Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-08-21 / 30. szám
leg ellentmondó kijelentés jól sejteti a Szent Korona eredetének és történetének teljes, maradéktalan megismerhetőségének lehetőségét. Az első királyunk halálát követő trónviszályok idején a koronázási jelvények szétszóródtak. A nemes tárgyak kacskaringós históriája az ezt követő szinte egyetlen évszázadban sem volt nyugalmas. A koronázási jelvények a rangjuknak megfelelően mindig is a trón körüli harcok fordulatainak megfelelően nyerték el újabb és újabb helyüket. A történelmi események tükrében világos, hogy a hatalomért folyó harc egyik lényeges momentuma volt István koronájának” birtoklása. A számos uralkodói fej utolsójaként IV. Károly viselte a koronát és az ékszereket Budán 1916-ban. A királyi jelvények - nem először, de remélhetőleg utoljára - 1945 márciusában kerültek ki Magyarországról és némi viszontagságosság után az egyesült államokbeli Fort Knox-i kincstárban őrizték. A becses ereklyéket a magyar kormány ismételt követelései és a nemzetközi enyhülés eredményeként 1978. január 6-án visszakapta Magyarország. A koronaékszereket Jimmy Carter amerikai elnök nevében Cyrus Vanes külügyminiszter adta át a magyar népnek. A koronaékszerek fogadása, azok jelenlegi helyén, a Parlamentben történt, és ide véglegesen pedig az 1999-ben született törvény alapján került, 2000. január elsején. A millenniumi ünnepségsorozat részeként 2001. augusztus 15-én hajón Esztergomba szállították, majd rövid tiszteletadás után újra az Országházba vitték vissza. Azóta is ott található, a Szent Korona hiteles másolata pedig az esztergomi vár lovagtermében látható. A történészek és a királyi ékszer Kovács Éva és Lovag Zsuzsa, az 1978-as hazahozatal óta eddigi legtényszerűbb Szent Koronáról szóló, tudományos alaposságú, 1980-ban kiadott könyv szerzői is így fogalmaznak „A magyar koronázási jelvények” című kötetben: „A magyar múltban Szent István monumentális alakjához kapcsolták a királyság jelvényeit: Szent István palástja, Szent István koronája. Tegyük hozzá, joggal: a középkori gondolkodást nem kötötte meg a tárgyak archeológiái szemlélete. A hagyomány a palástra vonatkozóan részben igaz. A korona pedig mindmáig felbuzogtatja a modern történészben is a középkori krónikás és legendaíró vénát: ha végképp lehetetlennek bizonyul bármely részét az első magyar király egykor volt koronájával azonosítani, akkor legyen más, áttételes módon Szent István-ereklye: a keresztpánt az ő megrendelésére készült könyvtábla vagy egyéb tárgy maradványa, koponyaereklyéjének foglalata vagy a csúcskereszt országalmájának egykori tartozéka”. A királyi jelvényeket vizsgáló, kutatók megállapították, hogy viszonylag régi az a felismerés, hogy a magyar korona két különböző eredetű rész összeillesztésével kapta mai formáját. Két koronából készült - hangzott a sokáig érvényesnek tartott megállapítás: a felső, a latin feliratos keresztpántból álló Szent István ősi koronája, II. Szilveszter pápa adománya, amelyről Hartvik püspök 1100-as évekből származó legendája emlékezett meg. Ez a „corona latina”, a nyugati korona. Az alsó abroncs rekeszzománcos lemezein görög feliratok vannak, tehát görög, pontosabban a Kelet-római Birodalomból származó, bizánci eredetű mű, a „corona graeca”. A nyugati korona zománcképein az égi hierarchia, a keletin a földi hierarchia személyiségei láthatók. Az arany abroncsokon a képek mellett úgynevezett csúcsdíszek és függők ékesítik a korona- ékszert, annak tetején pedig a hires ferde kereszt. Ez utóbbi, különös pozíciójának kialakulásáról is több feltételezés ismert, ezek egyike, hogy akkor ferdült el, amikor a koronát egy alkalommal rosszul helyezték be a koronajelvényt tartó ládába, így annak fedele a lecsukáskor okozta a kereszt elmozdulását. Pöltl Zoltán ■ hidlap.net
