Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-03-27 / 12. szám

esztergom . A kormány ellehetetlenítette a kis- és középvállalkozókat Kilátástalan helyzetben a magyar gazdaság A magyar gazdaság jelenlegi állapota, a vállalkozások, helyi vállalkozók helyzete, az elmúlt év eredményeinek értékelé­se, valamint a jövőre vonatkozó tervek is szóba kerültek az ETV Köztér című műsorának legutóbbi adásában. Bánhidy Vajk műsorvezető György Róberttel, az Ép Kft. vezetőjé­vel, Kubovics Lászlóval, a Colorposter Kft. ügyvezetőjével és Teplánszky Zsolt esztergomi vállalkozóval beszélgetett. A beszélgetés kezdetén György Róbert röviden vázolta a gazda­ság jelenlegi helyzetének előzményeit. A szakember véleménye szerint a gazdaság folyamatos, évenkénti sorvadása négy-öt éve kezdődött meg a vállalkozói piacok beszűkülésével, majd a hely­zetet tovább nehezítette a 2008-ban bekövetkezett világválság, ami a Bajnai-kormány válságkezelő csomagjának eredménye­ként még nehezebb helyzetbe hozta az országot. Hasonlóan lát­ja a helyzetet Kubovics László is, aki szerint az ország rendkívül rossz helyzetéért elsősorban nem a világgazdasági válság a fele- lős:„Az utolsó két évvel próbálják meg elfedni a mostani helyze­tet, azonban ha visszagondolunk már 2004-től látható volt, hogy a gazdaság folyamatosan szűkül. Országos szintű vállalkozóként is azt láttam, hogy ebben az időszakban minden szinten nagy­ban visszaestek a lehetőségek és a megrendelések. A 2008 őszén világgazdasági válságként aposztrofált jelenség a mi esetünk­ben egy teljesen legyengült gazdaságot sújtott még tovább. Ez­zel együtt járt, hogy teljesen eltűnt a piac. Ehhez hozzátartozik, hogy húszéves vállalkozói pályafutásom során ilyen szintű visz- szaesést még soha nem tapasztaltam. És ez sajnos a mai napig változatlanul érezhető." - részletezte a cégvezető. Magas szintű visszaesés tapasztalható az elmúlt években az építőiparban is„ 2008-ban még szép számban voltak megrendeléseink lakossági részről és a közintézmények felől egyaránt, ám 2009 végére min­den munka elfogyott."- sajnálkozott Teplánszky Zsolt. Megbukott válságkezelés Egy kicsit a kormányzat válságkezelő és válságokozó rendelkezé­seire is kitérve a vállalkozók fontosnak tartották elmondani:„Le- het, hogy a makrogazdaság szintjén a befektetők bizalma rész­ben helyre állt, de a mindennapok és a mikrogazdaság, a kisvál­lalkozók szintjén tragikus a helyzet. Olyan drasztikus visszafogás tapasztalható, ami megfojtja a vállalkozásokat. Emellett gondot jelent, hogy az állammal szemben egy olyan fokú bizalomvesz­tés történt, ami szinte 20 évvel ezelőtti helyzetet tükröz" - véle­kedett Kubovics László. Tudatosságot és szándékosságot vél az események hátterében György Róbert:„A kérdés gyökeréig visz- szanyúlva szerintem e mögött tudatosság rejlik. Ilyet véletlenül elkövetni nem lehet. Összegezni merem, hogy a középréteget tűzzel-vassal kezdték el irtani, azért mert ennek a társadalmi ré­tegnek mind a szellemi, mind az anyagi potenciálja olyan erős, hogy a hatalmat gyakorlókra veszélyes lehet. Éppen ezért azt gondolom, hogy ezt igen is tudatosan tették." Tovább nehezíti a magyar vállalkozók és vállalkozások helyzetét az ágazatban ki­alakult bürokrácia, valamint a nagyon magas adóterhek, a túl­adóztatás, emellett pedig az egyre bonyolultabb adminisztráci­ós rendszer is sok nehézséget okoz. A kialakult helyzetre a megoldást a bürokratikus rendszeren való lazítás, valamint a kisvállalkozások működtetésének támo­gatása jelenthetné - vélekedtek a szakemberek. /zép/ég központ Aquasziget Szépség Központ Esztergom, Táncsics M. u. 5., telefon: 06-33/511-122 mobil: 06-30/210-7921 szepsegkozpont@aquasziget.h www.aquasziget.hu NYITVA MINDEN NAP, HÉTVÉGÉN IS ESTE 8-IG! KOZMETIKA Tini kezelések 3.900 Ft-tól Kis kezelések 2.800 Ft-tól FODRÁSZAT Női vágás+szárítás 2.700 Ft-tól Festés+vágás+szárítás 5.400 Ft-tól TESTKEZELÉSEK 4.200 Ft-tól PEDIKŰR 1.800 Ft-tól MANIKŰR 800 Ft-tól MŰKÖRÖMÉPÍTÉS 3.500 Ft-tól A Szépség Központ az Aquasziget Élményfürdő 1. emeletén található, ahová természetesen minden vendégünk belépőjegy váltása nélkül eljuthat. Vendégeink számára a kényelmes parkolás 120 Ft/óra díjért biztosított. 10% kedvezmény az Aquasziget Szépség Központjainak bármely kezelésére! hidlap.net hídlap 17

Next

/
Thumbnails
Contents