Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-04-08 / 14. szám

esztergom Andráskó István jubileumi tárlatával kezdődik az idei kiállítás-sorozat Esztergom egy ihletett és ihletet adó város Pöltl Zoltán Lapzártánk után, szerdán délután 5 óra­kor nyílt meg a Pro Urbe-díjas Andráskó István kiállítása a Balassa iskola impo­záns dísztermében. Meggyes Tamás polgármester a 80 éves festőművész iránti tiszteletből megrendezett tárlat apropóján Esztergom egyre erősebb idegenforgalmi vonzerejét hangsúlyoz­ta lapunknak. A szerdán megnyílt Andráskó István- kiállítás megnyitója kapcsán Megy- gyes Tamás polgármester elmondta, Esztergom idegenforgalmi kínálatában szereplő Várhegy, Főszékesegyház, vízi­városi látványosságok egymagukban ma már nem állják meg a helyüket az egyre éleződő gazdasági, turisztikai verseny­ben. „A város rendszerváltás előtti negy­ven éve alatt az akkori hatalom mindent megtett, hogy visszafejlessze, lerontsa, ellehetetlenítse az első magyar, illetve ér­seki város turisztikai rangját, lehetősége­it. A mai cél tehát elsőként az, hogy ezt a kialakult súlyos hátrányt minél inkább le­faragjuk. Ennek a munkának adott nagy lökést például a Mária Valéria híd átadá­sa, az Aquasziget élményfürdő vagy a bú- bánati Hotel Bellevue megnyitása, illetve ugyanezt a célt szolgálja majd a Prímás­szigeten épülő két új hotel beruházása is. A több éve nagy sikerrel menő szép- művészeti kiállítás-sorozat a már sokak által ismert esztergomi kívánalmat szol­gálja, miszerint Esztergom ne csak „egy­napos látványosság" legyen az idelátoga­tók számára. A korábbi években itt meg­rendezett Dali, Munkácsy, Goya, Chagall, Aba-Novák tárlatok nemcsak országos, de nemzetközi szintű művészeti esemé­nyeknek számítottak, illetve jól illeszke­dik bele és reményeink szerint ugyancsak nagy érdeklődésre tart számot Andráskó István most megnyílt kiállítása, ahogy volt ez Vincze László, szintén esztergomi festőművész tárlata esetében is'' - hang­súlyozta Meggyes Tamás. A polgármes­ter hozzátette, hogy az idei tervek között még az egyik legnagyobb hatású husza­dik századi képzőművész, Pablo Picasso esztergomi kiállítása is szerepel. A szerve­zést végző Gran Tours iroda tájékoztatása szerint a spanyol mester szénrajzmunká- it június első hetétől láthatják az érdek­lődők. „Korkövetelmény, hogy egy adott város, mely részben az idegenforgalom­ra építi költségvetését, ne csak a telepü­lésnél működő ipari kultúrát fejlessze, ha­nem a városmarketingre is gondoljon. A komplexitás sokrétű, átfogó gondolko­dást igényel a működést illetően, ese­tünkben Esztergom idegenforgalmi stra­tégiájában fajsúlyos szerepet kap az itt lévő adottságok kiaknázása és az egyes helyi ágak fejlesztése. Ehhez igazodva várja immár ötödik éve az idelátogatókat és természetesen a helyieket a klasszi­kus festők kiállításainak sora" - folytatta Meggyes Tamás. Majd kitért arra az esz­tergomi ipari kultúrára, az itt lévő multi­nacionális termelővállalatokra, melyek hatása érződik az idegenforgalomban is, mégpedig abban a tekintetben, hogy a nem idevalósi, de itt dolgozók nemcsak munkaidőben választják Esztergomot célpontnak, de vásárlásaik, ügyintézé­seik, szabadidejükben is ide vezet útjuk, ami szintén nem elhanyagolható ténye­ző. „Esztergom fejlődésének új útjait mu­tatja még a pár éve szintén sikerrel mű­ködő Szent Miklós Program, melynek se­gítségével a családok, a fiatal, fészekrakó pályakezdők számíthatnak a városra. Ez is a városmarketing ügyét, a város működ­tetésének jó stratégiáját szolgálja. Eszter­gom adottságai, lehetőségei között tehát nemcsak a gazdasági fejlődés, a közleke­dés perspektíváinak megnyújtása, de az élhetőséget adó alapfeltételek biztosítá­sa, a művészeti, kulturális kínálat szélesí­tése és az idegenforgalmi kapacitás növe­lése található. Ugyancsak fontos eleme az itt folyó életnek az itt működő egyetemek, főiskolák, iskolák szellemiségének hatása. Egy képzőművészeti kiállítás megnyitó­ja apropóján pedig elmondhatjuk, hogy a most felnövő generációk számára itt is készen áll az fiatal értelmiségi nemzedék, aki például a művészet értelmezését újra megfogalmazza kortársainak. Az iskolavá­ros-, vagy ha úgy tetszik az egyetemváros­miliő együtt él a történelem, az egyház, a művészetek hagyatékával. Mindezekben ott van az egymáshoz csatolás is, a városi stratégia egy kohézión, egy olyan össze- kovácsoltságon alapszik, melyben olyan fontos elemek találhatók, mint a mosta­ni művészeti kiállítás, vagy akár az eszter­gomi nyári fesztiválok, a várszínházi elő­adások sora" - részletezte a Fidesz-KDNP országgyűlésiképviselő-jelöltje. 1 ITT AZ IDŐ, MAGYARORSZÁG! 2010. ÁPRILIS 11. I w 1 Itt az idő! 2010. ápr V > ^FIDESZ 14 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents