Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-09-25 / 35. szám
Két ezüstöt és három bronzot szerzett legutóbbi versenyén az esztergomi szenior úszócsapat, amely szeptember második hétvégéjén Egerben mérkőzött meg a magyar és külföldi rutinos sportolókkal. A tizenkettedik Bitskey Aladár Nemzetközi Senior Úszóversenynek adott otthont szeptember 11-én és 12-én Eger, amely a hazai úszó- és vízilabdasport egyik vidéki fellegvára. Az idei verseny a „100 éves az egri úszó- és vízilabdasport" ünnepének jegyében zajlott a Makovecz Imre tervei alapján épült Bitskey Aladár nyolcAz egri uszoda névadója Bitskey Aladár, világcsúcstartó hátúszó, Eger színeiben lett főiskolai világbajnok, majd később iskolát alapított és közel harmincezer fiatalt tanított úszásra. Az uszoda előcsarnokában áll bronzból készült mellszobra. pályás versenyuszodában, ahol összesen 250 szeniorúszó állt rajhoz. A megmérettetésen ráadásul nemcsak hazai - budapesti, békéscsabai, csongrádi, debreceni, gyulai, székesfehérvári, szegedi, szentesi és esztergomi - szeniorúszók vettek részt, hanem a szomszéd országok rutinos versenyzői is. Az esztergomi alakulat ezúttal is remekül teljesített, hiszen a csapat ösz- szesen öt érmet, két ezüstöt és három aranyat szerzett. A versenyen az esztergomi szeniorok közül Tátrai Norbert második helyen végzett az 50 méteres hátúszásban, míg ugyanezen a távon, de gyorsúszás számban ötödik lett. Havas Tamás az 50 méteres mellúszásban és az 50 méteres gyorsban is a dobogó harmadik fokára állhatott, míg Fonyódi György a 100 méteres gyorsúszásban szerzett ezüstérmet, 100 méteres pillangóúszásban pedig bronzéremmel zárta az egri megmérettetést. Az esztergomi szeniorok legközelebb Hódmezővásárhelyen, novemberben mérik össze erejüket és tudásukat ellenfeleikkel. Gladiátorok Viadalán esztergomi harcos Csibra Tibor a legkeményebb harcosok között állt helyt a közelmúltban a Székesfehérváron rendezett Gladiátorok Viadala elnevezésű III. Profi Kempo Gálán. A megmérettetésen kempo, K-3 és MMA szabályrendszerben zajlottak a küzdelmek. Az esztergomi bunyós több sikeres meccset vívott az ARÉV Csarnokban rendezett viadalon, míg eljutott a döntőig, a fináléban azonban végül az utolsó pillanatban kikapott, így végül ezüstérmet szerzett. Csibra Tibor az esztergomi Küzdősportok Házában készült fel a versenyre, ahol nemcsak judo, hanem más küzdősport edzések is zajlanak, sőt utcai harc oktatás is folyik. A Küzdősportok Háza idén ősszel ünnepli egyéves fennállását, az edzőtermet ugyanis tavaly szeptember 5-én nyílt meg a Schweidel utcában. A Küzdősportok Háza elsősorban a judosport népszerűsítésére jött létre, de más küzdősportok edzői is tartanak foglalkozásokat, így az egyes ágak képviselői elsajátíthatják más stílusok elemeit is, fejtette ki korábban Keresztesi Zsolt, az edzőterem vezetője és alapítója. Sűrű őszi szezon vár a régiós kemposokra Két arany és két ezüst a K-3 bajnokságról Nagy Dominik, Nardelotti Zoltán aranyérmet, Pokorni Milán és Képes Krisztián pedig ezüstérmet szerzett a K-3 országos bajnokság második fordulójában szeptember 11 -én, a főváros 13. kerületének harcművészei központjában. A kemposok közül Pokorni Ádám vb-n küzd a héten, majd országos bajnokságokon és nemzetközi versenyeken is szerepelnek Pokorni Gábor tanítványai. A K-3 országos bajnokság második fordulójának szeptember 11-én a Budapest 13. kerületi A-terem elnevezésű harcművészeti központ adott otthont, melyen Pokorni Gábor négy dános edző Esztergom-kertvárosi és sárisápi tanítványai is részt vettek. „A K-3 egy vegyes harcművészeti rendszer, melyben az állóharc ütései, rúgásai mellett akár a földön is lehet ütéssel, rúgással, feszítéssel vagy fojtással folytatni a küzdelmet. Az MMA-tól annyiban különbözik, hogy rendes nagy kesztyűben mérkőznek meg a bunyósok, akik ebben a szabályrendszerben a földharcban félperces korlátot is kapnak" - részletezte a vezetőedző. A menetek 3x3 percesek, döntetlenek esetében pedig az extramenettel zárják a küzdelmet a sportolók. Az Esztergom- kertvárosi Kempo Karate Klub versenyzői közül Képes Krisztián 65 kilogrammban második lett. A bunyós a döntőben három meneten keresztül döntetlen ért el, ugyan a földharcban és a dobástechnikákban sikeresebb volt ellenfelénél. Az extra menetben aztán egy hajszálnyival jobbnak bizonyult riválisa, így végül ezüstérmet szerzett Pokorni Gábor edző tanítványa. Ahogy Pokorni Milán is, aki a 76 kilogrammosok mezőnyében bunyózott. A kertvárosi klub kemposa egy 40 hídlap hidlap.net