Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-07-31 / 28. szám
régió Művészeti sokadalom Dömösön Számos kulturális és művészeti program várja az érdeklődőket augusztus 6-án és 7-én Dömösön, ahol ekkor rendezik meg a Dömösi Művészeti Napok programsorozatot. A kétnapos rendezvény keretében a helyi és környékbeli csoportok mellett országosan ismert sztárok is színpadra állnak. A z idén már második alkalommal rendezik meg a település központjában, a polgármesteri hivatal parkolójában kialakított fesztiválközpontban a Dömösi Művészeti Napok rendezvénysorozatot a településen. „A program az önkormányzat és az Összefogás Dömösért Közhasznú Egyesület közös szervezésében valósul meg, melyen fellépőként természeten a helyi kulturális csoportok is szerepet vállalnak. Annak ellenére, hogy a művészeti napok teljesen belső szervezéssel jön létre, a programokra nemcsak a dömösieket, hanem a környékbelieket és a távolabbról érkezőket is egyaránt várjuk" - fogalmazott a műsorsorozattal kapcsolatban Novák Lajos polgármester. A kétnapos rendezvénysorozat változatos programokat ígér, hiszen a színházi előadások mellett, számos zenei koncert és táncbemutató is várja majd az érdeklődőket. A helyi, Esti kv amatőr színjátszó kör bemutatójával kezdődik a program pénteken délután, a csoport a Veszedelmes levelek című francia vásári komédiát viszi színpadra. A dömösiek után a párkányi fiatalok veszik át a stafétabotot, fél nyolctól már a Jóvilágvan együttes gondoskodik a jó hangulatról. Fél kilenctől még mindig a zenénél maradva a blues, rock és funky zenét is játszó TriÁsz együttes koncertje következik, akiket fél tízkor a Kiss The Sky nevű formáció rockbulija követ. A hajnalig tartó mulatságon pedig a Jazz Inn együttes húzza a talpalávalót. Hasonlóan mozgalmasnak ígérkezik a fesztivál második napja is, amikor is elsőként a Ládafia Bábszínház Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj című előadását tekinthetik meg a fesztiválhelyszínre érkezők délután háromtól, majd fél hattól a pilismaróti Dunakanyar Mazsorett és Showtánc Együttes műsora szórakoztatja a jelenlévőket. A hagyományőrzésbe is belekóstolva hattól a helyi Zöldkendő Énekkar produkciója következik, majd fél héttől ismét a Dunakanyar Mazsorett és Showtánc Együttes mutatja be tánctudományát. A táncosok után ismét a zenéé lesz a főszerep hét órától a KFT együttes koncertjén tombolhat a közönség, majd a buli ezután is folytatódik, hiszen a hajnalig tartó mulatságon a Csepregi trió szolgáltatja a kitűnő hangulathoz szükséges muzsikát. A Dömösi Művészeti Napok minden programja ingyenesen látogatható. b.i. Játszóteret avattak és falunapot ültek a csolnokiak Immáron tizenharmadszorra rendezte meg Csolnok hagyományos falunapi rendezvényeit múlt hétvégén a település központjában. A kulturális rendezvények mellett számos sportprogram is várta az érdeklődőket, az esemény különlegességét pedig az adta, hogy a falunapok keretében avatták fel a település központjában az új játszóteret, parkot és a hozzá tartozó parkolót is. A már hagyományos falunapok minden évben a művelődési házban berendezett kiállítás megnyitójával kezdődnek. A múlt pénteki tárlatnyitót követően idén egy hobbykiállítás várta az érdeklődőket a rendezvény egész ideje alatt. A nyitónapon este héttől Rock and roll Party szórakoztatta a Rendezvényparkba érkezőket, aminek keretében elsőként a Tom White és Barátai nevű rockabilly formáció lépett színpadra. Fél kilenctől a Jurásek Dániel és Jurásek Balázs alkotta Lucky Fellas zenélt, majd a szintén rock and rollt játszó Roll'Skate Boogie következett. A zenekarok után a hajnalig tartó Retro discon szórakozhatott a táncos lábú közönség. Szombaton a gyermekprogramoktól elkezdve a zenés-táncos produkciókig számos érdekesség várta a település apra- ját-nagyját. Ennek megfelelően a falunapokra délelőtt kilátogatok kipróbálhatták a gyerekek részére felállított légvárat, a játszóházat, meghallgathatták és megnézhették az Alma együttes koncertjét és a Pinocchio Bábegyüttes műsorát is. Délelőtt tartotta a település a központjában nemrégiben elkészült játszótér avatóját is, aminek keretében hivatalosan is átadták a falu testvértelepülésének, a német Ubstadt-Weiher városának a hozzájárulásával kialakított szabadidőparkot. Az átadót követően zenés felvonulással folytatódott a program, majd négytől nemzetiségi délután várta a Rendezvényparkba érkezőket. A program a már szintén hagyományosnak mondható „Csolnok Kultúrájáért" díj átadásával folytatódott, héttől a Charlie Firpo Big Band műsora, majd a pilisvörösvári Mondschein zenekar közreműködésével zajló bál következett. „A rendkívüli időjárás ellenére szerencsére csak néhány programrészt kellett törölnünk a hétvége programjából. Szombatot illetően az erős szél miatt nem tudtuk megtartani az esti tűzijátékot, és törölni kellett a vasárnapi kerékpáros ügyességi versenyt is, de ezenkívül mindent a tervek szerint sikerült lebonyolítanunk"-tájékoztatott Prigl Éva szervező. Vasárnap a falunapozókat délelőtt gyermekprogramok várták, játszóházzal és a Levente Péter műsorával, majd délután az immáron negyedik alkalommal megtartott környékbeli nyugdíjasklubok találkozójával folytatódott a forgatag. A délután hátralévő részében nosztalgia műsor, majd polkaparti szórakoztatta a táncos lábú helyieket. A hétvége legutolsó fellépője pedig a Megasztárból ismert Palcsó Tamás volt.-i-t hidlap.net hídlap 19