Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-05-01 / 17. szám
életmód Gyógyír bőrre, hajra és torokra Tojás a szépségápolásban Magyarországon elsősorban kulináris hagyományai vannak a tojás felhasználásának, főleg ugyanis ízletes ételeket készítünk belőle, pedig a tojást más területeken is felhasználhatjuk. így például akár a házi szépségápolásra is, de a természetes gyógyszerek egyik kedvenc alapanyaga is lehet. Belsőleg a tojással A tojás felhasználási módja határtalan: készíthetünk belőle rántottét, tükörtojást, sőt főzelékek, péksütemények és további ételek egyik kedvelt alapanyaga is. A tojás magas vastartalma, kiemelkedő A-, D- és E-vitamin tartalma hozzájárul az egészség megőrzéséhez, mely nemcsak belsőleg segíti szervezetünket, hanem kívülről szépségünkről is gondoskodik. Hajra kenve A tojás olyan természetes anyag, mely oldja a zsírt, ugyanakkor nem irritálja a fejbőrt és a hajat. Éppen ezért felhasználhatjuk hajápolásra is. Hajhossztól függően egy-két tojássárgáját oszlassunk el a hajon, figyelve arra, hogy a fejbőrt is érje. Az optimális eredmény érdekében pedig 15-20 percig hagyjuk hatni a „szert". A pakolást először csak simán öblítsük le, majd a szokásos módon mossuk és kezeljük hajunkat. A tojássárgával kezelt haj tiszta és selymes tapintásúvá válik. Pakolás mellett ráadásul sampont is készíthetünk tojásból, a száraz, töredezett hajra, mindössze a két tojás mellé egy-két evőkanál almaecet szükséges. A habosra vert tojásokat a vizes hajba kell belemasszírozni, rajtahagyni egy-két percig, majd melegvízzel lemosni, végül langyos vízbe kevert almaecettel leöblíteni. Világos haj esetén akár citromlével is helyettesíthető az almaecet, mely csillogóvá is varázsolja a hajat. Tudta? Igaz, hogy a tojás húsvét idején kerül igazán a középpontba, világnapját mégsem ehhez az ünnephez kötjük. A Nemzetközi Tojásszövetség 1999-ben hirdette ki, hogy minden évben október második péntekén legyen a tojás világnapja, mellyel a tojás nélkülözhetetlenségére hívják fel a figyelmet mintegy harminc országban. Magas szintű bőrápolás A tojássárgája nagyszerűen kezeli a bőr szárazságát, a tojásfehérje pedig ideális a zsír elűzésére. A tojásfehérje egy csipet élesztővel és pár csepp mézzel összedolgozva, az arcon hagyva 20 percig ugyanis elűzi a pattanásokat és egyben ápolja is a bőrt. A száraz bőr megsegítője lehet az almalével, tejföllel és tojássárgájával elkevert massza, melyet 15 percig ajánlott az arcon hagyni a regenerálás érdekében. Viszlát torokgyulladás! Noha tavasszal a felső légúti betegségek száma jelentősen csökken, a torok vagy a hangszalagok betegsége esetén is megér egy próbát a tojáshoz nyúlni. A mézzel és cukorral habosra kikevert nyers tojássárgája ugyanis kiskanállal szopogatva elmulasztja a rekedtséget. Alkalmazásával azért csínján bánjunk, mivel egyeseknél a tojásallergia súlyos problémákat idézhet elő. www.nemkellhos.hu Hl segítség. [észült a megbízáséból Támogatta: rmáció a civil szervezetekről a NIOK 06 80 200 074-es zöldszámán és a www.nonprofit.hu/egyszazalek honlapo