Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-02-20 / 7. szám

A magyar gazdaság hányattatásai az elmúlt nyolc évben Nyolc év a hullámvasúton: lefelé Országgyűlési választások előtt felizzik a politikai élet - nem mintha nálunk lettek volna egyáltalán nyugodt időszakok az utóbbi években. Éppen ebben jelölhető meg az utóbbi nyolc év egyik legkomolyabb baja: szinte szünet nélkül zaj­lott a korteskedés akkor is, amikor az alkotmányos rendünk­ből következően a politikának háttérbe kellett volna vonul­nia a polgárok életében. Nem így történt: szakszerű (és mint ilyen: a legtöbb ember számára érdektelen, szinte unalmas) kormányzás helyett újabb és újabb politikai és kormányzati programok születtek, egymást váltották a jól hangzó kezde­ményezések és ígéretek. T alán az olvasó még emlékszik a százna­pos programra, majd a második százna­pos kormányprogramra 2002-ből, majd az Új Magyarország programra, de már aligha bírta fejben tartani a Gyurcsány Ferenc ál­tal mind sűrűbben útjára indított hangza­tos kezdeményezéseket. Ezekből - a beis­merést hallhattuk az elhíresült őszödi be­szédben - nem lett sok. Nem is azt célozták, hogy a kormányzásnak irányt adjanak, kizá­rólag a médiának szóltak, és így közvetve azoknak, akik egyébként nem nagyon ér­deklődnek a közügyek iránt, és csak „hát­tértévézés" és „háttérrádiózás" révén csipe­getnek fel valamit a politika világából. Van azonban olyan, ami a nagyszámú ígé­retből és programból végül is megvalósult. Ezekből lett az elmúlt nyolc év második nagy baja. Medgyessy Péter például - fő­leg, amikor a hajszállal megnyert választás után rögtön kiderült: a régi rezsimben a pénzügyminisztériumi állását megelőzően belügyi tisztnek állt - a pozíciója megerő­sítéséhez nagymértékű osztogatásba kez­dett, „jóléti rendszerváltozás" név alatt. Az akkori nagy állami fizetésemelést azonban meg sem kísérelte ellensúlyozni az adók felemelésével, így viszont megugrott az államháztartás hiánya, amit hitelfelvétel­lel oldott meg. Az ilyen „megoldás" persze nem más, mint a következő évek betáblá- zása, az állam eladósítása, amint az hamar ki is derült. Hiába küldték el Medgyessyt... De hiába küldték el a hibát hibára halmozó Medgyessyt, az őt felváltó ambiciózus volt ifjúsági és sportminiszter is lényegében az adósság növeléséhez vezető utat folytatta. Az bizonyos, hogy Gyurcsány Ferenc mun­kássága hosszú időkre rányomja a bélyegét a magyar ifjúságra: minden ma megszüle­tő csecsemő rögtön kétmillió forint állam- adósságot kap a bölcsője mellé, és ennek negyedét a Gyurcsány-kormány halmoz­ta fel rövid négy év alatt. Volt olyan ígéret, amit ő is betartott, így 2005 végén, a vá­lasztás előtti hónapokban ötéves adócsök­kentési törvényt fogadtatott el a szocialis­ta-szabaddemokrata parlamenti többség­gel; hogy aztán a megnyert választás után gyorsan adóemeléssel kezdje meg a keserű kiigazítás máig tartó folyamatát. Az olvasó talán azt gondolja, hogy mind­ez valami utólagos bölcsesség, és jobb lett volna időben szólnom. Ma persze valóban tisztábban látszik a magyar gazdasági hely­zet drámaisága, de szó sincs arról, hogy ko­rábban nem lehetett volna tisztában lenni a kormányzati gazdaságpolitika káraival. Magam például 2006 legelején arról cik­keztem, hogy folytatódik hazánk eladóso­dása; az uniós tagságból adódó növeke­dési többletet a költségvetés zavarai miatt nem képes kellően kihasználni az állam; a fejlődéshez szükséges oktatási, kutatási, egészségügyi rendszerek átalakítása terén 16 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents