Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-02-20 / 7. szám

röviden EGRI CSILLAGOK A MINDSZENTYBEN Esztergom. Fergeteges sikert aratott a Mindszenty József Katolikus Általános Is­kola színjátszóinak előadása, az Egri csilla­gok című történelmi musical, melyet múlt pénteken és szombaton láthatott a közön­ség az iskola sportcsarnokában. A két fel­vonásból álló előadásban az iskola közel hetven jelenlegi és volt tanulója játszott. Az előadás sikeréhez nagyban hozzájárult Espasa Ramon, az iskola igazgatója, aki a világításért, és a hangosításért volt felelős, a díszleteket Galambosi Andrea készítet­te, Reiser Imre pedig a gyerekekkel együtt a korhű hangulatot idéző török pajzsok és paravánok elkészítésében vállalt szerepet. Az előadást nagy érdeklődés övezte, így a darabot mindkét napon telt ház előtt játsz­hatták az ifjú színészek, ráadásul a pénteki előadást a musical szerzői, Béres Attila és Várkonyi Mátyás is megtisztel­ték jelen­létükkel. A gyerekeket a koráb­bi évek­hez hasonlóan ez alkalommal is Bégányi Gáborné Juhász Marianna készítette fel. ÚJABB SIKERES KÖZMUNKAPÁLYÁZAT A Roma Foglalkoztató és Oktatásszer­vező Közhasznú Nonprofit Kft. immár ötödször pályázott sikeresen a Szoci­ális és Munkaügyi Minisztérium köz­munkaprogramjára. Az„Esztergom- és Nyergesújfalu Kistérség Foglalkoztatá­sáért" elnevezésű programban a cég öt hónapos munkaszerződés keretében 30 munkaképes korú, ebből 16 fő rendel­kezésre állási támogatásban részesülő munkavállalónak biztosít munkát és ez­által jövedelmet. Tekintettel arra, hogy a pályázatot csak kistérségenként lehetett benyújtani, a programban Esztergom, Nyergesújfalu, Tát, Dömös, Süttő, Mogyo­rósbánya, Bajót és Pilismarót települé­sek vesznek részt. A kft. a pályázatban elnyert támogatási összeget a közmun­kások munkabérére és járulékaira, illetve a munkák elvégzéséhez szükséges kiadá­sokra fordítja. Sztojka Attila ügyvezető igazgató véleménye szerint az öt hóna­pos rendszeres el­foglaltság és kere­set további aktivi­tásra ösztönözheti a rendelkezésre állási támogatásra KÉSZ a jótékonyságra Esztergom. Keresztény jótékonysági bált rendezett a Keresztény Értelmiségi­ek Szövetségének Esztergomi Csoport­ja múlt szombaton a Szent Adalbert Központban. A belépőjegyekből be­folyó összeget idén a szervezők a Ke­resztény Múzeum javára ajánlották fel. A bált Lanczendorfer Erzsébet, a KDNP országgyűlési képviselője nyitotta meg. Hegedűs András, a KÉSZ esztergomi ve­zetője szerint, annak ellenére, hogy egy jótékonysági bál belépője nagyobb összeg, nagy volt az érdeklődés és évről évre egyre többen gondolják úgy, hogy Esztergom­ban a szórakozás mellett fontos a kulturális életet is támogatni. Az eseményen szintén részt vevő Németh József alpolgármester a keresztény rendezvények létrejöttében Esztergom kulturális fejlődését látja. A bálon Kontsek Ildikó művészettörténész elő­adásának részeként, Jeges Ernő-BakóczTamás bevonulása Rómába című óriásfestmé­nyét is bemutatták, melyet évtizedek óta nem állítottak ki a nyilvánosság elé. jogosult, valamint az ellátatlan regisztrált álláskeresőket. SZÜLŐK ÉS NEVELŐK BÁLOZTAK Kesztöic. Nagy sikerrel rendezték meg múlt szombaton az általános iskolában a szülők és nevelők farsangi jelmezes bál­ját, melyen az iskola 7-8. osztályos tanu­lói, valamint néhány volt tanuló fergete­ges táncukkal szórakoztatták a vendé­geket, és a nevelőtestület is készült egy kis műsorral. Zenéjével a Szász család szórakoztatta a résztvevőket, melyért az iskola vezetése köszönetét mond. A telt­házas rendezvényből befolyt összeg a „Kesztölci Iskoláért és Diákjaiért" Alapít­ványt támogatta.Tordainé Petrik Etelka megbízott igazgató lapunk hasábjain keresztül mond köszönetét a szülőknek, a nevelőtestületnek, vállalkozóknak és a helyieknek a támogatásért. ÜLDÖZÉS A BÁNOMIN Esztergom. Sikerrel zárult kedden dél­előtt a rétsági és az esztergomi kapitány­ság rendőreinek akciója, melynek során filmbe illő üldözést követően elkaptak két férfit az általuk korábban elkövetett lakás­betörések miatt. A szemtanúk elmondása alapján az egyik elkövető a Dobó Katalin Gimnázium udvarában próbált meg el­rejtőzni, de elfogták, és őrizetbe vették a rendőrök. Az akció alatt a gimnáziumban zavartalanul folyt az oktatás. NEM CSAK INNI JÁRT A KOCSMÁBA Esztergom. Gyakori vendég volt az ivók­ban az a 19 éves helyi férfi, akit hétfőn értek tetten az esztergomi rendőrök egy Bajcsy-Zsilinszky utcai kocsmában - ezút­tal nyitva tartási időn kívül. A gyanúsított az ablakot betörve jutott be a helyiség­be, ezt hallották meg a környéken lakók, akik riasztották a rendőrséget. A betörő pénzt keresett, de elvinni már nem tud­ta. Kihallgatása során viszont elmondta, hogy tavaly kétszer is betört ugyanebbe a kocsmába, akkor összesen 60 ezer fo­rintot zsákmányolt. Az elkövetőt őrizetbe vették. Tettét súlyosbítja, hogy a tavalyi két betörést feltételes szabadsága alatt követte el. DERÉKBA TÖRT VASÚTI FORGALOM Eltörött egy sínszakasz a Budapest-Esz- tergom vasútvonalon Piliscsaba és Le­Am'amikere Ön nézelődjon ' Csa/MiZt*JrfnVOna/OS Akor'y*°legotsóto“']kb°n! MánsoFt-tT 2ás­@o @aOáoto ás Ämßßt • metszeteketet kár egy órán belül! • festményeket Képtere minden • akvarelleket . kéotlartó árából! „$££*«**»*■ • fotókat Kereteztessen Vásároljon családi képeket • gobelint • gyerekrajzot • kirakót • régi fotográfiákat • 800 - féle képkeretléc magyar, olasz, cseh lécek I BssQajgeiffl,, feß o» 8- ®8^2© 82§o<D §82 hidlap.net hídlap 7

Next

/
Thumbnails
Contents