Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-09-18 / 34. szám

címlapon A Mahart és Esztergom a vízi turizmusért A Duna eszter­gomi szakaszán álló, nagy, nem­zetközi utasszál­lító hajók lehor- gonyozására is alkalmas kikö­tők rendezetlen tulajdonjogi helyzete miatt adódott viták lezárásaképpen Esztergom Város Önkormányzata és hazánk közismert hajózási vállalata, a Mahart Passnave Kft. 2009 elején kötött együttműködési megállapodást, melynek eredményeként megalapították az Esztergom-Mahart Kft-t. Az évezredek óta lakott vízparti város és a száz éves hajó­zási hagyományt hordozó magyar cég a városban közösen fejlesztéseket indít útjára. A cég tevékenysége kiterjed a város területén létesített, illetve létesítendő, a személyhajó­zást szolgáló kikötők üzemeltetésére, valamint a tervbe vett teherkomp üzemeltetésére, továbbá a céghez kapcsolódó területek ingatlanfejlesztésére, kikötői fogadóépület, jacht­klub beruházásra, illetve egy jacht-kikötő majdani létesíté­sére, melyek együttese a város számára jelentős idegenfor­galmi vonzerőt és gazdasági hasznot eredményeznek majd. 345 férőhelyes, a városi közlekedést is szolgáló mélygarázzsal, az esztergomiak számára is nyitott wellness-létesítménnyel és ven­déglátóhelyekkel. A beruházó által csak ezzel a tartalommal meg­térülőnek vélt beruházás előkészítése meg is kezdődött, a tervek elkészültek, a régészeti feltárások is lezajlottak a törvényi előírá­sok szerint, és az illetékes építési hatóság, a Kulturális Örökség­védelmi Hivatal ki is adta az elsőfokú építési engedélyt. Időköz­ben azonban különféle akadályok léptek fel, melyekről Meggyes Tamás polgármester keretes írásunkban részletesen beszámol. A jelenlegi helyzet az, hogy a beruházás több mint másfél éve áll, holott minden Esztergomot szerető léleknek és a gazdasági sze­replőknek is az lenne az érdeke, hogy minél előbb háruljanak el az akadályok, és tűnjön el a város közepéről a „szégyenfolt". Szent Adalbert Központ a vallási turizmusért A szovjet megszállás idején katonai kórházként használt egyko­ri Ószeminárium épületét a rendszerváltozás után visszakapta a Magyar Katolikus Egyház, mely a kor igényeinek megfelelő­en számos új funkció számára újította fel és nyitotta meg 2006 szeptemberében a Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi és Konfe­rencia Központot, mely Közép-Európa egyik legnagyobb és leg­korszerűbb ilyen jellegű intézménye. A 80-100 fő befogadására képes szállással, a 300 fős konyhával és vendéglővel és az akár 800 főt is befogadni képes, korszerűbb technikai eszközökkel felszerelt konferenciatermekkel ellátott létesítmény nemcsak egyházi eseményeknek, tanácskozásoknak és lelki gyakorlatok­nak, zarándokoknak ad otthont, hanem nemzetközi és belföldi konferenciákat, esküvőket, céges rendezvényeket, bálokat, elő­adásokat is rendeznek falai között. Van igény a szállodákra Tavaly december elején nyitotta meg kapuit a Hotel Bellevue Búbánatvölgyben. A négycsillagos besorolású nyolcvanszo­bás szállodában a többségében a Dunára néző szobák mellett egy 160 férőhelyes étterem, a 150 fős tanácskozások, rendez­Fesztiválok és kiállítások a kulturális-, és rendezvényturizmusért Esztergom az elmúlt években valódi fesztiválvárossá vált. A kedvező fekvés és a szép környezet korábban is vonzotta a vis- sza-visszatérő rendezvényeket, és velük együtt a vendégeket, hiszen a Szendrey-Karper Lászlóról elnevezett Nemzetközi Gi­tárfesztivál és a Várszínház hagyományos nyári évadja is már két évtizedes múltra tekint vissza. Az új évezred hajnalán újabb rendezvényekkel gazdagodott a város kínálata. Több mint tíz esztendeje van Fesztergomunk, ahová a rockzene kedvelőit vár­ják, van Jazztergom, és immár két esztendeje Esztergomi Liszt Hét is. Az Esztergomi Nyár az elmúlt tíz évben többhónapos műsorfolyammá szélesedett, melynek csúcspontja az augusztusi Szent István Ünnep. Az elmúlt években nagy sikert arattak a Bazilika oszlopcsarnokánál bemutatott szuperprodukciók, melynek keretében olyan világsztárok léptek a különleges színpad­ra, mint a 100 tagú cigányzenekar, AI Di Meola, az Experidance Tánctársulat és a Boban Markovié Orkestar. A nemrégiben új­jáépített főtéren megrendezendő, szintén évtizedes múltra visszatekintő Bóbita Gyermekfesztivál, Regulus Borfesztivál és az újabb rendezvények, mint az Adventi Csillagváró keretében is valódi sztárparádé várja a közönséget az esetek többségében belépődíj nélkül. Az ingyenes rendezvényekről sokan vélik úgy, hogy ráfize­tést jelentenek a városnak, holott ez másképp működik: mivel az előadásra nem fogyott el a közönség pénze, utána szívesebben ülnek be egy étterem­be, sörözőbe, akik pedig messzebbről érkeznek, talán itt is töltik az éjszakát az egyik panzióban, tehát közvetve a helyi vállalkozásoknak is hasznot hoz. Szintén viszonylag új színfolt Esztergom kulturális életében a világhírű mű­vészek alkotásaiból rendezett kiállítások sora, mely 2005-ben Salvador Dalival kezdődött, aztán 2008-ban Munkácsy Mihály, majd Francisco de Goya, Marc Chagall, Aba-Novák Vilmos, legutóbb pedig Pablo Picasso képeit tekinthette meg a közönség. 8 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents