Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-02-20 / 7. szám

régió Próféta a hazájában Varga Péter Dénes 1930. március 2-án született Csolnokon Szeifert Ferenc plébános úr. A közeljövő­ben ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Esztergomban szentelték pappá 1954- ben, majd egy év múlva doktorált a Budapesti Hittudományi Akadémián. Szolgált Kőbányán, Pilisszentléleken, Annavölgyön, Tokodon, Dágon, Únyon és Nagysápon, majd végül Paskai László bíboros úr Csolnokra helyezte úgy, hogy Pilisszentlelket is el kellett látnia, mint fíliát. Ekkor mondta a főpásztornak,„hogy senki nem le­het próféta a maga hazájában". Ám Ferenc atya rácáfolt erre az ősi igazságra. Még nyolcvanesztendősen is prófétája híveinek.- Milyen nyelven vagy nyelveken illik beszél­nie egy csolnoki plébánosnak?- Nagyon sokat számít a hívek hozzá­állása. Igaz, a szlovák nyelvet nem beszé­lem, de a szentmisét szlovákul is be tu­dom mutatni, bár jobbára magyarul, né­metül és latinul szoktam misézni, és ezt az itt élők tudomásul vették és tiszta lélekkel el is fogadták. Nem történhet meg, hogy bármelyik itt használatos nyelv is egészé­ben elfelejtődjék. Ez valahogy úgy műkö­dik, mint a világban. Bár az angol vált hi­vatalosan elfogadott világnyelvvé, mégis máig igaz, hogy nyelvében él a nemzet, és így a gyökerek, az identitás megtartása te­kintetében kiemelten fontos a nyelv mű­velése, ápolása, hiszen éppen ez tekinthe­tő a legfontosabb összekötő kapocsnak.- Atya nem túl régen az Új Ember­nek azt nyilatkozta, hogy Csolnokon és Pilisszentléleken leginkább a katolikus hit és a nyelv tartja össze az embereket.- Ez így igaz. Óriási haszna is van annak, hogy a liturgia, a népénekek mind-mind megszokottá váltak németül és magyarul is. Szentiéleken kicsit nehezebb a hely­zet, hiszen általában a gyerekek nem oda járnak iskolába, mi mindenesetre igyek­szünk ébren tartani nyelvükben is a nem­zeti egységet, a hovatartozás tudatát. Igen nagy ünnep volt, amikor az elmúlt évben az egyházi év utolsó vasárnapján a nyitrai szlovák püspököt hívtuk meg, hogy ő mu­tassa be szlovák nyelven a szentmisét és végezze el a bérmálás szertartását.- Ha plébános úr végigsétál a temetőn, bizony számtalan ismerős sír mellett ve­zet az útja, de az utcán is rendre találkozik olyanokkal, akik itt a templomban fogad­tak örök hűséget egymásnak, későbben pe­dig a gyermekeiket is atya keresztelte.- Természetesen, hiszen immár a tizen­hetedik évemet fejezem be itt Csolnokon, de valóban leginkább a temető, hiszen manapság már egykori osztálytársaimat, barátaimat temetem, de ezt a közvet­len kapcsolatot kívánják is a csolnokiak. Mindannyiukat személyesen ismerem, közvetlen kapcsolatban voltam és vagyok velük és a hozzátartozóikkal, tudom, hogy mennyi mindenen mentek keresztül, mi­lyen nehéz évtizedek, milyen, gyakorta szomorú, küzdelmes élet áll mögöttük. Rá­adásul egy temetés itt Csolnokon közössé­gi esemény, nálunk még hagyománya van annak, hogy pap kísérje utolsó útjára az el­hunytat, pedig ez az egykori bányavidéke­ken már korántsem jellemző. Ehhez termé­szetesen szükséges, hogy közvetlen kap­csolat legyen a pap és a hívek között.- Plébános úr szívesen jött vissza Csol­nokra?- Egyáltalán nem akartam. Pilisszent­léleken már sok esztendő óta berendez­kedtem, számos megkezdett munkát abba kellett hagynom, a szüleim is ott nyugszanak - édesanyám az előző esz­tendőben halt meg -, tehát én egészében arra rendezkedtem be, hogy Szentlélek lesz az utolsó állomáshelyem. Ráadásul Csolnok arról is híressé vált, hogy ide senki nem akart jönni. Ehhez képest ugye Isten útjai kifürkészhetetlenek, mára már sokkal jobb körülmények között élünk és kiala­kult ez alatt a majd' két évtized alatt egy igazán nagyszerű kis közösség is, amely egyre gyarapszik. Sikerült a templomot is megújítani, a korábbi pedagógus-laká­sokból plébániai közösségi házat alakítot­tunk ki, valamint itt van még a Szent Bor­bála templom, azt is fönn kell tartani.- Egykoron, főként a török idők előtt pálosok és ferencesek is szolgáltak itt a környéken.- A szerzetesek jelenléte inkább Pilisszetntléleken volt jellemző, de ter­mészetesen átjártak a közeli Csolnokra is. Szentléleken egyébként pálos kolostor is volt, de annak már csak a romjai maradtak meg, ezt is sikerült feltárni és helyrehoz­ni, így lettem én pálos confrater, tehát jo­gosult lennék a pálos ruha viselésére. Ezt a címet, illetve rangot azok szokták meg­kapni, akik valamit tettek a rendért.- Plébános úr! Mennyire tekinthető fiatal­nak Csolnok? Hányán vannak egy hittan­órán a gyerekek?- Körülbelül harmincán, de ez még vi­szonylag megoldatlan. Korábban itt tar­tottuk a foglalkozásokat a plébánián, de úgy ítéltük meg, hogy jobb a gyerekek­nek lent az iskolában, így most már ott fo­lyik a hitoktatás, viszont az elsőáldozásra, bérmálásra készülők maradtak itt a plébá­nián, így ők is egy külön kis közösséget al­kotnak. És itt vannak a ministránsok, vagy van négy kántorunk, akik megtanultak játszani az orgonán. Akik pedig elmen­tek a faluból, mondjuk tovább tanulnak, ők igen nagy örömünkre ott kapcsolód­nak be a templomi közösségi életbe. De vannak Csolnokon harminc, negyven év körüliek is, - főként családos emberek akik szintén egy egyházi közösséget al­kotva vesznek részt a templomi életben, így ők is egy nagyszerű egyházközségnek mondhatók.- Atya! Elérkezett a nyolcvanadik eszten­dő. Mit kíván a híveknek, a meglévő és foly­ton gyarapodó közösségeknek valamint önmagának ebből az alkalomból?- A híveknek kívánom, hogy legyen papjuk, aki megtartója lehet ennek a kö­zösségnek itt is és Pilisszentléleken is, ha már én nem leszek. Magamnak pedig azt, hogy a Jóisten kegyelméből még egy ide­ig egészégben, a máig meglévő életerő­vel és vitalitással szolgálhassam őket, akik egykoron elfogadtak engem. 12 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents