Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-05-01 / 17. szám

címlapon Megdőlt a múlt, eldőlt a jövő Múlt vasárnap az országgyűlési választások második fordulóját követően immár bizo­nyossá vált, amire az április 11 -i első forduló eredményei alapján eddig is számítottunk: elsöprő többséggel győzött a változást képviselő erő. A Fidesz-KDNP pártszövetség a parlamenti mandátumok 68 százalékát nyerte el, vagyis sikerült a bűvös kétharmados többség megszerzése az Országgyűlésben. A még nem hivatalos eredmények szerint a leendő kormányzó pártnak 263, a leköszönő Magyar Szocialista Pártnak 59, az újonnan bekerült Jobbiknak 47, a meglepetésként bejutott Lehet Más a Politika formációnak pedig 16 képviselője ül majd a parlament széksoraiban, ahol egy független honatya is lesz. A második fordulón a részvételi arány 46,6 százalék volt. Az 5. számú választókerü­letben Meggyes Tamás a választópolgárok 55,76 százalékának felhatalmazásával jutott a parlamentbe. A kétharmados többség volt a tét Április 25-én, a 2010-es országgyűlési választások második for­dulójában az ország 57 egyéni választókerületében összesen 3150 szavazókörben várták az urnákhoz az érintett körzetekben élő választásra jogosult mintegy két és fél millió választópol­gárt. A még gazdára váró 121 mandátumért a választókerületek többségében három, négy körzetben pedig két jelölt szállt harc­ba. Az 57 egyéni képviselői hely mellett eldőlt a 64 kompenzáci­ós mandátum sorsa is. A területi listákon ugyanis az első forduló után hat mandátumot nem tudtak szétosztani, így ezek felkerül­tek az országos listára az ottani 58 mandátum mellé. A szavazóhelyiségekben a választásra jogosult ál­lampolgárok 46,6 százaléka jelent meg, összesen 1 137 506-an adták le voksukat. A második forduló­ban az érvényességhez már csak a szavazók 25 szá­zalékának megjelenése szükséges, így a választás ér­vényes volt. Az első fordulóban 64,38 százalékos volt a részvételi arány, négy évvel ezelőtt pedig a válasz­tópolgárok 64,39 százaléka nyilvánított véleményt a második fordulóban. Az április 11-én tapasztalt sor­ban állásokon okulva a szavazókörökben jobban megszervezték a munkát, az igazolással szavazók számára külön asztalokat állítottak be, így ezúttal gördülékenyen folyt a voksolás, hét órakor minden­hol be tudták zárni a helyiségeket. Az Országos Választási Iroda (OVI) vasárnap este hét óra után elindította tájékoztató rendszerét, és né­hány óra alatt láthatóak is voltak a feldolgozott ered­mények, amely azonban még nem hivatalos, hiszen a külföldi szavazókörökben leadott szavazatok leg­később csütörtökre érkeztek meg, a végleges ered­ményre tehát lapzártánk után derült fény. A hivatalos eredmény ismerete a lényegen nem változtat, megmásíthatatlanul eldőlt, hogy a Fidesz-KDNP párt- szövetség a parlamenti mandátumok 68 százalékát megszerez­ve 263 képviselőt küldhet az új Országgyűlésbe. Az MSZP-nek 59, a Jobbiknak 47, az LMP-nek 16 mandátuma lehet, és a nagy visszhangot kiváltott kijelentéseiről elhíresült Molnár Oszkár, edelényi polgármester személyében, aki javára a jobbikos jelölt a második fordulóban visszalépett, egy független is bejutott a parlamentbe. Ő az ország azon három nem fideszes képviselői­nek egyike, akinek sikerült egyéni mandátumot szereznie a par lamentben. A szocialisták hőse, Tóth József angyalföldi polgár­4 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents