Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-02-06 / 6. szám
közügy Kisemmizett nyugdíjasok A tények, a számok mutatják: az MSZP folyamatosan csökkentette a nyugdíjak értékét. Hiába beszélt a szocialista párt nevében Lendvai Ildikó 25 százalékos növekedésről, már az első két évben, 2004-ig is 2,6 százalékkal csökkent a nyugdíjak értéke. Ezt pedig egy máig tartó mélyrepülés követte, ennek pontosan a 10-szeresét, 26 százalékot vesztett értékéből a nyugdíj, ha a 2002 és 2010 közti időszakot nézzük. Vagyis Lendvai Ildikó fő-MSZP-s szavainak éppen az ellenkezője igaz: a nyugdíjasok járandóságuk több mint negyedét veszítették el. Persze miért pont az MSZP-s Lendvai „Nem-lesz-gáz- ár-emelés" Ildikó mondana igazat a kérdésben? Új számítás MSZP-módra:-8 százalék mindenkitől De nemcsak a már nyugdíjba vonultakkal szúrtak ki a szocialisták, hanem azokkal, akik az ő uralkodásuk alatt mentek nyugdíjba. Ugyanis 2008. január 1-jétől az induló nyugdíj megállapításának szabályait úgy változtatta meg az MSZP, hogy legalább 8 százalékkal lett alacsonyabb a járandóság a korábbiakhoz képest. Vagyis mindenki bukott 8százalé- kot, aki 2007. december 31-e után érte el § a nyugdíjaskort. "rö o Az új MSZP-jelszó:„Kevesebb pénzt, ^ rövidebb időre a nyugdíjasoknak!" —, Ugyanekkor, 2008. január 1-jén megszün^ tették azt a lehetőséget, hogy a nyugdíj E mellett lehessen munkát vállalni. A nyug- § díjasokat félre akarta állítani az MSZP-kor- ■5 mány, szembeállítva a társadalom csoport- 5 jait azzal a hazugsággal, hogy „a fiatalok jussanak munkához". Azonban ezt a célt az MSZP-kormányzat nem érte el (ahogy más ^ célt sem). Legtöbb helyen a nyugdíjasok > mondtak le nyugdíjukról inkább, hiszen az ^ kevesebb volt, mint a munkabérük, vagyis Sí a „kisebbik rosszat" választották. OJ rvj un Sf Káros mellékhatások g Más hátrányos következménye is volt az g MSZP átgondolatlan lépésének: a koráb— bi bőkezűségnek köszönhetően fiatalon, vagy legalábbis jóval a korhatár előtt, 40- 45-50 évesen, ráadásul magas juttatással 2 nyugdíjba ment, két-két és fél évtizedes gyakorlattal rendelkező rendőrök, katonák, tűzoltók helyére nem tudtak hasonló képességű 20-25 éveseket felvenni. Ráadásul náluk a nyugdíjcsökkentés éppen olyan mértékű volt, hogy inkább a magasabb, 2008 előtti nyugdíjban maradtak. Mivel ha ezt a lehetőséget kihagyják, már csak 65 éves korban mehettek volna el nyugdíjba, méghozzá alacsonyabb nyugdíjba. Sokszoros hátrányok érték a nyugdíjasokat Vagyis fiatal és középkorú, gyakorlott szakemberektől szabadították meg a fontos közszolgálatokat, és gondoskodtak arról, hogy a nyugdíjasok ne juthassanak jövedelemkiegészítéshez vagy fordítva, a munkába kényszerített idősek ne vehessenek ki pénzt a nyugdíjkasszából. Sokszorosan igazságtalan a rendszer: 1.) a fiatalok nyugdíja a közös nyugdíjkasz- szát terheli, viszont 2.) ők a befizetéseiket 10-15-20 évvel a többiek jogosultsá20 százalékkal csökkent a nyugdíjak értéke gi kora előtt abbahagyják. Eközben 3.) az életük nagy részét munkában töltött időseket visszatartotta a munkahelyükön, és 4.) nekik kevesebb marad a szétosztható pénzből, miközben 5.) többet fizettek be. Aki nyugdíjba megy, azt büntetik a szocialisták Emellett idén újév napjától magasabb lett az „előrehozott nyugdíj" korhatára, férfiak 60, nők 59 éves korhatártól vehetik igénybe, ám ha egy évvel hozzák előbbre a nyugdíjat, 3,6 százalékos, ha két évvel, 7,2 százalékos „büntetéssel" csökkentik az amúgy is már 8 százalékkal csökkentett összeget. Nők akár 3 évvel korábban is nyugdíjba mehetnek, de nekik ekkor már 8,4 százalékos „büntetéssel" kell számolniuk. A Gyurcsány-klónozást sem úszták meg az idős emberek Ehhez járul hozzá az, hogy 2009 tavaszán, a „Gyurcsány-klónozás" során Bajnai az MSZP-sekkel, Winkfein Csabával is, hűségesküt tetetett: a tervezett nyugdíjkorhatáremelés bevezetését felgyorsítják, a korhatárt évente hat hónappal felemelik. De volt a Winkfein Csaba által aláírt nyilatkozatnak más pontja is: a 13. havi nyugdíj visszavonása, a tavalyi nyugdíjemelés 2010-re halasztása, az idei emelés elhagyása - vagyis egy évet egyszerűen kihagynak. De van ám tovább is: megszüntették a svájci indexálást. Ez azt jelentette, hogy a nyugdíjemelés a reálbérnövekedés felével haladja meg az inflációt, vagyis ahogy nőtt a nyugdíjasévek száma, úgy„erősö65 évre emelt korhatár dött", legalábbis papíron, a nyugdíj (mert azért az MSZP hajlamos volt„statisztikáz- ni", vagyis mindig a valósnál alacsonyabban számolni a pénzromlást). Bajnaival a „sima" inflációkövető indexálásra tértek át, vagyis ha valaki egyszer megkapta a nyugdíját, annak értéke papíron állandó maradt, a valóságban (hiszen mindig alacsonyabb inflációt ismertek be az MSZP- sek a valósnál) pedig állandóan romlott. Hideg napok De emellett befagyasztották a nyugdíj- minimumot. Ezzel egy csomó segély jogosultsági határát is mesterségesen alacsonyan tartják, és maguknak a támogatásoknak a minimum-nyugdíjhoz szabott összegét sem emelték. Végük megszüntették a gáz- és távhőkompenzációt, újabb pénzeket kihúzva a rászoruló idős emberek zsebéből. Ez tehát az a nyugdíjrendszer, amiről az MSZP azt állítja: 2050-ig rendezett, csupán „finomhangolást igényel". Aligha kétséges: ez a szocialista kijelentés sem állja ki az idők próbáját.-tsin18 hídlap hidlap.net