Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-03-20 / 11. szám

esztergom Esztergomból indul a magyar El Camino Szakmai megbeszélést tartottak az esztergomi városháza nagytermében pénteken délelőtt a Szent Jakab - ismertebb nevén El Camino-zarándoklat magyarországi elindításáról. Az ötletgazda Magyar Zarándokút Egyesület szerint a közel négyszáz kilométeres spirituális töltetű út Esztergomból star­tolna majd és - egyelőre csak a nagyobb állomásokat említve - Szentendre, Budapest, Dabas, Ráckeve, Kalocsa, Szekszárd, Pécs érintésével Máriagyüdnél érne véget. A város nevében Németh József alpolgármester fogadta Bognár Rudolf, a Magyar Zarándokút Egyesület (MZE) alapító-vezetőjét és a majdani zarándoklat állomásainak kép­viselőit és turisztikai szakembereket az esztergomi városhá­zán tartott megbeszélésen. Mint az alpolgármester elmondta, nagy öröm, hogy a Szent Jakab-zarándoklatnál a „magyar Ró­mára” gondoltak a szervező-ötletgazdák. Az ülés gondolatindí­tóját Bognár Rudolf adta meg azzal, hogy röviden tájékoztatta a résztvevőket a magyar El Camino-val kapcsolatos tervekről. Mint a jelenlévők megtudták, az MZE vezetői úgy gondolják, hogy jövő március 22-én indítanák el az első zarándoklatot. Az út a spirituális töltekezés, az önismeret és a vallási turizmus hármas kívánalmait elégítené ki, miként a spanyol zarándok­latnál is. Mint a megbeszélés alapját jelentő beszámolóból ki­derült, a magyar Szent Jakab-zarándoklat az eredetitől némi­leg kisebb léptékű út lenne, az Esztergomtól Máriagyüdig tartó teljes szakasz közel négyszáz kilométeres, ezt a szervezők sze­rint - napi átlagos 25 kilométeres megtett távot feltételezve - 2-3 hét alatt teljesíthetnék a zarándokok. Bognár Rudolf egy­Mi is az az El Camino? A Szent Jakab-utat, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak is nevezik. Ez az a középko­ri eredetű zarándokút, mely Spanyolország Galícia tarto­mányának fővárosába, Santiago de Compostellába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Ma már nemcsak magukat kifejezetten vallásosnak tartók indul­nak el az úton, hanem egyre többen azok is, akik keresnek valamit, keresik önmagukat, keresik különféle kérdéseik­re a választ. A legnépszerűbb útvonal 780 kilométer hosz- szú. A 2004-es szent évben pedig minden addigi rekordot megdöntött a résztvevők száma, akkor majd 180 ezren zarándokoltak az El Caminon. felől arról mesélt a résztvevőknek, hogy milyen is a spanyol El Camino, az általa és társai által tapasztaltak miként ültethetők át Magyarországra. Külön hangsúlyt kapott a zarándokút lel­ki jelentősége, mely kapcsán kiemelte, hogy a Szent Jakab-út szervezéséről Erdő Péter bíboros részletes»tájékoztatást kért. A katolikus egyház természetesen nagy örömmel vette, hogy Magyarországon is lesz a spanyolokéhoz hasonló kezdeménye­zés, az egyház szerepe nemcsak az útra való felkészítésben, de a zarándokállomások kialakításában, néhol a működtetésében is szerepet vállal. Az MZE vezetője arról is szólt, hogy nem el­hanyagolható az úgynevezett vallási turizmus vetület sem, mint a spanyol példa mutatja, az El Camino iránti érdeklődés egyre inkább nő, ennek eredményeként évente több százezer turista járja végig a felkínált útvonalat. Az El Camino olyan fal­vakat, településeket is érint, melyek előtte szinte kihaltak vol­tak, a zarándokok puritán szükségletei mellett lehetőség van nagyobb komfortfokozatú szállások igénybevételére is. Mind­két szállástípus, illetve a vendéglátóipar is megerősödött Spa­nyolországban a megsűrűsödött zarándoklatoknak köszönhe­tően. Bognár Rudolf arról is beszámolt, hogy ahogy az egyház, úgy az út állomásait jelentő városok, települések vezetői, poli­tikusai is pozitívan álltak a kezdeményezéshez, példaként em­lítette Pokorni Zoltánt, a Fidesz alelnökét, aki az idén március­ban tartandó próbazarándoklaton, ha csak egy rövid táv erejé­ig, de szintén csatlakozni fog. Az első próbautat egy második követi májusban, akkor a teljes távot bejárják, míg tavasz ele­jén csak Budapestről indulnak. A 2011-es startig még pont egy év van, így bőségesen van idő a szervezésre, az út állomásait je­lentő városok is már most megkezdték a felkészülést. A start­állomásként kinevezett Esztergom készen áll a Szent Jakab-za- rándoklatra, a testet-lelket megörvendeztető, felüdítő és meg­erősítő útra való indulásnál nincs is jobb helyszín tán, mint az első magyar város, mely egyben a római katolikus egyház központja is. A magyarországi zarándokút egy, a főszékesegy­házban megtartandó szentmisével kezdődne, melyen megáld­ják az út résztvevőit, vázolta az elképzeléseket Bognár Rudolf. Zoltai Dániel, a Gran Tours ügyvezetője hozzátette, fontos, hogy jól válasszák ki az indulópont utáni első állomást, hiszen az Esztergomot körülvevő Pilis, a túra útvonala és a spiritu- alitás szempontjából is több lehetőséget kínál. Erre reagálva Németh József alpolgármester Pilisszentkeresztet javasolta. A magyar El Camino végleges formáját, feltételeit, részleteit ké­sőbb tisztázzák a szervezők és a részt vevő települések, szállás­helyadók, vendéglátók. Az útról a magyarzarandokut.hu olda­lon lehet bővebben tájékozódni. Aki már most kedvet kapott a 2-3 héten át tartó zarándoklathoz, annak egy sporttársi jó ta­nács: kezdjen el edzeni, mert az út szépségével párhuzamosan lesz erőt próbálóan nehéz. p.z. hidlap.net Tnváhhi rps7lptpk ps virlpn- www ptvnnlinp hu wphnlHalnn

Next

/
Thumbnails
Contents