Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-09-18 / 34. szám

■■I kultúra Oldja meg az oldal sarkában található Sudoku játékot, vágja ki, és küldje vissza a szerkesztő­ség címére szeptember 22-ig! A helyes megfejtők között az Aquasziget Esz­tergom által felajánlott belépőjegyet sorso­lunk ki! Az előző heti számunk feladványának megfejtői közül Szurcsík Mária (Párkány) ol­vasónknak kedvezett a szerencse, nyeremé­nyét szerkesztőségünkben veheti át. Legutóbbi feladványunk megfejtése: Újra együtt ünnepel Párkány és Esztergom jövő szombaton, a jeles nap főszereplő­je pedig a Duna felett átívelő Mária Valéria híd. A Hídünnepen az immár kilenc éve tartó hagyománya alapján számos műsorral - sport-, néptánc-, népzene-, rézfú­vós- és könnyűzenei programok - várják a közönséget. A magyarországi Duna-szakasz leggazdagabb történelmi múlttal bíró része a Du­nakanyar, melynek nyugati bejáratánál lévő mindenkori átkelőhely köré települt Esztergom - olvashatjuk Molnár Erzsébet régész-muzeológus 1994-ben dunai hidak­ról írt tanulmányának elején. Ebből a publikációból is kiderül, hogy átkelőhely már a rómaiak idejében is volt Esztergomnál a Dunán, Így túlzás nélkül állíthatjuk, hogy több ezer éves hagyományra hivatkozva ünnepelhetünk a főszereplő, Mária Valéria híd kap­csán szeptember 25-én. Az idei Hídünnep egész napos eseményén bizonyára elhang­zik majd a színpadon állóktól, a szónokoktól, hogy mit is jelentett az itt élőknek, a Duna két partján lévő magyaroknak 2001. október 11 -e, amikor is hivatalosan átadták a fel­újított Mária Valéria hidat. Jövő szombaton délelőtt 9 órától ingyenes szív- és érrendszeri állapotfelmérés, majd fél tíztől közös torna lesz a főtéren. 10 órakor regisztrálhatnak a gyakorló iskolánál, akik a Hídfutásra vállalkoznak. A Hídünnep pedig 11 órakor kezdődik a Széchenyi téren lévő nagyszínpadon, a Hídi-vásár a „Vásári komédiák a Garabonciásokkal" című produkció­val. A „Hídon innen - hídon túl" alcímet viselő műsorfüzérben - melynek alkalmával egész napos vásár és kézműves foglalkozások lesznek - negyed 12-kor a budapesti Talpalatnyi Hagyomány Néptáncegyüttes, majd ebéd táján, fél egykor Torma Emese énekes műsorát láthatja-hallhatja a nagyérdemű. 13 órakor Szentgyörgymező büszke­sége, a Váralja néptáncegyüttes a Kerekecske Ifjúsági Néptáncegyüttessel és az Ebedi Citerazenekarral közösen lép fel. A Hídfutás eredményhirdetése negyed háromkor lesz a célnál, a párkányi Vadás termálfürdőben. Fél háromkor a Mária Valéria-híd esztergo­mi hídfőjénél lévő „vámszedő ház"-tól indul a Mogyorósbányai Fúvószenekar és a Táti Mazsorettcsoport, hogy a Szalma csárdánál elhaladva a sportcsarnokig meneteljen, ahol közös műsort ad a két formáció. Délután 4 órakor egy igazi sportcsemege várja a labdarúgás rajongóit, a Pézsa Tibor Sportcsarnok műfüves pályáján a Ferencváros All Stars lép a közönség elé, hogy megmérkőzzön az Esztergomi Kistérség FC csapatával. A Fradiban labdába rúg többek közt Nyilasi, Ebedli, Détári, Lipcsei és Mátyus.Fél 5-kor az Északi Kanonok-sortól a Belvárosi plébániáig vonul fel a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend, majd 18 órától a főtéren tartják ünnepi rendezvényüket a borlovagok. 19 órakor lép a nagyszínpadra a Viva Comet könnyűzenei verseny idei nyertese, a lá­nyok kedvencének számító BNF együttes. A Hídünnep estétől hajnalig tartó utcabálján a„funky császár"Indiretta zenekar szórakoztatja a publikumot a főtéren. A párkányi ünnepi programok a sétálóutcára koncentrálódnak, itt már péntektől egészen vasárnapig tartanak a vigasságok. Ekkor élvezheti a közönség az első, hagyo­mányteremtő Párkányi Borünnep kínálatát, a VI. Mazsorett Fesztivált és a IX. Folklór Fesztivált, melyek során zenés-táncos produkciókban, valamint étel és ital felhozatal­ban bizonyára nem lesz hiány. 36 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents