Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-03-06 / 9. szám
esztergom A baloldali sajtóban véleménynyilvánítása miatt megtámadott Kiss-Rigó László védelmében hozott határozatot február 24-én az esztergomi képviselő-testület. A múlt héten lapunkban is ismertetett határozathoz lapunk tudomása szerint módosító indítvány nem érkezett. A szavazás azonban tartogatott meglepetést. Már ha meglepetés lehet, hogy a szólásszabadságot, pontosabban az egyház és az egyházi személyek szólásszabadságát követelő határozatra Miavecz Jenő, magát liberálisnak nevező képviselő nemmel szavazott. Ugyancsak jól jellemzi a „rendszerváltó" és az„utód"-párt érdekazonosságát, hogy az MDF-es Jónás László és az MSZP-s Nyíri Attila egyformán nem szavazta meg a határozatot. Utóbbi döntését érthetővé teszi az, hogy pártja hangosan követelte a püspöktől, hogy vonja vissza nyilatkozatát, és tartózkodjon a további hasonló véleménynyilvánítástól. A magát kényszeresen „normális"-nak aposztrofáló MDF kiállása a véleményt és vélemény- nyilvánítást tiltani óhajtó MSZP mellett azonban így is meglepő, bár lehetséges, hogy új partnerüknek, a liberális SZDSZ-nek, vagy éppen a régóta „kívülről támogatott" szocialistáknak való megfelelési kényszer diktálta Jónás döntését. Winkfein Csaba MSZP-s képviselő a döntés során kivonult, vagyis a döntéstől megfutamodott. Az egyházi közép- és főiskolát végzett szocialista politikust korábban már a Fidelitas is számon kérte„hálátlanságáért", amikor az MSZP Kiss- Rigó László püspököt elítélő nyilatkozata megjelent. Winkfein a múlt héten egy- gyel gyarapította magyarázatra váró tetteinek számát. lapotoknak, a gazdasági változásoknak megfelelően aktualizáljuk". Knapp János Pál alpolgármester a költségvetéssel kapcsolatban kifejtette: „Ahogy már megszokhattuk a szocialista kormányzattól, idén ismét „megszorításokkal" kellett kezdeni a tervezést: a normatívák kevesebbek lettek, így 70 milliós csökkenéssel kellett számolnunk. Más önkormányzatokon végignézve elmondható, a települések 90 százaléka likviditási problémákkal küzd, haláltáncot járnak. Azonban az elvonások mellett még nagyobb veszélyt idézett elő a kormány gazdaságpolitikája, amivel csődhelyzetet idézett elő az egész gazdaságban". Knapp János Pál rámutatott: tavaly mintegy 2,5 milliárdos bevételkiesést kellett elkönyvelnie Esztergomnak. Ekkora volt az az elmaradás, ami nem teljesült a tervezett bevételekből. Mindezt a befizetők minden indokolás nélkül egyszerűen nem utalták a város kasszájába. Esztergomnak a végső tartalékok mozgósításával sikerült elkerülnie a saját válságát az országos válság közepette, amiért külön köszönet illeti azokat a gazdálkodókat, akik türelmet tanúsítottak a várossal szemben. „Megtaláltuk a hiánymentes gazdálkodásnak azt a módját, amivel sem fizetés- képtelenség nem következett be, sem intézménybezárással nem járt. Ahogy évek óta, úgy idén is elkülönítjük a működés és a felhalmozás tételeit a költségvetés bevételi oldalán is. Magyarán felhalmozási célú bevételekből nem költünk működésre, így biztosítjuk a város gazdasági jövőjét szolgáló beruházások, a hosszú távú értékteremtés alapjait. Ezeket a „gyarapításokat" azonban, a tavalyiakhoz, tavaly- előttiekhez és korábbi időkhöz képest visszafogottan kellett terveznünk. Fiárom nagy vállalkozásba fogunk idén, illetve folytatunk a korábbiak közül" - kezdte a fontosabb részletek ismertetését Knapp János Pál. „Az első a Pázmány egyetem informatikai karának fejlesztése, amire 1,3 milliárdot szánunk az idei költségvetésből. A második, ami már folyik is, az új buszpályaudvar, ennek részesedése 400 millió a büdzséből. És a harmadik a te- herkomp-építkezés elkezdése, 378 milliós idei költséggel. Ezekhez a saját forrásaink mellé természetesen igyekszünk pályázati támogatásokat elnyerni, hogy a költségek 1/3-a, fele ne minket terheljen"- tájékoztatott az alpolgármester. „Többet idén, sajnos, nem tudunk vállalni. Ennek okai közül egy, ám nagyon fontos, hogy a korábbi, még kedvezőbb körülmények között tervezett programjaink kiadásai közül több áthúzódik idénre is"- foglalta össze az idei „nadrágszíj-meghú- zás"okait Knapp János Pál. „Van azonban jónéhány olyan tervünk, amikről már évekkel ezelőtt eldöntöttük: azokból nem engedünk. Nem kellett csökkentenünk a Szent Miklós Alap és Program költségeit, jut étkezési, tankönyvtámogatásra, a szemétdíjkedvezményre. Ugyanígytudjuktovábbra isadni az idős esztergomiaknak az 5000 forintos utalványt, biztosítjuk a nekik járó ingyenes vagy félárú szemétszállítást. Sok számolgatással és kemény munkával elértük, hogy a válság minden hátrányos következményével együtt is egyensúlyban maradjon Esztergom költségvetése" - utalt vissza Petrovics János bevezetőjére Knapp János Pál. „Fontos változásokat, kiadásokat kellett beterveznünk a korábbiakhoz képest" - kezdte példákkal részletezni a 2010-es költségvetés bemutatását az alpolgármester. „Fel kellett emelnünk az oktatási intézmények étkezési normatíváját, ugyanis szomorúan szembesültünk azzal, hogy sok, és egyre több diák csak az iskolában jut élelemhez. De még mindig sokat, 710 millió forintot tudtunk tervezni infrastrukturális beruházásokra. Ennyi jut járdára, útra, ivóvízvezetékekre, csatornára. Az elmúlt 10 évben fél évszázados lemaradást behozva megszüntettük az esztergomi poros utcákat. Burkolatlan volt a város útjainak közel 1/3-a". Knapp János Pál megemlített néhányat a kormányzati szűkmarkúság következtében Esztergom „nyakába szakadt" kifizetni valót is:„300 milliónk megy el a Vaszary Kolos Kórházra, mert november óta megint csökkentette az MSZP-kormány az egészségügy finanszírozását. Végül az alpolgármester visszakanyarodott a pénzügyi bizottság elnökének javaslatához: „Igen, Esztergom idei költségvetése az országot a rossz kormányzás miatt sújtó válság okán törékeny, az aprólékosan kiszámolt tervezés miatt pedig feszes. A város gazdálkodásának működtetése roppant precíz további tervezést és végrehajtást igényel. Amikor kell, visszahozzuk a képviselők elé, és dönteni fogunk a szükséges módosításokról". tsin/muzslai FELHÍVÁS Tisztelettel értesítjük az érintett esztergomi lakosokat, hogy a bérla kásokkal kapcsolatos mindennemű ügyintézésre szerdán 9 órától 16 óráig tartunk ügyfélszolgálati napot a Strigonium Zrt. irodájában (Esztergom, Deák Ferenc u. 4.) Előzetes bejelentkezés: Suki Georginánál, tel.: 33/510-043 STRIGONIUM Számviteli és Gazdasági Tanácsadó Zrt. hidlap.net hídlap 19 ratv További részletek ás videó: www.etvnnlinp hu wphnldalnn