Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-08-21 / 30. szám
esztergom zett tudást Esztergomban kamatoztassák. Az egyetemet most fogjuk megvalósítani. Ebben elszánt vagyok, ez a ciklus ehhez bizonyosan kell.- Milyen egyetemnek ad otthont a város1- Esztergom, bár első fővárosként sosem volt egyetemváros, most azzá válhat. Nem is akármilyenné. Ez a folyamat azzal már megkezdődött, hogy a tanítóképző főiskola csatlakozott a Pázmány-egyetem- hez, illetve, hogy itt indul a Pázmány Információtechnológiai Kara. Beindul az oktatás még egy újabb karon is - amiről most még teljesen biztosat nem mondhatok, de nagyon jó úton haladunk. Egy négykaros, négy tudományágas egyetemi képzés folyik majd Esztergomban, ami komplexnek és nagy ívűnek ígérkezik. Ez az, ami olyan pályára állítja a várost, plusz az Alkotmánybíróság végleges Esztergomba telepítése, illetve a megyei jog megszerzése, valamint Esztergomnak a világörökség részévé történő tétele, amely ennek a városnak az emberi erőforrását, a szellemi erejét, úgyis mondhatnám: a versenyképességét a következő évszázadra stabillá teszi. Ami olyan várossá emeli Esztergomot, hogy az országban nem lesz nála „esélyesebb" város. Ebben akad még számos tennivalónk, erre kell ez az idő.- „Jól jönnek" azok a kapcsolatok is, amikkel Ön, mint a kétharmados Fidesz- többség parlamenti tagja rendelkezik. Ez a helyzet remek lehetőségeket nyithat Esztergom számára.- Esztergomnak tovább kell fejlődnie. Ahhoz, hogy Esztergom az Alkotmánybíróság tényleges székhelye legyen, és hogy megyei jogú várossá váljon, erős politikai és közéleti szerepvállalásra és támogatottságra van szükség. Úgy gondolom, ebben a tekintetben kell hasznára lennem a városnak, mert a kormány és az Ország- gyűlés támogatását kell biztosítani. Azzal, hogy képviselő vagyok az ország házában, javaslatokat tudok tenni Esztergom és a környék érdekében. Nincs erős város erős és befolyásos polgármester nélkül.- Úgy érzem, az Ön közbenjárása és a kormányzati támogatás mellett ehhez szükséges az önmagunkba vetett hit.- Egy másik, a gyermekeimmel együtt látott mesefilmben hangzik el egy tréfás mondat:„azért dolgozunk, hogy a holnap szebb legyen - még ma". Ez látszólag paradoxon, valójában tapasztalat, hogy a holnap csak úgy lesz szebb, ha már ma szebbnek látjuk. Hiszünk benne, és ezért dolgozunk.- A kormány támogatásán túl kiknek a hitére, munkájára van szükség?- Mindannyiunkra szükség van. A szórólapjainkon már 2006-ban is az szerepelt, hogy „Együtt működünk", ami egyfajta szójáték, és azt is jelenti, csak akkor működnek a dolgok, ha együtt vagyunk. Ez a gondolat - ami most már országosan a kormány és a Fidesz-többség programja is - azt jelenti, hogy az elmúlt esztendők felfokozott gyűlölködését, a szekértáborok, politikai szakadékok világát hátunk mögött kell hagynunk. A közélet nagy kérdése egy jó időre biztosan eldőlt, nincs miért tovább bántanunk és gyaláznunk, minden áron legyőzni akarnunk egymást. Nincs miért „háborúban" élnünk. Most mód nyílik a békés, közösségépítő évekre. Ezt a lehetőséget meg kell ragadni. Esztergomban is, ahol az elmúlt években túlfeszültek az indulatok. Ősi múltjára és fejlődő jelenére egyaránt büszke, békés várossá válhatunk. Én ezért fogok tenni, és együtt meg fogjuk tudni valósítani.- Az októberi önkormányzati választáson Ön mellett Tétényi Éva méretteti meg magát az esztergomi polgármesterségért. Amíg Ön a Fidesz bizalmát élvezi, mögé felsorakozott a Jobbik, az LMP, az MDF és az MSZP. Mi a véleménye erről?- Nagyon örülök, hogy Évikét indítják, hogy szinte mindegyik, Magyarországon valamit számító politikai párt mögé állt be. Ez is jelzi számomra a gyűlöletkorszak végét. Hiszen egy olyan ember indul, aki eddig velem szinte mindenben egyetértett, mindenben támogatott, és amire a város szerződtette, azt teljes körűen végrehajtotta. Évikével jól dolgoztam együtt, ezért kissé érthetetlen is számomra a jelölése, hiszen hosszú évek alatt nem hallottam tőle más javaslatot vagy eltérő véleményt a városi szándékokkal szemben. Emiatt is úgy látom, hogy nem valódi összetűzés zajlik az esztergomiak között, csak néhány személyes sérelem vagy érdek vezérel embereket, csoportokat. Ezeken pedig túl kell lépni. Magam megbocsátom, és elfelejtve a méltatlanságokat, a házfelgyújtást és a gyerekeim sorsába történő beavatkozást, egy nagyon rossz korszak rossz következményeinek tudom be. Úgy látszik, ezzel a nyolc évvel tartoztunk az ördögnek. A város ennek ellenére jócskán előrehaladt, ha szeretettel legyőzzük a gyűlöletet, jobb évek jönnek. A választások után a mai rosszkedvűekre és valóságos ellenfelekre is szükség lesz, és megkeressük azt, amiben Esztergom, a közösség érdekében együtt tudunk működni.- Ön a már ismertetett elemek mellett a jövőben milyen intézkedéseket tartana fontosnak?- Nem intézkedések kellenek, hanem a döntéseket kell közelebb vinni az emberekhez. Másképp fogalmazva: szeretnénk jobban megismerni egymás véleményét, még több lehetőséget biztosítani a vélemények megismerésének.- Ez mit jelent pontosan?- Vitafórumokat, kérdőíveket, közvélemény-kutatásokat. És ennél is többet. Helyi népszavazásokat, a városrészek önigazgatását, bizonyos városrészekben - ahol ennek lehetősége és értelme van - „részön- kormányzatok"életre hívását. Ám kizárólag ott, ahol az emberek egyetértenek vele. Ha már az új törvények értelmében kevesebb képviselő kerül a testületbe, akkor kerüljön több előkészítés és döntés az egyes városrészekbe, részönkormányzatokba.- A helyi társadalmi párbeszédet erősítheti, hogy az esztergomiak büszkék legyenek az elmúlt ezer évükre és a jelenükre is. Hiszen: van mire.- Az augusztus húszadikai testületi ülés ennek szellemében zajlik. Az esztergomiak évek óta mindent megtesznek a hazájukért. Kiállnak értékekért és nemzettársaikért. A kettős állampolgársági népszavazást például véve - az ötven legnagyobb magyarországi városból, akikkel össze szoktuk magunkat hasonlítani a közéleti vagy a gazdasági adatok tekintetében - Esztergom, az itt élő emberek lettek az elsők abban a tekintetben, hogy milyen arányban támogatták a határon túli magyarok ügyét. Én magam nagyon büszke vagyok arra, hogy az esztergomiakat képviselhetem. Esztergom ezer évig és most is mindent megtett a hazáért. Megfordítva Kennedy híres mondását egy rövid, átmeneti időre, miszerint „Ne azt kérdezd, hogy mit tesz érted a Hazád, hanem, hogy te mit tehetsz a Hazádért!", most arra kell felhívni a figyelmet, hogy Magyarország mit tehet az esztergomiak közösségéért. Trianon, a szocializmus évtizedei és az elmúlt nyolc után, amikor is Esztergom különös hátrányokat szenvedett el más magyar városokhoz képest, most meg kell kérdezni azt: a haza mit tehet Szent István városáért? Megteheti-e azt a haza, hogy amit már törvényben szentesített, az valósággá váljon, hogy az Alkotmánybíróság tényleges székhelye Esztergom legyen? Megteheti-e, hogy megyei jogot ad az esztergomiaknak? Azon kell dolgoznunk, hogy álmaink megvalósulhassanak. Nemcsak magunk miatt, hanem az őseink - és az utódaink, a gyermekeink érdekében. hidlap.net hídlap 5