Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 26–47. szám)
2010-12-01 / 44. szám
KÖZÖSSÉG Ha gyalog járunk, akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül a megváltozott időjárásból adódó közlekedési viszonyokat. Szakadó esőben, sötétben, különösen, amikor a lámpák fényei visszatükröződnek a nedves aszfalton, lehet, hogy csak az utolsó pillanatban vesz észre a sofőr, ezért sötétben viseljünk fényvisszaverő csíkokat. A közlekedésben az őszi-téli időszak nemcsak lelki felkészülést igényel, célszerű ilyenkor elvégezni a gépkocsik műszaki ellenőrzését, karbantartását is, hiszen a biztonságos közlekedés egyik előfeltétele a kifogástalan műszaki állapot, mindenek előtt a jó gumik, a jó fékek és a hibátlan világítás. Aki most a homlokára csap, hogy régen ellenőrizte a hátsó lámpát, tegye meg, és egyúttal vizsgálja meg, vagy ellenőriztesse szakemberrel az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer állapotát, és ne feledkezzen meg az ablaktörlőről sem, hiszen az elhasználódott gumi nem töröl, hanem foltot hagy maga után, így nem biztosítja a megfelelő kilátást. Az átvizsgálás során töltsük fel az olajat, a fagyállót és az A tél érkeztével az autó műszaki állapotát is alaposan le kell ellenőrizni ablakmosó folyadékot is. Ősszel és télen az útról felverődő sár miatt a fényszórók hamar beszennyeződnek, ezért rendszeresen meg kell tisztítani őket, hogy mindig a lehető légjobban lássunk. Csizmát az autóra! A „téligumi-szabály” úgy szól, hogy amikor a napi átlaghőmérséklet plusz 7 Celsius fok alatt marad, akkor ideje elővenni a téli abroncsokat és bejelentkezni a gumishoz. Az előrelátóbbak ezt már megtették, de mivel eddig elkényeztetett minket a tava- szias időjárás, a jövő héten nagy rohamra készülnek a gumis műhelyek. Az elmúlt évek tapasztalata alapján, a legtöbb autós az anyagi nehézségek ellenére is áldoz a biztonságára, és tisztában van a téli gumi fontosságával. A téli és a nyári gumiabroncsok az évszakok eltérő időjárási- és útviszonyaihoz alkalmazkodva anyagukban és mintázatukban is eltérnek egymástól. A téli gumik speciális, lágyabb szilika-gumikeverékből készülnek, melynek segítségével alacsonyabb hőmérsékleten is megfelelően tapadnak, a nyári gumik viszont a hideg útfelületen merevvé, rugalmatlanná válnak, veszítenek tapadásukból, így a jeges, havas, hókásás utakon könnyen megcsúsznak, fékútjuk jelentősen megnő. A téli gumik biztonságos tapadásához hozzájárul a lamellázott mintázat, mély mintaárkaik pedig a latyakot is gyorsan elvezetik. --------------------------------------------MJMJJW 19 Advent első hétvégéjére beköszönt a tél az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. Az időjósok szombatra fagypont körüli éjszakai, és mindössze 2-3 fokos nappali csúcs- hőmérsékletet ígérnek havazással, vasárnaptól pedig még zordabbá válik az időjárás: éjszaka akár mínusz 6 fokig is lehűlhet a levegő, és nappal sem lesz melegebb 1-2 foknál. Az autósoknak, ha még nem tették meg, célszerű sürgősen felszereltetni a téli gumikat, és sokkal óvatosabban kell közlekedni akár gépkocsival, akár gyalog vagyunk. Közlekedj okosan! Hiába volt rendkívül enyhe, szinte tava- szias novemberünk, a rendőrség minden hét elején „fekete hétvégét” emleget, annyi közlekedési baleset történt az elmúlt időszakban az utakon. A két héttel ezelőtti hétvégén összesen 388, legutóbb pedig 422 közúti közlekedési balesethez riasztották a rendőröket, melyek során összesen nyolcán vesztették életüket. Súlyos baleset történt Dobogókő térségében is múlt vasárnap, amikor egy menetrend szerinti busz és egy személyautó ütközött össze. Remélhetőleg a hétvégi első hópelyhek, és csúszós utak óvatosságra intik majd az autósokat, hiszen a ködös, szürke időben nagyon fontos, hogy mindig az útviszonyoknak és a látási viszonyoknak megfelelően közlekedjünk. A nyár és a száraz ősz után nagyon nehéz egyik napról a másikra átállni a lassúbb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetési stílusra, ezért érdemes már most „edzeni”. A rosszabb látási viszonyok és a hosszabb fékút miatt nagyobb követési távolságot tartva lassabban vezessünk, így kisebb a balesetek bekövetkeztének kockázata, rossz manőverezés esetén pedig a hibák könnyebben korrigálhatóak. Fokozottan vigyázzunk az úttest mellett haladó gyalogosokra és a kerékpárosokra, óvatosan közelítsük meg a kijelölt gyalogátkelőket, és legyünk még óvatosabbak az iskolák és a buszmegállók környékén. Készüljünk fel a csúszós utakra Itt a tél, jön a hó!