Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-09-18 / 34. szám
szólhat bele abba, hogy milyen átalakításokat végzünk rajta, azaz például, hogy milyen frizurát alakítunk ki és milyen sminket kap" - fogalmazott a szépségközpont vezetője. Jávorfi Szilvia hozzátette, hogy a szerencsések kiválasztása nem véletlenszerűen történik majd, tehát a jelentkezők nem sorsolás alapján kerülnek a szakemberek kezei közé, hanem a központ azt fogja figyelembe venni, hogy külseje alapján ki igényli leginkább az A programra a szepsegkozpont@aquasziget.hu , valamint az Aquasziget Szépség központ címére (2500 Esztergom, Táncsics M. u.5.)„Átváltoztatjuk"jeligére küldött bemutatkozó levelekkel, elérhetőség megadásával lehet jelentkezni, első alkalommal szeptember 24-ig. említett kezeléseket. Ennek megfelelően a jelentkezéshez feltétlenül szükséges - mindamellett, hogy a jelentkezők leírják, miért szeretnének megváltozni, és néhány sorban be is mutatkoznak - egy fényképet küldeni, hiszen a szakemberek ez alapján tudják eldönteni, hogy kit szépítenek meg. Ezt követően egy közösen megbeszélt időpontban a szerencsés kiválasztott egy egész napot tölthet el a szépségközpont különböző kezelésein, amiről természetesen a Hídlap is beszámol, hogy mindenki láthassa, milyen eredménnyel járt az átalakítás. hidlap.net