Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-03-20 / 11. szám
röviden hegyvidéken az Isten angyala megjelent egy szűz leánynak, aki Dávid házából származott és József jegyese volt. Amint a csoda nem töri át a könyörtelenül változhatatlannak hitt természeti törvények oksági láncolatát, ahogyan a lényeges természetfölötti jelenségek a múltban és napjainkban hirdetik egy láthatatlan világ és egy láthatatlan, de valóban létező és jelenlétével mindent betöltő lángelmének, világalkotónak a létezését, úgy hirdeti számunkra ez az ünnep, hogy az Isten a földre szállt, emberré lett és közöttünk lakozott. Ezért az Örömhír ünnepe március 25-e, amely nap után kilenc hónappal világra születik a Megváltó, karácsony éjszakáján. Örömhír tehát ez a nap mindannyiunknak, akik hiszünk. Az Örömhír ünnepe Március 25-én ünnepli az egyház Mária szűzi fogantatásának napját, vagy amint hazánkban nevezik, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét. Magyarországon, Mária országában Szent István felajánlása óta különösen nagy becsben tartják ezt az ünnepet. Ekkor jelent meg Gábriel arkangyal Máriának, hogy megkérdezze tőle: akar-e az Isten Fiának édesanyja lenni? És abban a pillanatban, amikor a Szent Szűz kimondotta:„íme az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint", kezdetét vette a megváltás, amely tetőpontját nagypénteken éri majd el, diadalát pedig húsvét vasárnapján, a feltámadás fényességében. Az észszel fel nem fogható, a hihetetlen, a csodálatos történt meg ekkor Názáretben, egy kagyló alakú hegyoldal picinyke barlanglakásában, amelynek a szobájából apró lépcső vezetett a pindurka, ablak nélküli konyhába. Hogy Mária éppen mit tehetett ekkor?Talán imádkozott, de még valószínűbb, hogy az aznapra rendelt házimunkáját végezte. Amint Radó Polikárp írja, egy kétségtelen: azonnal fölismerte, hogy túlvi- lági üzenetet kapott. Ki ne ijedne meg ekkor? Ezért mondta neki az angyal:„Ne félj, Mária! Kedvet találtál Istennél, íme mé- hedben fogansz, és fiat szülsz, a nevét pedig Jézusnak hívod." Hogy valójában mi is történt, azt Isten kiválasztottja, az örök szüzességet fogadott Mária vélhetően csak sejthette. Egyszerűségében talán még azt sem tudta, amit Krisztus előtt négyszáz esztendővel Platón és Arisztotelész az égitestek vizsgálata nyomán már megfogalmaztak, vagyis, hogy lennie kell egy és egyetlen mennyei „mérnöknek". És íme ütött a világ legszentebb órája, amikor a tavaszi pompában fürdő galileai ISMÉT EGY ÓRA SÖTÉTSÉG A FÖLDÉRT A WWF nemzetközi kezdeményezésére 2007 óta minden március utolsó szombatján egyre több ország, város, közintézmény és magánszemély kapcsolja le egy órára a villanyt, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a túlzott energiafogyasztással járó globális éghajlatváltozás veszélyeire. A Föld Órája akcióra idén március 27-én kerül sor. Aki szeretne részesévé válni a világméretű nemes tettnek, 20 óra A ^ 30 perckor kapcsolja ki a /£ ™ világítást és az elektroI Ä 0 ^ i mos berendezéseket- legalább erre a hatvan percre. 2009-ben 88 or- szág 4000 települése, és több százmillió csatlakozó kapcsolta le együtt a fényeket. Magyarországról 2009-ben 67 település és több mint egymillió civil vett részt az akcióban, melynek keretében olyan híres látványosságok borultak sötétbe, mint a tatabányai Turul, a Parlament vagy a Művészetek Palotája. ® WWF JOBBAN VAN PASKAI LÁSZLÓ Múlt vasárnap kórházba került Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom- budapesti érsek - közölte az Esztergom- Budapesti Főegyházmegye Hivatala. A 83 éves bíboros a nemzeti ünnep előestéjén Budapesten, a Rezső téri Magyarok Nagyasszo- nya-plébániatemplom- ban imádkozott volna a magyarok lelki újjászületéséért, de rosszullé- te miatt nem tudott megjelenni a misén. Paskai László állapota már másnapra jelentősen javult. Esztergom önkormányzata nevében Meggyes Tamás polgár- mester levélben kívánt jobbulást a város díszpolgárának. PÁLYÁZATI TANÁCSADÁS ESZTERGOMBAN A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében minden héten szerdán 13 és 15 óra között személyes tanácsadást tart Gál Tamás, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség kistérségi koordinátora a Kereskedelmi és Iparkamara épületében (2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 14), ahol várja a pályázatokkal kapcsolatos kérdéseket. Elérhetőségek: 06 (30) 66-88- 039, tamas.gal@umpont.hu , www.nfu.hu , www.kdrfu.hu . ELROMLOTT A VISSZASZÁMLÁLÓ Esztergom-Kertváros. Tavaly januárban helyezték üzembe a városrészen keresztülhaladó 11-es úton a forgalomirányító lámparendszert, amelynek praktikus kiegészítő berendezése mindkét irányban 20 másodperctől visszaszámlálva mutatta, hogy mennyi időt kell még várni a zöldre. A visszaszámláló kijelzők hónapok óta nem működnek helyesen, az egyik oldalon lévő már egyáltalán nem mutatja a várakozás hátralévő idejét. TÁBLA VAN, SZELEKTÍV GYŰJTŐ NINCS Esztergom-Kertváros. Egykor a városrész központjában lévő zöldséges üzlet hidlap.net hídlap 7