Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-12-18 / 47. szám
Avagy a másnaposság évszázados balladája gyógyító receptekkel Éljen a szilveszter! Es január 1 Mi a legrosszabb a szilveszteri mulatságban? Hát amikor elmúlik és január elsején beköszönt a másnaposság. A józanok, absztinensek által ismeretlen fogalom, sokak szerint a betegségek kategóriájába tartozik, ezért is fontos, hogy megtanuljuk az ellene való védekezést, illetve az abból való gyógyulás tudományát. Megelőzésről nemigen beszélhetünk, a dolog logikájából fakad, hogy a népies nevén macskajaj az előző napi alkoholos örömködés kötelező velejárója. Reményeink szerint olvasóink tudják tartani a mértéket és december 31. után, amikor január 1-jén felébrednek nem hasít beléjük - a fejfájással, rosszulléttel együtt - a felismerés, hogy „ezt tegnap nem kellett volna". Ha mégis, akkor álljon itt egy összegzés a másnaposság elleni évezredes gyógymódokról. „A kötetben szereplő ételek és italok közül némelyik emberi fogyasztásra alkalmatlan - hogy melyek ezek, az józan ésszel, sőt másnapos fejjel is simán eldönthető. A szerzők és a kiadó semmilyen felelősséget nem vállalnak a receptek elkészítéséből adódó esetleges balesetekért.” Ezzel az apróbetűs figyelmeztetéssel kezdi könyvét Cserna-Szabó András és Darida Benedek, akik a „Jaj a legyőzőiteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposán” címmel adták közre két éve munkájukat. A „macskajaj regénye”, mely 52 recepttel egészül ki, a másnaposság témáját járja körbe az ókortól napjainkig. A macskajaj kultúrtörténetéhez illőn a szerzők nem komolykodják el, a tizenhárom fejezetre felosztott „regény” végén, a belső fedél megnyugtató árnyékában ott figyel a „hányózacskó”, vagyis ahogy ők hívják: az egészségügyi tasak. Rajta számos, eligazító jó tanács, mint például „Használat után felrázni tilos.” Mielőtt ezt a megoldást választanánk, azért lapozzunk bele a kötetbe, lesz ott más segítség is. A szerzők abból indultak ki, hogy a másnaposság a mámor része, ennek megfelelően az, a módosult tudatállapot - még ha utolsó, de mégis - egyik fázisa. Ezredévek macskajaja Erre enged következtetni, hogy a másnapossággal már több ezer éve küzd az emberiség, s már a legelső időkben is kidolgozott, változatos módszerekkel próbálta gyógyítani a gyógyíthatatlant. „Az ókori Kína részegesei lóagyat fogyasztottak az átszeszelt éjszaka után, az egyiptomiak pedig úgy gondolták, csakis a főtt káposzta védi meg őket az ivászat utáni macskajajtól. Az asszírok az őrölt fecskecsőr és a mirha keverékében hittek, a régi rómaiak a sült kanáriban. Dél-Amerikában a warau indiántörzs asszonyai a macskajajos férjeket függőágyba kötözték, gondolták, így hamarabb elpárolog másnapos spleenjük. Puertó Ricoban citromot dörzsölnek hónaljukba, és ettől várnak javulást. Haitin tizenhárom fekete fejű gombostűt kell a másnaposságot okozó szesz dugójába szúrni. Szingapúrban a ginszenggel ízesített fűszeres levest tartják hatékony szernek. Mongóliában olyan paradicsomlével enyhítik az alkohol következményeit, melyben egy birka szeme úszik. Koreában pedig égerfatea a gyógyír. Az amerikaiak a „préripolipban” találták meg a tökéletes gyógyszert (nyers tojássárgája, ketchup, bors, Worchester-szósz), ami enyhén szólva is brutális öngyilkosságnak tűnik, nemcsak másnaposán. A mexikóiak főtt pacalt burkolnak zákányos állapotban, a finnek a hering-vodka-szauna szent- háromságában hisznek, míg a hollandok nyers halat harapnak, ahogy az oroszok savanyú uborkát és káposztát fogyasztanak szesztől szétbombázott állapotban.” E nemzetközi gyors áttekintés után a két „ katzenjammer-tudós” a történelem nagy korszakainak másnaposait idézi, kellő alázattal és aprólékos körültekintéssel. Mára régi görögök is... Elsőként Szókratészt említik, aki számos lakomán vett részt úgy, hogy utána nem kókadt okos üstöké. O már tudott valamit, akárcsak Arisztophanész, a drámaíró, aki Lovagok című művében meg is adta a mértékkel való italozás képletét, a görög fröccs (magyarul viceházmester) arányait: „Itt a bor is: háromra két vegyíték”, azaz 2 rész bor, 3 rész víz. Nem véletlenül nevezzük a görögökét az európai kultúra bölcsőjének, hellén barátaink oly magas fokon alkoholizáltak, hogy ők is inkább a prevencióban vélték meglátni a másnaposság ellenszerét. Ezután természetesen a rómaiak következnek, az a nép és birodalom, akiknek többek mellett a mai jog alapjait is köszönhetjük. Nem véletlen hát, hogy az ivászat, másnaposság témakörében is alkottak - ma már - meghökkentő verdikteket: a nőket eltiltották a bortól, és a 30 éves kor alatti férfiak sem ihattak. Törvényes válóoknak számított ha az asszony belenyalt Dionüszosz adományába. Ez egyben meg is óvta őket a másnaposságtól, tehát ezt is egyfajta megelőzésnek vehetjük. Nem úszta meg másnaposság nélkül a sötét és borvirágos középkor embere sem. Dante „pokla" Ha pedig borisszák a középkorban, akkor Francois Rabelais és Dante, kiknek több nagyregénye maradt az acetonos utókorra, így a Gargantua, a Pantagruel és az Isteni színjáték. Ezekre is hivatkozik Cserna-Szabó András és Darida Benedek, mégpedig az utóbbitól emígyen: „Hogy a szeszcsömör milyen helyet foglalt el a középkor univerzumában, azzal kapcsolatosan elegendő beleolvasni az Isteni színjáték Poklának 6. énekébe, ahol Dante papa a nagybelűek és a nagytorkúak túlvilági sorsát, vagyis a végső macskajajt ecseteli.” Maga a kép nem is túlzás, a másnapos ember méltán érzi magát sokszor a pokol valamelyik képzelt bugyrában. A ráadás pedig az, hogy sem „szűz” ivóként, sem gyakorlott vedelőként nincs apelláta, a másnaposság egyformán sújt le kezdőre és haladóra.
