Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-09-29 / 36. szám
a tanítási év második hetét rögtön egy játékos programmal nyitották, hiszen aTV2 „2 testőr" című műsorának felkérésére az alsós diákok kipróbálhatták az újonnan nyílt Mátyás Király Történelmi Játszóparkjátékait. A műsor most szombaton látható a televízióban. Az erdei iskolában a tanítás mellett szeptember 15-től indultak be szakkörök: grafika, íjászat, úszás,„Játsszunk együtt!" - sportfoglalkozás, madarászat, valamint az újrahasznosítás jegyében tavaly indult és a gyerekek körében népszerű „Rongyos-Fodros"varrószakkör is. Számos eseményt tartogat az ősz, a gyerekek az„Erdők Hete" keretében a Vörös-kőre látogatnak majd el. November is több eseményen vehetnek részt a tanulók, sőt az érdeklődők, hiszen a gyerekek és Barkóczi József grafikus-művésztanár munkáiból nyílik kiállítás november 12- én Budakalászon a Kós Károly Általános Művelődési Központban. Szintén novemberi rendezvénye az iskolának az„Egész- ség Hete", melynek előkészületei már zajlanak. Az erdei iskola szívesen látja mindazokat, akik az intézmény pedagógiai programjával bővebben megismerkednének akár magánszemélyként, akár szervezett formában, az intézmény szándéka ugyanis, hogy a Dunakanyar Erdei Általános Iskola által képviselt nevelési elveket, szemléletet minél szélesebb körben megismertetesse. LANCCHE Kozmetika Cím: Esztergom, Bánomi út 2. Mobil: 06-20/ 540-1457 Telefon: 06-33/411-933 Web: sminktetovalas.albelt.hu Long-Time-Liner sminktetoválás Wiii'li« FÁIDALOMMENTES! VÉRZÉS, HEGKÉPZÓDÉS NÉLKÜL! SZOLGÁLTÁT ÁSOK: _ Kabinrendszerű kozmetikai kezelések LANCCHE termékekkel, gyantázások, szempilla - szemöldökfestés - orena festékekkel. MIKRODERMABRÁZIÓ (bőrcsiszolás mikrokristályokkal) AZ ŐSZI HÓNAPOKKAL VÁLIK AKTUÁLISSÁ Kezelhető problémák: ráncok, aknák, pigmentfoltok, tág pórusú bőrök. A kezelés eredménye: egy optimális bőrkép. Alkalmazható: kúraszerűen, de már egyszeri alkalommal is látványos változást eredményez. KROKI PAPÍR-KREATÍV ÉS MŰVÉSZBOLT FILLÉRES HETEK!» f Szeptember 20-25-ig gyöngyim Október 18-22-ig eserepvasar Esztergom, Simor J. u. 56.; tel./fax: 33/520-770 e-mail: negyvonalkft@invitel.hu ; www.krokipapir.hu Hasított tűzifa, ömlesztett köbméterben, díjtalan házhozszállítással! 4 m3 bükk 42.000 Ft 4 m3 tölgy 42.000 Ft A tűzifa és a mérlegelés telephelyünkön megtekinthető! 2531 Tokod, Hrsz.: 023/16.; tel.: 06-20/333-2891,06-20/519-2178; www.vest.hu Földiekkel játszó csalfa tünemény Már csak genetikai okokból - nem lehet ilyen alkattal, mint az enyém, százméteres gyorsfutást nyerni - azt mondom: üljünk le, nyugodjunk meg. A hamar munka ritkán jó. Például Esztergom „hangos bete- rítése"erről tanúskodik, miszerint az idő rövidsége miatt Tétényi Éva független jelölt szeretne így, az utolsó pillanatokban minél többekhez szólni. Szerintem a mifelénk szokatlan - inkább megütközést keltő - repülőgépes„leszólás", amikor is a jelölt hangja az égből osztja az igéket (meg a fő- és mellékneveket, a határozószavakról már nem is szólva) a választónépnek, a (privát jelzőm: kétségbeesett) kapkodás jele. Mint az, hogy Tétényi és társultjai/mögöttesei „last minute"osztják az ívet a Hídfutás városi - mit városi; települések közötti, nemzetközi és így tovább - rendezvényén az indulóknak, főleg a gyerekeknek, miszerint kire kell szavazni, nyilván, hogy odahaza rágják anya/apa fülét. Mint mondtam: hamar munka ritkán jó, és nem egészen abban az értelemben, hogy orosz véreim a minap finiseitek a negyven éve megkezdett Leningrád/Szentpétervár- Moszkva-Vlagyivosztok autópályával, miszerint Szergej, szervusz, ezt a rohamtempót, majdnem megpörkölődött a homlokom az építés sebességétől (a magyar metróberuházásban mintha ez volna a vezérfonal). Hanem hogy a kapkodva kampányolás eme formái visszatetszést tudnak kelteni. Bennem mindenképpen. De, mint tudjuk, elfogult vagyok, tollából élősködő, alkatilag is Kelj Fel János. Ám azt hiszem, ellenérzésemmel ebben az esetben nem imbolygók egyedül. S tudatlanság is gyötör, nem tudom, hogy Tétényi Éva csapata kikből tevődik össze -jó, oké, elképzeléseim vannak, de a szürreálist művészeti irányzatként szeretem, a közéletben kevésbé. Azt sem tudom például, hogy a 4-es választókörzetben (a belvárosban) induló, szintén független Nagy László függetlensége okán egy teamet al- kot-e a polgármesterjelölttel, mert ha igen, érdekes Nagy azon - városszervezési - meglátása, hogy autóút kell az esztergomi zenede és csónakház elé, hogy odajusson az óriási helyi távok okán a végzetesen kimerítő gyaloglástól tikkadt nép (Kocsiút a Kis-Duna-partjára? Hello, a természeti környezetbe? Miért? Hogyan?). Pláne, hogy annak előtte meg azt közölte egy másik választási netes videójában, hogy személy szerint nem híve az autós közlekedésnek... Kapkodást látok. S ezen szerintem a lakosság levegőégből történő inzultálása és a hídon futók molesztálása nem segít. hidlap.net hídlap 9 szó, köz