Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-01-09 / 1. szám
röviden Mentőszolgálat tatabányai központjának tájékoztatása szerint térségünkben az óév utolsó és egyben az újév első éjszakáján mindössze néhány esetben kérték a mentők segítségét. Esztergomban egy fejsérültet kellett ellátniuk a szakembereknek, míg Nyergesújfalun egy magatehetetlen személyhez riasztották a mentőket. Egy, a tűzoltósággal közös akció is lezajlott szilveszter éjszaka Esztergomban, Erdélyi Krisztián tűzoltó százados tájékoztatása alapján december 31-én a mentők segítéséhez riasztották a lánglovagokat, amikor egy idős néni rosszul lett otthonában, nem tudott ajtót nyitni a kiérkező mentőegységeknek, igya helyszínre érkező tűzoltóknak az erkélyen keresztül kellett a lakásba hatolniuk. Miután sikeresen bejutottak a lakásba a sérültet ellátták. ÉV VÉGI DURRANÁS?! Esztergom. Az esztergomi rendőrkapitányság, a Városi Polgárőr Egyesület és a városőrség közös, pirotechnikai eszközök felderítését szolgáló, és bűnmegelőzési-, közbiztonsági akcióval zárta az óesztendőt. A munka eredményesnek tekinthető, mivel ez időben a térségben csökkent a tűzijátékok és petárdák által okozott balesetek és események száma, valamint több illegálisan beszállított pirotechnikai eszközt sikerült az akció során lefoglalni. FÜSTMÉRGEZÉST KAPOTT A CSALÁD Annavölgy. Füstmérgezéssel szállítottak kórházba négy személyt, miután egy családi ház tetőszerkezete kigyulladt karácsony másnapjára virradó éjszaka. A tüzet rövid idő alatt eloltották. A füstmérgezést feltehetőleg az okozta, hogy a család nem tudott időben kimenekülni a lakásból. KINEK VAN KÉPE? Annavölgy. Az Annavölgyi Bányász SE immáron a 98. életévébe lépett. A közelgő százéves jubileumra a község honlapján meglévő, több évtizednyi pillanatot összefoglaló „képes sporttörténelmet" szeretnék bővíteni. A kollekció teljessé tételéhez szívesen fogadják a sportegyesület történetét bemutató képeket, melyről másolatot készítenének, hogy a látogatók is betekinthessenek az egyesület történelmébe. PINCE ÉS PRÉSHÁZ PÁLYÁZATBÓL Annavölgy. A település önkormányzata a Fő téren pince és présház építését tervezi pályázati forrásból, amely gasztronómiai programoknak adna otthont, illetve IGÉNYELHETŐ AZ ÜDÜLÉSI CSEKK! A szociális üdülési csekk igénylési határideje 2010. január 31. Az igénylésre a 62. életévüket betöltött nyugdíjasok, a nagycsaládosok, az ipari tanulók és a fogyatékosok jogosultak. Az igénylő- nyomtatvány beszerezhető Esztergomban az ENÉKE irodában (bejárat a Pöty- työs tér felől, telefon (33) 313-343) és az Esélyek Házában (Petőfi Sándor u. 21.), de letölthető a www.udulesicsekk.hu internetes oldalról is. bemutató helyiségként is funkcionálna A pályázat jelenleg elbírálás alatt van. GYŰJTÉS A SPORTTELEPÉRT Sárisáp. A pályázati sikertelenségek után a település önerőből és támogatásokból kívánja felújítani a sporttelep épületét. Az anyagi hozzájárulásokat az 58600434- 11163053 bankszámlaszámra várják, de a község üzleteibe kihelyezett urnákban is örömmel fogadnak adományokat. GUMIABRONCSOT GYŰJTENEK Máriahalom-Úny. A máriahalmi önkormányzat használt autógumi gyűjtési akciót indított. A feleslegessé vált gumiabroncsokat az únyi községháza udvarán lehet elhelyezni január 10-ig, onnan ingyenesen szállítják el, majd környezetbarát módon hasznosítják. HELYTÖRTÉNETI KONFERENCIA Esztergom-Kertváros. A Féja Géza Közösségi Házban megtartott rendezvény keretében a 2009-ben készült helytörténeti és életút filmek szerkesztett, rövidített változatait mutatták be még decemberben. A beszélgetésekben is részt vevő meghívott vendégek között sajnos már nem tudott megjelenni Ági Sándor, nyugalmazott iskolaigazgató, akire egyperces csenddel emlékeztek. A jelenlévők kifejtették, feltétlenül szükség van a program továbbvitelére, megbeszélték a következő időszak tárgyköreit, amelyeket helytörténeti kutatás keretében feldolgoznak. SELYEMFONAL KÉPZŐMŰVÉSZ KÖR KIÁLLÍTÁSA Esztergom-Kertváros. A több mint négy éve létező Selyemfonal Képzőművész Kör tagjai kiállításon mutatták be tevékenységüket a Féja Géza Közösségi Házban. A tárlatot december 20-án Tóth Tamás igazgató köszöntője és Féja Gézára való emlékezése után Panyi Zita író nyitotta meg. Az alkotások között találhatók festmények, gobelinek, hímzések, grafikák, Tiffany alkotások, foltvarrott készítmények, üvegfestmények, fotók. A tárlat január végéig tekinthető meg. IDŐSEK KLUBJA KARÁCSONYA Esztergom-Kertváros. Hagyományosan megtartotta karácsonyi ünnepélyét a Glatz Gyula Szociális Központ Idősek Klubja a Féja Géza Közösségi Házban. Weisz Csabáné klubvezető üdvözlése után a klub tizenegy tagú vegyes kara karácsonyi énekekkel nyitotta a rendezvényt. Kiss-Maly László esperes plébános BEADTÁK A HPV-OLTÁST A Szent Miklós Programba 2008-ban került be az a rendkívül fontos intézkedés, hogy a 14 éves lányok ingyenesen részesülnek többek között a méhnyakrák kialakulásáért is felelős humán papillóma vírus (HPV) elleni, három részből álló védőoltásban, melynek személyenként közel 100 ezer forintos költségét Esztergom Város Önkormányzata finanszírozza. A Vaszary Kolos Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának vezető főorvosa, Berbik István elmondta: az 1995-ben született esztergomi lakóhellyel rendelkező lányok névre szóló értesítést kaptak tavaly ősszel, hiszen az első oltás októberben történt, majd november elején a második, a harmadikat pedig ezen a héten kedden és csütörtökön kapták meg a gyerekek. A keddi oltási napon 40-45 lány jelentkezett a vakcináért, a lapzártánk után, csütörtökön zajló oltásra ennél több jelentkezőt vártak, hiszen a mintegy 150 jogosultból az első két alkalommal 117-en jelentek meg, hasonlóan a 2008-as tapasztalatokhoz. Berbik István hangsúlyozta a vakcina fontosságát, és kéri, hogy ha van olyan 1995-ben született esztergomi leány, aki költözés miatt, vagy egyéb okból nem kapott értesítést, jelentkezhet a kórház nőgyógyászati rendelőjében nála. Az idén a 14. életévüket betöltő lányok ez év végén kapják majd meg az oltást. A Meggyes Tamás polgármester által útjára indított Szent Miklós Program keretében új intézkedésként már nem csak a 14 éves lányok, hanem a 18 év alatti fiúk és a 14 évesnél idősebb nők is hozzájuthatnak a HPV-oltáshoz, igaz nem ingyenesen, hanem kedvezményes áron, oltásonként 23 ezer, azaz 69 ezer forintért. hidlap.net hídlap 7