Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-04-03 / 13. szám
rasztása". A húsvéti ünnepkör valójában a húsvétot követő nyolcadik nappal, a fehérvasárnappal zárul. Húsvét a falvakban Nagypéntekhez, a legszigorúbb böjti naphoz sok babonás félelem és tiltás kötődik. Nem szabadott ezen a napon állattartással, földműveléssel kapcsolatos munkát végezni, kenyeret sütni, mosni, fonni. A víznek, a megtisztulás ősi pogány szimbólumának mágikus erőt tulajdonítottak. Napfelkelte előtt friss kútvízzel vagy patakvízzel mosakodtak, hogy megvédjék magukat a betegségektől, és az állatokat is kihajtották a patakhoz itatni és tisztálkodni. Szokásban volt a határjárás is, melyet megelőzően a férfiak a templom előtt gyűltek össze, aztán csoportosan mentek a határba, ahol zajkeltéssel, kerepléssel űzték el az ártó erőket a földekről. Nagyszombaton, a feltámadás napján a reggeli mosdóvízbe sok helyen piros tojást tettek, aminek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Ezen a napon a női munkákat tiltották, nem szabadott söpörni, főzni és mosni sem, illetve az állatokat sem fogták be. A húsvéti ételeket, a sonkát, a bárányt, a tojást és a kalácsot a templomban megszenteltették, a morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak és egészségesek maradjanak. A sonka csontját a gyümölcsfára akasztották, vagy a földekre vitték, hogy bőséges legyen a termés. Húsvétvasárnap hajnalban volt szokás a jézuskeresés, amikor a falu népe sorban felkereste a falubéli kereszteket. Bizonyos vidékeken szokás volt a napfelkeltét egy környékbeli magaslatról nézni, hiszen a felkelő nap is a feltámadás szimbóluma. Ezen a napon volt a zöldágjárás, ami tipikus tavaszi, a természet megújhodását ünneplő énekes játék. A lányok a Bújj, bújj zöld ág című népszerű dalt énekelve kettes sorban állva, felemelt kezükből sátrat formálva, énekelve haladtak végig a falun. Húsvéthétfő a lo- csolkodás napja, amelyről már a 17. századból is maradtak fent írásos emlékek. A szokás alapja is a víz megtisztító, megújító erejébe vetett hit. Vidéken egykor kútvízzel, vödörből locsolták le a lányokat, egyes vidékeken a patakban is meg- fürösztötték lálára. Ezért hallgatnak a harangok, ezért lila a nagypéntek liturgikus színe, ezért borul a papság a szertartás kezdetén az oltár előtt a földre. Nagyszombaton, a feltámadás napján a katolikus liturgia egyik legfontosabb része a Jézus tanítását jelképező tűz megszentelése, amikor megszentelik a feltámadt Krisztus szimbólumát, a húsvéti gyertyát, majd az allelujás szentmise következik. Glóriakor„kikötik"a harangokat, hogy ünnepélyes zúgásukkal hirdessék Krisztus feltámadását. Hosszú idő után először ekkor hangzik fel először az alleluja. Húsvétvasárnap a kereszténység legfőbb és legrégebbi ünnepe. Az első századok húsvétjainak alapeszméje, hogy egyszerre jelenítsék meg a szenvedést és a föltámadást. Megünneplésének legszembeszökőbb mozzanata a kereszténység első évezredében „a fényességes éjszakának édes virgokban, főleg Görögországban és Olaszországban viszont az ünnepi asztal elmaradhatatlan eleme a sült bárány. A jelkép bibliai eredetű, a zsidók bárányt áldoztak Istennek és a bárány vérével kenték be házuk ajtaját, amiért a halál angyala elkerülte őket az egyiptomi rabság évei alatt. Jézus kereszthalála is az áldozatot hordozza magában, hiszen halálával váltotta meg az emberiséget, erre utal az Agnus Dei, azaz Isten báránya elnevezés, de a hívők seregét is szokták bárányok nyájához hasonlítani. A húsvéti nyuszi német eredetű eleme az ünnepnek, Magyarországon csak a 19. században terjedt el. Létének egyik magyarázata, hogy a húsvéti Hold egy nyúl képére hasonlít, másrészt rendkívüli szaporasága révén a nyúl maga is termékenységi szimbólum. Húsvét a katolikus egyházban A húsvét ünnepét a nagyhét előzi meg, melynek egyik leggyászosabb, legcsendesebb napja a nagypéntek. Igaz, hogy Jézus halála megváltást jelentett, ilyenkor mégsem a megváltásból fakadó lünk, hanem