Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-03-06 / 9. szám
programok SZÜLŐK AKADÉMIÁJA - EGYÜTT ESZTERGOMBAN A József Attila Általános Iskolában kedden indult el a Magyar Pedagógiai Társaság Komárom-Esztergom Megyei Tagozatának iskolakezdést segítő foglalkozássorozata Lázár D. Katalin drámapedagógus és fejlesztő pedagógus az„lskolaérettség szempontjai, feltételei - gyakorlati segítség szülőknek, és pedagógusoknak"című közös játékával. A rendezvényen részt vevő óvodapedagógusok, tanítók, tanárok és szülők útmutatást kaphattak azokról a lényeges és fontos feladatokról, amelyekkel előkészíthetik gyermekeik iskolába kerülését, hogy számukra élmény, öröm, játék legyen az iskolakezdés. Folytatásként három alkalommal, március 9-én, 23-án és április 13-án Levente Péterrel találkozhatnak, aki „égből pottyant"előadóként az életünkben egyre nagyobb problémát okozó agresszió kezeléséről tart foglalkozásokat, hisz ez az a terület, ami mind a családokban, mind az óvodákban, iskolákban egyre halmozottabban jelentkezik napjainkban. Forróné Virág Zsuzsa megyei elnök szerint a Magyar Pedagógiai Társaság megyei tagozata ezzel a négy előadással kapcsolódik a társaság országos programjához, mely szeretné a szülőket mind jobban bevonni partnerként az iskolai nevelő munkába, illetve segíteni a gyermekek otthoni nevelését is. A foglalkozások keddenként 16 órakor kezdődnek. csütörtökön 15 órától Nagyi mesél, ezúttal Lipóth Andrásné, Mária néni Pettsonról és Finduszról olvas majd. Március 26-án, pénteken 14-16 óráig Sáris Ferencné Megyeri Zsuzsannával préselt virágokból lehet szép lapokat készíteni. A kézműves foglalkozás díja 300 forint, a többi díjtalan. ELŐADÁSOK A MÁRTA PANZIÓBAN Esztergom. A Márta Panzióban folytatódik a világmindenség csodálatos titkairól, a magyarság őstörténetéről és küldetéséről szóló előadás-sorozat péntekenként 18 és 21 óra között. Március 12-én Kisfaludy György a lélek zengéséről beszél, április 9-én pedig Aradi Lajos a Pilis-rejtélybe avatja be a vendégeket. ROCKEREK, GYÜLEKEZŐ! Esztergom. Március 12-én, pénteken 21 órakor a Tóth József Citrom vezette Come On lép a publikum elé a Zsinagógában működő Magma Jazz-rock Klubban. Többen jelezték, hogy más helyi rockklubok koncertkínálatára is kíváncsiak lennének a programajánló csokorban. Ezúton hívjuk fel a koncertpódiumok vezetőinek figyelmét, hogy aktuális hétvégi műsormenüjüket minden héten keddig adják le az oxi@hidlap.net e-mail címre. A TAVASZ EGY MADARÁSZ SZEMÉVEL baton 17 órai kezdettel a gömöri táncokat lehet megtanulni a révkomáromi Kalmár Mónika és Ölveczky Árpád vezetésével, a zselízi Pengő népzenekar muzsikájára. Most is lesz aprók tánca Trexler Magdolnával és a Pengettyű citeraze- nekarral. A belépő 500 forint, 14 év alatt ingyenes. KLAPKA ROCKOPERÁBAN Nyergesújfalu. A Magyarock Dalszínház Klapka című rockoperáját mutatja be az Ady Endre Művelődési Házban március 13-án, szombaton 19 órától Földes Tamás, Makrai Pál, Bodnár Vivien és Gerdesits Ferenc közreműködésével. Jegyek elővételben 1800 forintért, a helyszínen 2000 forintért kaphatók. KERESZTÚT A JÓPÁSZTOR- KÁPOLNÁHOZ Esztergom. A Bajóti Karitász szervezésében, a Papság Éve alkalmából ifjúsági keresztút indul a Belvárosi kálváriára (temető felett) Beer Miklós váci megyéspüspök vezetésével március 14-én, vasárnap 15 órakor. Az eseményen a Vízivárosi templom énekkara bemutatja Sík Sándor Keresztút című művét, a stációknál a régió egyházközségeinek fiataljai elmélkednek. LE A KALAPPAL! Nyergesújfalu. Március 15-én, hétfőn 20 órai kezdettel a Vidám próféta rockkocsmában koncertezik a Hats Off zenekar, amelyhez ezúttal csatlakozikTörök Ádám énekes, fuvolás és Horváth Misi szájharmonikás is. FÉSZEKALJA ANYAKÖR Esztergom. A Szentgyörgymezői Olvasókörben működő Fészekalja anyakör következő, március 17-én, szerdán tartandó összejövetelének témája az anyaság és a nőiség lesz. VÍZ VILÁGNAPJA A DUNA MÚZEUMBAN Esztergom. Március 18-án, csütörtökön nyílik A természetes ártéri élőhelyek veszélyeztetett madárpopulációinak megőrzése című, a LIFE+ projekt keretében szervezett interaktív kiállítás, melyet a Szigetközi Természetvédelmi Egyesület hoz el a Duna Múzeumba. Március 19-én, pénteken egész napos játékos ismeret- terjesztő programmal várják az érdeklődőket, március 21-én, vasárnap pedig a Fővárosi Állat- és Növénykertben lehet találkozni a múzeum munkatársaival a Fővárosi Vízművek által szervezett rendezvényen. További Víz világnapi programok a www.vizvilagnap.hu internetes oldalon. TÉLBÚCSÚ LOVAKKAL Esztergom. Március 20-án, szombaton télbúcsúztató-tavaszváró lovastalálkozót és nyílt napot tartanak a Királyvárosi Lovasligetben (Suzuki út). A rendezvény programjában szerepel díjlovas „gyakorló" verseny, lovagoltatás, játékos vetélkedők, kézműves foglalkozás és a télbúcsúztató népszokások felelevenítése, mint a téltemetés szalmabábégetéssel. Lesz büfé, tábortűz és szalonnasütés is, este pedig télbúcsúztató-tavaszváró bállal zárul a program. Esztergom. Március 13-án, szombaton délelőtt 10 órakor Szabó Sándor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagja tart diavetítéssel egybekötött előadást a Szentgyörgymezői Olvasókörben. A belépés díjtalan. GÖMÖRI TÁNCHÁZ Esztergom. A Szentgyörgymezői Olvasókör táncházában március 13-án, szomEsztergom Simor János u. 1 7. Iposz udvar, PIAC Március 1 O. Szerda € ) mgVfWIßGSMMMß NYITVA TARTAS: 7.00-14.00 SZOMBAT: 7.00-12.00 vwvw.[i)dkDi6gBfisr.hu KÁBÁTOK - JÁTÉKOK - KIEGÉSZÍTŐK hidlap.net hídlap 11