmi helyzet kialakulni körülöttem, amelyben úgy tűnik, hogy örülnek, ha fil­met csinálok, és bízhatok benne, hogy ösz- sze is jön a pénz, amelyre szükségünk mu­tatkozik. A filmjeink nagyjából egymillió euróba kerülnek, és nem annyi sokmillió­ba, amennyire már nekem is várakoznom kellene. A születő terveket tehát mindig úgy próbálom optimalizálni - ez talán a színházi múltamból és az ottani szemlé­letből fakad -, hogy annyiból gazdálkod­junk, amennyi rendelkezésünkre áll. Mert inkább csinálok filmet, mint hogy várjak. A Delta után is volt egy olyan elvárás, hogy na, akkor most jöhet a nagy költségvetés, a nyelvcsere, a sztár, de fél év után még­is elkezdtük nyomni a külföldiek felé, hogy ez a film még ne az legyen. S tulajdonkép­pen ez volt a kockázatosabb lépés.- A rendezés mellett egyben színész. is vagy. Ez jelent még valami kihívást a számodra? 28 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents