Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-09-04 / 32. szám

közügy Kosa: bizarr a Jobbik—MSZP—LMP—MDF közös támogatása Esztergomban A kormány előtt az Alkotmánybíróság kérdése? idegzetűeknek!' felhívással" - fogalmazott a Fidesz ügyvezető elnöke. Kosa Lajos az interjúban beszélt arról is, hogy az őszi választások után újra kell gondolni az állam és az önkormányzatok viszonyát. „Újra kell építeni a helyi közigazgatást, az állam fel­adatellátását, az ellátószervezeteket, és egyáltalán: újra kell gondolni a központi és a helyi munkameg­osztást" - fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy „újra kell gondolni az önkormányzatok feladatválla­lását, mert az most nem jól működik, ebben a formá­ban pedig finanszírozhatatlan." hídlap Meggyes Tamás polgármester (Fidesz) mellett Tété­nyi Éva építész indul az őszi polgármester választá­son Esztergomban. A korábban a városházának is dolgozó Tétényi Éva függetlenként indult, de mára felsorakozott mögéje az MSzP, a Jobbik, az LMP és az MDF. Valamennyien lemondtak arról, hogy sa­Több alkalommal is szóba hozta Esztergomot a Fidesz ügy­vezető elnöke, Kosa Lajos a Magyar Nemzet múlt szomba­ti számában vele készült interjúban. Kosa beszélt az Alkot­mánybíróság Esztergomba költözéséről, valamint arról, hogy szerinte bizarr, hogy Jobbik-MSZP-LMP-MDF által kö­zösen támogatott polgármesterjelölt (Tétényi Éva) indul a választásokon. ját jelöltet állítsanak, így állt elő az a példátlan helyzet, amit Kosa Lajos„bizarrnak" nevezett a Magyar Nemzetben megjelent interjúban. Nem csak a fideszes honatya ütközött meg a„közösködé- sen", de az MSZP alelnöke, Kovács László is, aki egy telefo­nos interjúban szólta el magát, mondván, hogy „csak akkor támogatják a független jelöltet, Tétényi Évát, ha elhatáro­lódik a Jobbiktól". „Közel azonos eredményt várok az őszi önkormányzati válasz­tásokon, mint amit áprilisban az országgyűlési voksoláson elér­tünk"- mondta a Magyar Nemzetnek (A forgatókönyvünk... 5. o.) Kosa Lajos. A Fidesz ügyvezető alelnöke közölte azt is, kifeje­zetten jól állnak az ajánlószelvények összegyűjtésével, alig egy hét alatt 800 ezer kopogtatócédulát kaptak a választóktól a kor­mánypártok jelöltjei. A Fidesz-KDNP kampányát irányító politi­kus úgy véli, hogy az MSZP semmit nem tanult az elmúlt nyolc év kormányzásából, emiatt most újra kell építeni többek között az önkormányzati rendszert és a helyi közigazgatást. Kosa sze­rint a kormánypártok közötti politikai szövetség annak ellenére is töretlen, hogy bizonyos kérdésekben vannak vitáik. Kosa kitért arra is, hogy komolyan gondolják az Alkotmánybí­róság esetleges Esztergomba költöztetését. „A kormány fontolgatja az Alkotmánybíróság Esztergomba költöztetését, de a döntés csak az önkormányzati választások után születhet meg"- mondta Debrecen polgármestere. A Fidesz ügyvezető alelnöke mindemellett kitért arra is, hogy Meggyes Tamás fideszes polgármesterrel szemben egy olyan je­lölt is indul ősszel, akit közösen támogat a Jobbik, az MSZP, az LMP és az MDF. „Esztergomban Jobbik-MSZP-LMP-MDF közösen támogatott polgármester-jelölt indul ellenünk. Kicsit bizarr, nem csodálkoz­nék, ha a kampányfilmjükön ott lenne a 18-as karika 'Csak erős Az esztergomi MSZP elnöke, Nyíri Attila erre reagálva kö­zölte: nincs szó összefogásról az MSZP és a Jobbik között Esztergomban, a két párt egymás ellen kampányol és in­dít jelölteket az egyéni körzetekben. Az MSZP nem állított önálló polgármesterjelöltet, mert olyan független jelölt in­dult, akinek programját támogatja, és így tett a Jobbik, az LMP, az MDF, valamint a Polgári Esztergomért Egyesület is" - közölte a párt helyi elnöke az MTI kérdésére. Tétényi Évával kapcsolatban Meggyes Tamás polgármes­ter egy korábbi, lapunknak adott interjújában kifejtette: örül korábbi munkatársa jelölésének, ugyanakkor kissé érthetetlen számára is a jelölése, mint mondta:„hosszú évek alatt nem hallottam tőle más javaslatot vagy eltérő véleményt a városi szándékokkal szemben". Meggyes Ta­más hozzátette: mindettől függetlenül örül, hogy „olyan ember indul, aki eddig velem szinte mindenben egyet­értett, mindenben támogatott, és amiben a város szer­ződtette, azt teljes körűen végrehajtotta, továbbá hogy minden, Magyarországon valamit számító politikai párt beállt mögé. A város polgármestere, fideszes országgyű­lési képviselő szerint mindez azt is jelzi, hogy véget ér az a gyűlöletkorszak, ami az elmúlt időszakban Esztergom közéletét jellemezte. 20 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents