Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-09-25 / 35. szám
esztergom Esztergom első az útépítésben 160000 140000 120000 100000 80000 60000 40000 20000 0 Az 1 főre jutó útépítési összeg alakulása 2002-2009. viszonylatában a kiemelt településeken (Ft) 140303 83085 Esztergom Tatabánya Esztergom első az egy főre jutó útépítésre fordított összegek tekintetében a 30 ezer lakos feletti városok között. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt hét évben az önkormányzat a saját fenntartású útjaira, lakónként több mint 140 ezer forintot fordított. A többmilliárdos esztergomi fejlesztési, korszerűsítési munkák pedig a város szinte minden pontját érintették és továbbra is érintik. Az ön- kormányzat kiemelt ügyként kezeli az útépítéseket, a felújítások városszerte folytatódnak. Összesen 250 utca újult meg 2003 óta Esztergomban, ezt a programot ráadásul a városvezetés továbbra is folytatja, hiszen Meggyes Tamás polgármester szerint még számos útépítési és felújítási munka vár a városra. Az elmúlt években több milliárd forintot fordított Esztergom a fenntartásában lévő útjai felújítására és szilárd burkolatú utak építésére. A városban több mint 100 utca teljesen új burkolatot, 70 földút pedig aszfaltréteget kapott. A több kisebb, illetve nagyobb beruházásban zajló fejlesztések ráadásul minden városrészt érintettek. Legutóbb az önkormányzat, a kertvárosi ütem után, adhatta át ismét a forgalomnak a Sátorkői és Temesvári utcákat, valamint felavathatta a Damjanich úttal párhuzamosan a körforgalomtól a Sátorkői útig épített új járdát is. Szintén a városrész nagyobb szabású beruházásában zajlott tavalyelőtt a Dobó István utca teljes rekonstrukciója. A kertvárosi ütemet megelőzően Szentgyörgymezőn zajlott átfogóbb felújítás, ahol megújult a Honvédtemető út, valamint Földműves és a Rényi Rezső utca közötti járda. Új járdákat építe- tett - a szilárd burkolat cseréje mellett - az önkormányzat az aranyhegyi utcarekonstrukciós ütemben is, a Népkert, a Semmelweis, az Aranyhegyi és a Monteverdi utcában egyaránt. Mindezek mellett a program részeként zajlott le a Bánomi áttörés folytatása, jó néhány egyéb utca között pedig a Budapesti, Bartók és Virágos utcák, vagy éppen az Árok utca komplex felújítása, de a pilisszentléleki útrekonstrukciók is. Megy- gyes Tamás polgármester korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy a 250 utca rekonstrukciója mellett még akadnak feladatok, éppen ezért, a jövőben is több ütemben folytatná az önkormányzat az utak, járdák állapotjavítását és cseréjét. Számos tervet már el is készítetett az ön- kormányzat, így egyebek között a Balassa Bálint, a Deák Ferenc, Jókai, Mikszáth Kálmán, IV. Béla király, Eszperantó, Liszt Ferenc, Czuczor Gergely, Pázmány Péter, Szent György utca felújításáról. A jövőben szeretné helyreállítatni a város Szenttamás utcáit is, de megújulhat a Babits Mihály utca is az Aranyhegyi utca és a Petőfi utca között - a felső része tavalyelőtt már elkészült - a Meszéna utca, sőt a Móricz Zsigmond utca járdáit és zöldfelületeit is rendezné a városvezetés. Új csomópontot kapna a Vörösmarty és Imaház utca, a biciklisek nagy örömére pedig kerékpárút épülhet Esztergom és Esztergom- Kertváros között egészen a Palatinus-tóig. Mindez csupán néhány elképzelés, melyet az elkövetkező két évben kíván megvalósítani az önkormányzat, mely költségvetéséből újabb több százmilliót fordítana ezekre a munkákra. Meggyes Tamás mT 1 M polgármester (Fidesz) az utcafelújításokkal kapcsolatban lapunknak a elmondta:„Az wBKr elmúlt években kiemelten kezeltük az út- és utcaépítéseket, érdemes megnézni, hogy mennyit költött Esztergom erre a feladatra. Más kérdés, hogy ebben nem találtunk partnerre az elmúlt nyolc évben, a megyei közútkezelőhöz tartozó esztergomi utak állapotára többször felhívtuk a figyelmet. Ugyanakkora közvéleménykutatások azt mutatják, hogy az esztergomi polgárok továbbra is az utak felújítását látják az egyik legsürgetőbb feladatnak. Ennek megfelelően folytatódnak ezek a beruházások, kiemelten kezeljük az ut- cák-ügyét, az esztergomiak kérését - hiszen éppen ez utóbbi a legfontosabb feladatunk" - tette hozzá a polgármester. Néhány a tervezett felújítások közül az elkövetkező két évre: Balassa Bálint, Madách tér és Imaház utca, Deák Ferenc, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, IV. Béla király, Eszperantó, Kis-Duna sétány Lőrinc és Árok utca közötti szakasza, Liszt Ferenc, Czuczor Gergely, Pázmány Péter, Katona István utca, József Attila tér, Szent György, Vörösmarty-lmaház és Szenttamás utca csomópont, Szenttamás utcái, Babits Mihály az Aranyhegyi és Petőfi utca között, Baross Gábor az Áchim és a Schweidel között, Móricz Zsigmond utca járdái és zöldterületei, Meszéna, a Martsa és a Bánomi út összekötése, Mátyás király utca befejezése. 14 hídlap hidlap.net