Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-10-09 / 37. szám
esztergom mórra, és úgy láttam, hogy nagyon embernek tetszik, tehát érdeklődés min den bizonnyal Esztergomban is lenne rá. Jól bizonyítja mindezt, hogy a 2008-as, első Dumakanyar ugyan üzleti szempontból erős mínusszal zárult, de a humort kedvelő publikum szempontjából, illetve az anyagiakat nem számítva, minden egyéb szempontból pozitív volt a mérleg. Az első Dumakanyarnál már látható volt, hogy erős igény van a közönség részéről az ilyen előadásokra, a stand up comedy műfaj az elmúlt években lett igazán erős show trend, elfogadott, sőt erősen közkedvelt előadói forma. A 2008-as fesztivál negatív pénzügyi záróegyenlege ellenére úgy döntöttem, folytatni kell, s bár tavaly nem kaphattam lehetőséget, hogy Esztergomban újra legyen ilyen rendezvény, idén már sikerült.Tudni kell, hogy úgynevezett franchise-rendszerben működtetik a stand up comedy esteket Magyarországon. Az idei Dumakanyart látva a stand up comedy országos szervezői felvetették, hogy mi lenne ha a győri előadásba én is beszállnék. Ez egyfajta elismerése volt a munkánknak itt Esztergomban, valószínű a minőség, a hozzáállás, a műfaj iránti tisztelet, a közönségnek és a fellépőknek megadott komfort és környezet színvonala alapján mondták ezt az ajánlatot a franchise-tulajdonosok, vagyis a Dumaszínház Bt.- A mostani Dumakanyar nagyon sok érdeklődőt vonzott az esztergomi főtérre. Talán csak az R-Go, vagy Demjén Ferenc koncertje alatt jöttek ilyen sokan ide. Idén milyen mérleget vontál meg a humor fesztivál után?- Egyértelmű siker volt, valóban nagyon sokan jöttek, több ezer főről beszélhetünk, igaz, ha kevéssé van ilyen hideg, akkor még többen jönnek el. Lelki szemeim előtt már a folytatás van, a továbbépít- kezést is látom. Az idei Dumakanyar pedig anyagilag nullszaldós volt. Ez akármilyen fura, jó jel, mert ha fesztiválokat szervezünk, akkor azt tudnunk kell, hogy üzleti hidlap.net szempontból egy folyamatban kell gon- loiKodnunk, ami az első pár alkalommal biztos veszteséges, majd csak a harmadik, negyedik év után válhat nullszaldóssá. Úgy gondolom, hogy mind kulturális, mind anyagi szempontból nagy potenciál van ebben a műfajban, az ország számos pontján működik is már, a televízió változata is rendkívül sikeres, egyértelmű, hogy a stand up comedy-nak teret kell adni itt Esztergomban is.- A mostani Dumakanyarra is számos sztárfellépő érkezett, sokukat még a színpadról való lejövetel után is „foglalkoztatták" a rajongók, sok autogramot kiosztottak.- Nagy menetek voltak, kétség kívül. A hideg időt említettem, de nem véletlenül, a nem túl barátságos időjárás ellenére is ezrek állták végig Hajós András jócskán több mint egy órás előadását, vagy még pénteken, Dombóvári és Beliczai művész urak fellépésén is sokan voltak, őket legalább egy-egy félórára még itt tartották a hordószínpad mögött a lelkes rajongók, hogy aláírást kérjenek, gratulálhassanak nekik vagy, hogy közösen lefotózkodhassanak kedvenceikkel. De ugyanígy járt szombaton Trabarna, akit szintén „majd szétszedett" a közönség. Az összes fellépő stand up comedy-s rendkívül jól érezte itt magát Esztergomban, nagyon megtisztelőnek tartották, hogy itt állhatták a közönség elé, bizonyára szívesen jönnek majd ahányszor csak hívjuk őket.