Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-07-31 / 28. szám

ék slÄ PARLAMENTI KRÓNIKA Két hónap alatt túl a 29 kitűzött pont felén Padlógázzal a kormánynál Páratlan tempóval vetette bele magát a munkába a Fidesz- KDNP-kormány május 29-ei hivatalba lépését követően: ket­tős állampolgársági törvénymódosítás, szigorodó büntető törvénykönyv, kisebb önkormányzatok, kevesebb képviselő, rövidebb kampány, bankadó és még jó néhány intézkedés, mindezt pedig kevesebb mint két hónap alatt vitte véghez az Orbán Viktor vezette kormány. A miniszterelnök szerint 56 nap alatt több eredményt ért el a kabinet, mint az előző kor­mányok nyolc év alatt. M ájus 29-e óta, hivatalba lépését követően a második Or- bán-kormány célja, hogy idén megvalósuljon Magyar- ország pénzügyi stabilizációja és 2011-től 2013-ig egy úgyne­vezett strukturális reform, 2013-tól pedig ennek eredménye­képpen majd gyors növekedés kezdődhet a gazdaságban, így ekkorra Magyarországé lehet a térség leggyorsabban fejlődő gazdasága. Mindehhez egy 29 pontos gazdasági akciótervet hir­detett a kormány, melynek már jó néhány egysége, módosítása életbe is lépett. Elsöprő többséggel a kettős állampolgárságért A hivatalba lépést követően első feladatai között szerepelt az új kormányzatnak, hogy módosítsa a kettős állampolgárság­ról szóló törvényt, melyet elsöprő többséggel szavazott meg a parlament. A törvénymódosítás célja, hogy a határon túli ma­gyarok egyszerűsített, kedvezményes állampolgárságot sze­rezhessenek Magyarországon. Szigorúbb büntető törvénykönyv A következő lépések egyikeként elfogadta az Országgyűlés a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorításáról szóló módosítást, így egyebek közt a három csapás néven ismertté vált javasla­tot, mely szerint a magyar büntetőjog rendszerébe vették a személy elleni erőszakos bűncselekményeket sorozatban elkö­vető bűnismétlők büntetésének jelentős szigorítását. A legsú­lyosabb esetben így akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújtható az ilyen típusú elkövető. Ezenkívül szigorodott a tanárokkal szembeni erőszakos cselekedetek büntetése is, de mindezeken felül a Btk-ba bekerült, hogy három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki a nemzeti szocialista és a kommunista rendszerek bűneit nyilvánosan tagadja. Kevesebb képviselő, rövidebb kampány ősztől A Fidesz-KDNP kormány megszavazta, hogy ősztől létszám­arányosan kevesebb lesz a helyi önkormányzatok és a megyei, illetve fővárosi közgyűlés képviselőinek száma. Ez a törvény- módosítás már az idén őszi önkormányzati választásoknál életbe lép. A változtatást követően a településeken a lakos­ság számával arányosan csökken a képviselő-testület létszá­ma, 100 lakosig a képviselő-testület létszáma 2 fő, ezer lako­sig 4 fő, ötezer lakosig 6 fő, tízezer lakosig pedig 8 fő lesz. 25 ezer főig nyolc egyéni és három listás, 50 ezerig 10 egyéni és 4 listás, 75 ezer lakosig 12 egyéni és 5 listás, 100 ezer lakosig pedig 14 egyéni és 6 listás képviselő alkotja majd a település önkormányzati testületét. Minden további 10 ezer lakos után eggyel nő az egyéni választókerületben, és minden további 25 ezer lakos után eggyel nő a kompenzációs listán választott képviselők száma. Emellett az Országgyűlés döntött a válasz­tási eljárásról szóló törvény módosításáról is, mely értelmében közel két héttel rövidebb lesz a választási kampányidőszak. A változtatások alapján a választást ezentúl legkésőbb nem 72, hanem 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűzni, így 12 nappal rövidülnek a választási kampányok. Ezenfelül változik a kampánycsend időtartama is, ősztől csak a szavazás napján 0 órától 19 óráig lesz tilos választási kampányt folytatni. Áfamentes adományok, illetékmentes öröklés Egyhangúlag határozott a parlament az adományozás áfamentességét biztosító javaslatról, melyet Orbán Viktor, Varga Mihály, Balog Zoltán és Hörcsik Richárd fideszes kép­viselők terjesztettek be. A törvényjavaslatot az előterjesztők azzal indokolták, hogy az egyházak, a karitatív és egyéb civil szervezetek szociális tevékenységének egyik alappillérét jelen­tik a jó szándékú, jellegüktől függően valamilyen természet­beni segítséget nyújtani tudó vállalkozásoktól származó ado­mányok. Miután azonban az áfatörvény megváltozott és áfa sújtotta a közcélú adományokat, jelentősen visszaesett az ado­mányozások száma és anyagi értéke. A kihirdetése után más­nap életbe lépett törvénynek köszönhetően viszont most már a közcélú adományozás vagy adományként nyújtott szolgálta­tás nem tartozik az áfatörvény hatálya alá. Emellett a kormány megszüntette az öröklési és ajándékozási illetéket egyenes ági, vér szerinti rokonok és örökbe fogadott gyermekek esetében, ez a törvény pedig július elsejével lépett hatályba. Hatósági áras energia Ismét hatósági áras a lakossági és a kisfogyasztói energia, és még egy évig a hatósági áras gázpiacon vásárolhatnak földgázt a távhőtermelők, miután az Országgyűlés elfogadta a fideszes Rogán Antal által beterjesztett javaslatot és a földgázellátás­ról, valamint a villamos energiáról szóló törvény módosítását. Eszerint az egyetemes szolgáltatók lakossági és kisfogyasz­tói árait újra az illetékes miniszter határozza meg. A minisz­ter hatásköre az egyetemes szolgáltatók maximális árrésének 22 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents