Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-01-16 / 2. szám
sport Kis László az első ötvenben a világranglistán Szakágakon átívelő íj-ász Szabadtéri pályaíjász-világbajnoksá- gon eddigi legjobb eredményét, egy tizenkilencedik helyet ért el tavaly, a teremben már vb-győztes Kis László. Az esztergomi sportoló emellett bekerült a terepíjász szakág válogatott keretébe is, így idén nyáron, a Visegrádon rendezendő terep világbajnokságon is megmérkőzhet a legjobbakkal. A z esztergomi íjász minden évben több nemzetközi versenyen, így világkupákon is részt vesz, tavaly azonban a gazdasági válság miatt „csupán" a világbajnokságon indult, melyre egyedüli magyarként kvalifikálta magát. Dél-Korea adott otthont még augusztus végén, szeptember elején a szabadtéri pályaíjász-vb-nek, ahol Kis László teljesítette kitűzött célját, bejutott a legjobb harminckettő közé és végül a tizenkilencedik lett. Ráadásul olyan ellenfeleket utasított maga mögé, mint a vb előtt világcsúcsot lövő dán Damsbot, vagy a 2008-as világbajnokot.„A titkos vágyam teljesült, bekerültem ugyanis a legjobb harminckettőbe. Eggyel előttem, Peter Elzinga végzett, az összetett világcsúcstartó, míg mögöttem DietmarTrillus, az előző világbajnok. Ha így nézem, jó társaságba keveredtem" - értékelt Kis László, aki teremben már világbajnok és ezzel a sikerrel a szabadtéri vb-n eddigi legjobbját érte el, így pedig a világranglistán - 2008-ban a harmincnyolcadik helyen állt, ám tavaly visszacsúszott a hetvennyolcadik helyre - ismét beküzdötte magát a legjobb ötven közé, a negyvenkilencedik helyre. A nemzetközi siker mellett számtalan itthoni eredményt is elkönyvelhetett az esztergomi íjász, aki tavaly elért pontszámait nézve maximálisan elégedett, ami köszönhető annak, hogy lőtt egy országos csúcsot, sőt egy olyan magas pontszámot is elért, ami igaz nem országos csúcs, viszont már nyolc éve senki sem érte el. Elégedett is az esztergomi sportoló, aki mint mondta, minőségét tekintve nem volt rossz éve 2009. Kis László a terepíjász versenyekbe is megmérette magát tavaly, így a Visegrádon rendezett Országos Terepíjász Bajnokságon és Nemzetközi Versenyen is, ahol két ezüstérmet szerzett. A terepdebütálás olyannyira jól sikerült, hogy az esztergomi íjász bekerült ennek a szakágnak a válogatottjába is, így idén, ahogy fogalmazott, két vasat tart a tűzben.„A pályaszakágban Horvátországban, Porecben rendezik meg a terem Európa-baj- nokságot, majd szintén itt a szabadtéri világkupát, ezek után pedig Olaszországban a szabadtéri Eb-t. Ezeken a nemzetközi versenyeken szeretnék idén elindulni, bár mindez majd az anyagi helyzetemtől függ. Bízom benne, hogy a szövetség tud majd támogatni és egy-két szponzor is segíti versenyzési lehetőségeimet. A pályaversenyeken kívül pedig a visegrádi terep- íjász-világbajnokságot is megcélzóm idén" - fűzte hozzá terveit Kis László. Kupáért lábbal teniszezve A Pál György - Kneiszel Krisztián kettős, valamint a Stedra Zsolt - Kumicz László duó kategóriagyőzelmével zárult le a közelmúltban az első Magyar György Páros Lábtenisz Kupa a Pézsa Tibor sportcsarnokban. A teremkupák mellett ugyanis idén lábtenisztornát is rendezett a sportcsarnok, a kupával pedig a szervezők és a résztvevők a még mindig aktívan sportoló, már a hetvenedik életévét betöltő Magyar György előtt tisztelegtek. A torna érdekessége volt, hogy névadója is megmérkőzött, sőt döntőbe is jutott a negyven év felettiek kategóriájában. A rendezvényt két kategóriában szervezte meg a sportcsarnok, így a 40 év alattiak és 40 év felettiek is megmérkőzhettek. A döntőbe végül négy-négy páros jutott be, a fináléban aztán a fiatalabb csoportban Pál György és Kneiszel Krisztián győzött, megelőzve a Dobsik Tamás - Vodicska László párost. A harmadik Dinnyén Ottó és Nagy Dániel lett, míg a negyedik Berkes Péter valamint Kovács Dániel. A rutinosabb résztvevők közül a Stedra Zsolt - Kumicz László duó nyert, míg a második helyen Bognár Miklós és Kovács István zárt, a harmadikon pedig Kovács Tamás és Csósza Ferenc. A torna névadója, Magyar György Osvald Zsolttal együtt pedig negyedikként végzett. Uiévi Átformáló Ny*" ulevi .. . . i/i.iUban «V. IW» tóión néütfat«« Nyílt Nap időpontja: 2010. január 23. (szombat) 9 órától Helyszíne: Ági Pilates Klub, Esztergom, Rákóczi tér 2-4. 7-es kapucsengő (Centrum Irodaház) Jelentkezz be MOST a 20/957-4426-os telefonon Barta Zsuzsinál, hogy biztos helyed legyen! Vágd ki ezt a kupont és hozd magaddal - ajándék jár érte! hidlap.net hídlap 43