Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)

2010-12-04 / 45. szám

Kispályán is siker terem A ferences diákok nyerték a közelmúltban a sportcsarnokban megrendezett első Szendy Gábor Emléktornát, melyet követően a második Osvald Béla Duna Takarék UP Torna trófeájáért is megküzdöttek az ifjú labdarúgók, akik közül idén is Léva csapata aratott sikert. Múlt szombaton a Tarnóczy Imre kupáért küzdöttek az ifjú focisták, akik közül a tátiak bizonyultak a legjobbnak, a második Kertes László tornán pedig Esztergom megvédte címét. ÉLETSTÍLUS A Szendy Gábor Emléktornát első ízben rendezte meg az iskolák 7-8. osztályosai­nak a Pézsa Tibor sportcsarnok másfél hete pénteken. A kupára tizenkét iskola fogadta el a meghívást, így Esztergomon kívül a táti, pilismaróti és a párkányi Ady iskola is részt vett a megmérettetésen. Háromszor négyes csoportban folytak a küzdelmek, a csopor­tokból pedig csupán a győztesek jutottak be a döntőbe. A három fináléba jutott alaku­lat - Ferences, Szent Imre és Ady - közül bármelyik esélyes volt a végső győzelemre, ám végül a ferences gimnázium - Hidász, Gémesi, Odus, Selmeczi, Lukovszky, Altdorfer, Berdő, Orbán, Domokos, Osvald Zsolt edzővel - csapata, mind a két riválisát legyőzve, lett a kupa nyertese és a vándor­kupa őrzője egy évig. A díjak átadásában Osvald Zsolt főszervezőnek segített az egy­kori labdarúgó Szendy Gábor lánya, Szendy Szilvia és unokája is, valamint több hajdani csapattársa, így Balogh József, Osvald Béla, Markó Béla, Winkler János, Tarnócy Imre és Nagy József. Ezt követően, november 20-án telt házzal zajlott le a második Osvald Béla Duna Takarék UP Torna 10-11 éves gyere­keknek játékával a sportcsarnokban. Hét csapat - Léva, Lábatlan, Tát, Esztergom, Párkány, Komárom és Dorog - vett részt a megmérettetésen, melyek körmérkőzésen Hét aranyérmet szereztek a leány vári judosok a közelmúltban, ráadásul a sportolók nem­csak hazai környezetben, hanem nemzetközi porondon is helytálltak. Baja adott otthont a diák C korosztály számára rendezett Magyar Bajnokságnak, illetve a felnőtt másodosztályú hídlap Léva már másodszor hódította el az Osvald Béla-kupa trófeáját döntötték el a végső helyezéseket. Az első kiírás védője, Léva együttese volt, az ala­kulat pedig idén is végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva öt győzelmet és egy döntetlent játszva újabb egy évig őrzi a vándorkupát. A második Lábatlan, míg a harmadik Tát lett. Az eredményhirdetésen Osvald Béla adta át a győztesnek járó díjat, OB-nak, melyeken Veres Kinga illetve Polz Ani­ta bajnoki címet szerzett a leányváriak közül. Mellettük Willinger Ivett második lett, Nagy Antónia és Mogyorós Gábor pedig a dobogó harmadik fokára állhatott. Rajtuk kívül Tandi Alexa és Vadas Dániel egy-egy ötödik helyet zsebelt be, míg Farkas Szilárd egy hetediket. A magyar bajnokság mellett Lengyelországban is remekeltek a leányváriak, akik Krosznoba utaztak egy nemzetközi judo versenyre. A megmérettetés ifi, serdülő és diák korcso­portban zajlott, melyen indultak ukrán, román, cseh, szlovák és lengyel egyesületek. A küz­delmek négy szőnyegen folytak, a leányvári valamint Komárom csapatkapitányának, Hajnal Bencének, a legjobb játékos elisme­rést. A díjátadáson Osvald Béla két egyko­ri csapattársa, Tarnóczy Imre és Winkler János a többi helyezett csapatnak és egyéni díjazottaknak nyújtották át a megérdemelt jutalmakat, a legjobb kapusnak a lábatlani Bállá Olivérnek és a gólkirálynak a lévai Kovács Adriánnak. A múlt szombaton, 8-9 éves gyerekek részére rendezett, második Tarnóczi Imre utánpótlás tornát Tát nyerte százszázalé­kos teljesítménnyel. Második Lábatlan, harmadik a Zoltek csapata lett, míg a negyedik Esztergom, az ötödik Párkány, a hatodik pedig Komárom. A díjátadáson Tarnóczi Imre a gólkirálynak, a táti Kovács Dominiknek és az első helyezett együt­tesnek adta át a jutalmakat. A többi díjat Osvald Béla, Winkler János, Markó Béla, és az egykori legendás, NB II es játékosok vezetője, Cserhalmi László, a hajdani MIM Vasas sportköri elnöke nyújtotta át. A már második alkalommal megrende­zett Kertes Lászlóról elnevezett utánpót­lástorna kupáját, melyet 12-13 éveseknek szervezett a sportcsarnok, idén is Esz­tergom együttese hódította el. Öt csapat nevezett be a megmérettetésre, melyek körmérkőzéses rendszerben döntötték el a végső helyezéseket. Körmérkőzéses rend­szerben ritkán fordul elő, ami most, hogy a legutolsó fordulóban találkozott egymás­sal a két favorit, Esztergom és Párkány, így a legvégén dőlt el a kupa sorsa. Az elis­meréseket Kertes László régi csapattársai, Markó Béla, Tarnóci Imre, Osvald Béla és Cserhalmi László adták át a csapatoknak és az esztergomi Heiczinger Kristóf gólki-. rálynak a megérdemelt díjakat. LENGER versenyzők pedig számos helyezést szerez­tek. Kardos Tímea, Rábai Boglárka, Makovics Roxána, Ipacs Tamás, Pásztor Gergő aranyér­met szerzett. Második helyen zárt Klányi Márk és Rábai László, harmadikon Zorics Richárd, Kriesz Ádám, Faragó Norbert és Moczik Máté. Mellettük ötödikként fejezte be a nemzetközi versenyt Almási Kornél és Vadas Gellért, hete­dikként pedig Rábai Attila, valamint Tasi Zol­tán. A Pfluger Antalné, Nagy József, Pócsföldi Gábor, Péntek Zoltán és Pfluger Antal edzette és vezetett leányváriak már következő meg­mérettetéseikre készülnek. A leányváriak itthon és külföldön is megmutatták 44 2010.' DECEMBER 4. / Vili. ÉVFOLYAM / 45. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents