Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-12-01 / 44. szám
VARGA PÉTER DÉNES Dzsessz Szakiskolába, majd ezt követően sikeres felvételit nyertem a szintén székesfehérvári Kodolányi János Főiskola előadóművészet-dzsesszgitár szakára, érdekes módon - és talán nem véletlenül - ezen a pályán már egészen kiváló eredményekkel. Persze itt is nagy szerencsém volt, egy 1992-es sevillai koncerten, amelyet a Queen gitárosa szervezett fellépett Steve Vai, akit módomban volt meghallgatni a szakma krémjével egyetemben és lényegében ekkor döntöttem el, hogy gitárművész leszek. Az ő zenei stílusuk merőben más volt, mint amit bárhol és bármikor előtte hallottam. De itt hallottam először Joe Satriani játékát is és mintegy kényszert éreztem, hogy utánanézzek, vajon ki is ez az ember, mert bár nagyon kedvelem a magyar könnyűzene számos képviselőjét, ő inspirált leginkább arra, hogy igazán megtanuljam a gitárművészetet. Ráadásul Satrianiról időközben megtudtam, hogy a Berkeley Egyetemen tanít. Azt hiszem, hogy hosszú távon valójában ez késztetett arra, hogy magam is tanítsam azt, amit majdan meg fogok tanulni, hiszen meggyőződésem, hogy egy szakmát akkor lehet igazán megtanulni, ha te magad is tanítod.- Ha most, már a dzsesszgitár tanáraként találkozol egy „hiperaktív” vagy egyszerűen eleven tanítvánnyal, akkor miképpen tudod őt átsegíteni azokon a nehézségeken vagy buktatókon, amelyeket neked, a mag ad „öntörvényeivel” végig kellett járnod?- Igaz, hogy az út valóban rögös, de csodálatos is egyben és azt gondolom, hogy a zene lesz az, ami majd mindenen átsegíti. Előadóművészként azt tudom mindenkinek tanácsolni, hogy bárhol is mozog az életben, csak azt tegye, amit igazán szeret és akkor biztos, hogy sikeres emberré válik! útján, az ő személyiségének köszönhetően szeret meg - és ezt a felismerést a mai eszemmel, immár, mint pedagógus, igyekszem is kamatoztatni. Mindazonáltal meggyőződésem, hogy erre születni kell. Csakhogy ekkorra már egészen nyilvánvalóvá vált, hogy a zene az, ami betölti az életemet, így nem is helyezkedtem el a szakmámban, hanem a muzsika elkötelezettjeként felvételiztem a székesfehérvári Lauschmann Gyula Zeneművészeti KULTÚRA- Iskolák?- Elöljáróban talán annyit, hogy miközben minden célkitűzésemet sikerült megvalósítanom, ez az út is sokkal kiegyensúlyozottabb lett volna, ha anyukámra hallgatok, mint amilyenné jómagam tettem, de én vagyok és voltam olyan öntörvényű, mint minden, az oroszlán csillagjegyben született ember, hogy inkább tapostam magam előtt a magam választotta utat, miközben természetesen senkire nem hallgattam, még rá sem. Lázongó, zsenge ifjúként így persze nem akartam gimnáziumba menni, nyolcadik után - addig is igen változó teljesítménnyel - a mai, általam kevéssé kedvelt kifejezéssel élve hiperaktív gyerekként a szakmunkásképzőbe jelentkeztem. Azért mondom, hogy nem szeretem a kifejezést, mert nem voltam én hiperaktív, egyszerűen egy eleven srác voltam, akit minden le tudott kötni, ami nem a tanítással kapcsolatos. így lettem előbb asztalos tanuló, majd villanyszerelőként végeztem és végül a szakmunkásképző szakközépiskolai nappali tagozatán szereztem érettségi bizonyítványt. De mindemellett azt is itt tanultam meg, hogy bizonyos tárgyakat a gyerek az azt tanító pedagógus 8 hídlap 2010. DECEMBER 1. / Vili. .ÉVFOLYAM / 44. SZÁM
