Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-12-04 / 45. szám
KULTÚRA / HELYI HISTÓRIA Közcsend Éppen 162 évvel ezelőtt, 1848. december 2-án döntöttek úgy az olmiitzi császári kastélyban a Habsburg dinasztia nagykorú tagjai, a kormány képviselői és a hadsereg vezetői, hogy lemondatják a trónról V. Ferdinándot és helyébe ültetik Ferenc Károly főherceg 18 esztendős fiát, aki I. Ferenc József néven lépett kitörölhetetlenül a magyar- és a világtörténelem világot jelentő deszkáira. A döntést leginkább az motiválta, hogy elődjével ellentétbenaz ifjú főherceg korábban nem tett esküt a magyar alkotmányra, így 1848 áprilisának törvényei sem kötelezték semmire. Elsőként kibocsátott uralkodói kiáltványában kinyilvánította, hogy csorbítatlanul kívánja fenntartani a Habsburg összbirodalmat, majd egy következő okiratban felhatalmazta Windisch-Gratz herceget a közcsend és a „rend” helyreállítására a dicsőséges szabadságharcát vívó Magyarországon. A trónváltás elzárta a békés megegyezés lehetőségét, nem maradt más út, mint a fegyveres harc folytatása. Maga, a világosi fegyverletétellel záruló történet közismert. Annál kevesebbet tudunk azonban arról a fiatalemberről, aki az események irányítója, a kérlelhetetlen megtorlás gyilkos lajstromának aláírója, az immár idejét múlt egykori abszolutizmus bevezetésének és működtetésének elszánt híve és képviselője volt. Programjára első pillanattól árnyékot vetett az a körülmény, hogy az ifjú uralkodót valójában Zsófia főhercegnő ültette a trónra, márpedig ez aligha volt Ferenc József számára kedvező ajánlólevél, hiszen édesanyjánál népszerűtlenebb és gyűlöltebb asszony kevés volt akkor birodalomszerte. Ráadásul a monarchiában óhajtott konszolidáció megvalósításának legfontosabb feltétele éppen a magyar függetlenségi harc felszámolása volt, minden létező és rendelkezésre álló lehetőség, törvényes vagy törvénytelen eszköz igénybevételével. Csupán ennek függvényében kerülhetett sor a hatalmas birodalom számtalan népének együtt tartására a Habsburg monarchiában. Az alapvetően retrográd intézkedések bevégzői Alfred Windisch-Gratz herceg, Feix Schwarzenberg herceg, Franz Stadion gróf, Karl von Bruck báró és Alexander Bach voltak. Az említettek Európa-szer- te gyűlölt és megvetett intézkedéseinek sora továbbnövelte az ifjú császár népszerűtlenségét. I. Ferenc József, aki időben közel három emberöltőt töltött tényleges és „rend” fogva, ha kellett parlamenteket oszlatott fel, arisztokratákat végeztetett ki, mindezt annak biztos tudatában, hogy csak a „természetes rendet” állítja helyre. Csakhogy ez a „természetes rend” már réges- régen idejét múlta és akadályát képezte az egyébként immár elodázhatatlan polgári fejlődésnek, a birodalom elkerülhetetlen modernizálásának. Az 1849 utáni hazai állapotokat jól jellemzi Julius Haynau nyilatkozata, amely nem keltett ellenérzést az ifjú császárban. „Én vagyok az az ember, aki rendet fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak”. És amit Haynau, a vérengzéseiről hírhedtté vált „bresciai” megígért, be is váltotta. Magyarországra l. FEKESCZ J 6 Z S i: K. uralkodással a Monarchia trónján, és történelmileg két korszakon vitte át birodalmát, egyéni életében szintén mozgalmas pályát futott be. Nem állíthatjuk, hogy ez a pálya boldog, vagy drámai fordulatoktól mentes lett volna. Élete mégis szervesen kapcsolódott a hosszú évszázadokon át uralkodó dinasztiához, amely rendkívüli tehetségekkel ugyan nem szolgált - leszámítva talán Mária Teréziát - de adott szorgalmas hivatalnokokat a birodalomnak, akiket maga a születés ténye képesített a legfőbb császári méltóságra. Gyermekkorában hagyományos főhercegi nevelésben részesült, ami felülmúlta a szokásos arisztokratikus oktatást, bár neveltetésének központjában elsősorban a vallás állt, hiszen a katolikus egyházzal való jó kapcsolat a Habsburg- dinasztia számára évszázadok óta az uralkodás politikai alapját képezte. Mindazonáltal zárkózott, nehezen oldódó, szinte megközelíthetetlen egyéniség volt egész életében. Szorgalma és fegyelmezettsége tette egyéniségét már-már szoborszerűvé. Ha elvonatkoztatunk Aradtól és a megtorlás szörnyűségeitől, őszintén be kell vallanunk, hogy merevsége egyenességet takart, amely mentes volt a hátsó gondolatoktól vagy mellékutaktól. Uralkodása kezdetének a magyar nemzet számára megbocsáthatatlan bűneit anyjának, Zsófia főhercegnőnek és tanítómesterének, Schwarzenberg hercegnek köszönhette. Mégsem lett a hadseregnél diplomata, aki ugyanakkor a diplomáciában katonás- dit játszott volna. Nevelője mindennek az ellentéteként mindenütt és minden körülmények között megállta a helyét, ha kellett a császár helyett is. Kihasználva Ferenc József tapasztalatlanságát és konzervatív gondolkodását, teljhatalmánál és az örökös tartományokra a félelem és a rettegés csendje borult. Maga Deák Ferenc vetette papírra a következő sorokat: „... oly állapotok között, melyek még jelenleg is uralkodnak, lehetetlenség, hogy a közügyekben tevőlegesen részt kívánjak venni”. Másfél évtized és az európai erőviszonyokban bekövetkező számtalan, Bécs számára fájdalmas esemény szükséges még ahhoz, hogy elérkezzék az ő és hívei ideje, akik végtére megteremtik majd Ferenc József kényszerű megalkuvása közepette az Osztrák-Magyar Monarchiát, a „boldog békeidők” alkotmányos monarchiáját. ÉVFOLYAM / 45. SZÁM / 2010. DECEMBER 4 hidlap.net
