Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-08-14 / 29. szám

közügy Az újabb irtás után eltűnhetnek a szúnyogok Vérszívók alkonya Bozori Ivett A nyár eleji rendkívüli időjárás és az elhúzódó árvizek következtében az idei nyarat valóságos szúnyoginvázió jellemezte térségünkben is. Annak ellenére, hogy a régi­óban többször is történt központi szúnyogirtás, a vérszívók számának csökkenése nem igazán volt érezhető, sőt a kritikusabb napokon akár úgy is tűnhetett, mintha valóságos szúnyogfelhőben élnénk. A július végi esőzéseket követően az elmúlt napokban újabb irtást végeztek az esztergomi kistérségben, így talán legalább a nyár utolsó hetei vérszívás-mentesen telnek majd. hímnemű szúnyogok életük során kizá­rólag növényi nedvekkel táplálkoznak, tehát egyáltalán nem szívják az em­lősök vérét. A hímekhez hasonló­an a nőstények is növényi nedveket szívogatnak életük nagy részében, ám ahhoz, hogy utódokat tudja­nak létrehozni, életük során legalább egyszer emlősök vérét is kell szívniuk, hiszen ha ezt nem teszik, akkor az ál­taluk lerakott peték megfelelő tápanyag hiányában nem lesznek életképesek. A szaporodásra készülő anyaszúnyogok így elindulnak megkeresni áldozatukat, de mivel a szúnyogok látása rendkívül A z újabb szú­nyoginvázió el­kerülésének érdekében az elmúlt héten ala­pos légi és földi szúnyoggyérítést végeztek az esztergomi kistérségben a Corax Bioner Zrt. munkatársai. Az újabb irtást az elmúlt hetek csapadékos, ám mégis meleg időjá­rása indokolta, hiszen ezen időjárási elemek együttes jelenléte rendkívül kedvez a vér­szívók szaporodásának. Éppen ezért a gyé­rítéssel megbízott, környezetvédelemmel is foglalkozó cég egyaránt végzett légi és föl­di irtást is. Ennek megfelelően a térségben összesen 865 hektárt érintett a légi szórás, és ehhez kapcsolódóan további 755 hek­táron földi permetezés is történt. A mun­kálatokat végző Corax Bioner Zrt. több fá­zisban végzi a vérszívók pusztítását, hiszen az irtást megelőzően szükséges a lárvate­nyésztő helyek felkutatása, valamint az ott megbújó szúnyogfajták beazonosítása is. Ezt követően kezdődhet meg a tényleges munka, amikor is a szúnyogokat még lár­vaként egy olyan specifikus bacilustörzzsel kezelik, aminek következtében kizárólag az úgynevezett csípőszúnyogok pusztulnak el. Ahhoz, hogy a lárvairtás hatásos legyen leg­alább 3-4-szeri szórás szükséges, amit eb­ben a szezonban sok esetben megnehezí­tett az igencsak változékony időjárás. Miért csíp a szúnyog? A közhiedelemmel ellentétben nem minden szúnyog vérszívó, ugyanis a rossz, ezért más érzékszervükre kény­telenek hagyatkozni akkor, amikor va­dászatra indulnak. Ennek megfelelően a vérszívókat elsősorban szaglásuk és hőérzékelésük segíti a megfelelő cél­pont kiválasztásában, így a test melege, a kilélegzett szén-dioxid és bizonyos il­latanyagok vannak segítségükre az ide­ális áldozat megtalálásában. Irtás után riasztás Ha az egyéb irtási módszerekkel nem sike­rült megsemmisíteni a vérszívókat, akkor érdemes bevetni különféle krémeket és aeroszolokat. Ezek közül a legtöbbet két- óránként kell felvinni a védeni kívánt felü­letre, ám használatukkal érdemes óvatos­nak lenni, hiszen az érzékenyebb bőrű- eknél akár komoly allergiás reakciókat is kiválthatnak. Ha nem csak magunkat, de környezetünket is szeretnénk szúnyog­mentessé tenni, akkor érdemes bevetni a többségében hatásosnak bizonyuló füs­tölőket és riasztó gyertyákat, melyek al­kalmazása elsősorban a szabad ég alatt javasolt. A nyugodt és szúnyogmentes éj­szakák biztosítására pedig a leghatéko­nyabb módszer az elektromos szúnyogri­asztó lehet. Az OKTÁV Szakképző Iskola továbbra is várja a szakmát tanulni vágyó fiatalok jelentkezését! Képzéseink ingyenesek azok számára, akik- első szakmájukat szerzik iskolarendszerben,- nappali tagozatunkra jelentkeznek,- 1 8-22 éves magyar állampolgárok. Esti tagozatunkra 1 8 éves kortól lehet jelentkezni felső korhatár nélkül, itt térítési- ill. tandíj fizetés ellenében tanulhatnak diákjaink munka mellett.-OKTAV Ajánlott szakmáink * érettségivel rendelkezők számára: fitness-wellness asszisztens, gyógymasszőr+sporf-masszőr*, kozmetikus, logisztikai ügyintéző, marketing- és reklám ügyintéző+kereskedelmi ügyintéző*, protokoll ügyintéző (+nyelv)+rendezvényszervező*, utazás ügyintéző-i-(nyelv)+utazásszervező menedzser*, informatikai hálózattelepítő és üzemeltető-i-CISCO oklevél*, webmester+multimédia alkalmazásfejlesztő*, gyógyszertári asszisztens (csak esti tagozaton!) <+ 8 általános iskolai évfolyamot végzettek számára: Pincér+mixer*, számítógép szerelő és karbantartó *Az alapszakmára épülő képzéseinket kedvezményes áron kínáljuk! Jelentkezni augusztus végéig folyamatosan lehet munkanapokon 8-1 3 óra között. A beiratkozás feltételeiről érdeklődj a 33/435-755/1 69-es telefonszámon vagy a szakkozep@oktav.hu címen, látogass el web-oldalunkra: www.oktav.hu . Címünk: 2509 Esztergom-kertváros, Wesselényi u. 35-39. 24 hídtap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents