Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-03-06 / 9. szám
helyi história Cardinalis Simor Johannes Bár azt szokták mondani, hogy a történelem megismétli önmagát, de ez csak hosszabb távon igaz. A kemény és határozott, gyakran még Ferenc József császárnak is ellentmondani kész Scitovszky János a végsőkig feszültté vált politikai helyzetben, 1866-ban meghalt. Utódául a sokkal kevésbé erélyes, ám a kompromisszumokra mindig kész Simor Jánost nevezte ki az uralkodó 1867. január 20-án, amelyhez a pápai megerősítés is hamarosan megérkezett. K ét főpap, két merőben különböző egyéniség. Simor jómódú iparoscsaládban született 1813. augusztus 23-án Székesfehérvárott. Rudnay Sándor prímás vette föl kispapjai közé a feltűnően kis termetű, de kiváló értelmi képességekkel rendelkező fiatalembert, akiről azt mondták, hogy „szabó ilyen kis reverendát még nem készített”. Budai tanulmányait követően Bécsben, a Pázmáneum növendéke lett, majd két esztendeig káplánként szolgált, később tanulmányait folytatva a Pázmáneumban doktorált. Ezt követően Sándor Móric kegyúr plébániáján működött Bajnán. 1846-ban került Esztergomba, mint a dogmatika, a történelem és a jogtörténet tanára. 1854-ben miniszteri tanácsosként azt a megbízatást kapta, hogy Scitovszky János hercegprímás római útjának törekvéseit igyekezzék minden lehetséges eszközzel megakadályozni. Scitovszky ugyanis Rómába utazott, hogy a hazai érdekek képviseletében mindent elkövessen a magyarországi jogrend helyreállítása érdekében. Ez a korszak itthon a pasz- szív rezisztencia időszaka, melyet Deák Ferenc hirdetett meg a következőképpen: „Oly állapotok között, melyek még jelenleg is uralkodnak, lehetetlenség, hogy a közügyekben tevőlegesen részt kívánjak venni”. Mindeközben Kossuth emigrációban, Széchenyi Döbling- ben, Eötvös és Vörösmarty hallgatnak, az aulikus arisztokrácia pedig behódolt az udvarnak. Hasonlóan udvarhűnek mutatkozott Simor is, amikor valóban mindent elkövetett, hogy Scitovszky hercegprímás politikai törekvéseinek gátat szabjon. A Bécsben szíwel-lélek- kel a kompromisszumokra épülő megegyezés híveként ismert, és mondjuk meg őszintén, nem kissé karrierista udvari tanácsost Ferenc József császár 1857-ben, negyvenhárom éves korában győri püspöknek nevezte ki. Igaz, az újdonsült püspök a kormánnyal szemben lojális maradt, de politikai ügyekbe a továbbiakban nem avatkozott, erejét inkább a pasztorációnak szentelte. Rendbe hozta az egyházmegye vagyonát, megteremtette a papi nyugdíjalapot, papnevelőt, kisszemináriumot, zárdát és kórházat alapított. Scitovszky halála után a kormány sietett utódot választani, egyház- és kormányhűsége miatt nem is eshetett a választás másra, mint a győri püspökre. Az elvárásoknak mindenesetre maximálisan megfelelt. Rövidesen, 1868. június 8-án magyar király- lyá koronázta Ferenc József császárt. A koronázásra a Mátyás-templomban került sor. A főnemesek, országgyűlési követek hintói már reggel hatkor begördültek, hogy hét órára mindenki a helyén legyen. Ferenc József lovon, Erzsébet pedig Mária Terézia hintóján érkezett. A templom kapujában a főpapok fogadták őket. A király magyar tábornagyi egyenruhában végigvonult a rendezvényre készített két emelvény között. Az istentiszteleten Liszt Ferenc erre az alkalomra komponált koronázási miséjét játszották, a szerző vezényletével. Ferenc József felöltötte a koronázási palástot, majd felkenték. Azután Andrássy Gyula miniszterelnök - aki a nádort helyettesítette - az érsek segítségével az uralkodó fejére helyezte a koronát, kezébe adta az országalmát és a jogart. Odakint díszlövések dördültek, harsonák szóltak, a tömeg üdvrivalgása közepette. Ezután Erzsébetet is felkenték, vállához érintették a Szent Koronát. A szertartás a helyőrségi templomban (ma Magdolna-torony) folytatódott, ahol a király aranysarkantyús lovagokat avatott. A menet ezután Pestre vonult, ahol a Belvárosi-templom előtt a király világi esküt tett. Ezután a Lánchíd hídfőjénél, a 72 vármegyéből hozott földből emelt koronázási dombról a kardjával négyfelé sújtva tett jelképesen ígéretet az ország védelmére. „Simor mestere volt az alkalmazkodásnak” - jellemzi találóan Adriányi Gábor. Hosszú prímá- si hivatalviselése során kiegyensúlyozó, néha taktikázó egyházpolitikájához mindig következetesen ragaszkodott. Főpásztorként ellenben vitathatatlan, hogy kivételes képességű ember volt. Nevéhez fűződik az esztergomi Bazilika 1886-ban történt befejezése és a Keresztény Múzeum néven ismert képgyűjteményével, valamint a Prímási Palota felépítésével kétségtelenül maradandót alkotott. Az egyházmegye vagyonának és gazdaságának mintaszerű rendbetételével, a székesegyházi kincstár rendezésével, tudománypártolásával, a katolikus iskolarendszer korszerűsítésével és az Esztergomban a nevét viselő kórház alapításával egyaránt beírta nevét érsekeink legnagyobbjai közé. Mindemellett az is része az igazságnak, hogy makacs, önfejű, sokszor drasztikusan őszinte és önkényes ember volt, ami egész környezetét befolyásolta. 1891. január 23-án tüdőgyulladásban halt meg. Az esztergomi Bazilika kriptájában temették el. 32 hídlap hidlap.net
