Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-02-06 / 6. szám

címlapon Alap és Program segítségével olyan kiegészítő támogatásokat nyújt a családoknak, illetve már bölcsődés kortól a gyerekeknek, melyeknek köszönhetően kiegyenlítődnek az állami pénzkivoná­sok, Esztergom így többletet ad más városokhoz képest, példá­ul a nagycsaládosok különböző támogatásaival, iskoiatejjel, diák­bérlettel, étkezési hozzájárulással. Az önkormányzati Gyarapodás Programon belül ráadásul a város felsőoktatási kínálata is bővült. Egy éve írta alá Meggyes Tamás polgármester és Fodor György, a Pázmány egyetem rektora azt a megállapodást, melynek kö­szönhetően Esztergomba települt a PPKE kihelyezett Informáci­ós és Technológiai Kara. „A legjobb úton haladunk afelé, hogy a Várhegy valódi egyetemi várossá, a magyar szellem fellegvárá­vá, korszerű tudásközponttá váljon, ahol a turisták mellett diákok ezrei sétálgatnak és pihennek a parkokban, ülnek a padokon"- hangsúlyozta Meggyes Tamás fideszes országgyűlési képviselő. Az ITK-n már tavaly szeptember óta hét féléves alapképzés ke­retében a hallgatók elsősorban infokommunikációs és szoftver­technológiai gyakorlati képzésben vesznek részt. Az Esztergom­ban végző szakemberek egyebek között az emberi szervezet in­formációtechnológiájával ismerkednek, hogy később különféle, a gyógyításban alkalmazott chipek, testbe ültetett gyógyszer- adagolók, gondolatvezérelt pótvégtagok és számos fantasztikus filmbe illő kellék kifejlesztésében tevékenykedhessenek. A Páz­mány egyetem Információs Technológiai Kara esztergomi kihe­Az Információs és Technológiai Kar alapító okiratát Fodor György rektor ás Meggyes Tamás írta alá tavaly januárban Középiskola az egyetemhez Az esztergomi önkormányzat egy olyan középiskolát kí­ván létrehozni Szent Imre Gimnázium és Szakközépiskola néven, amely emelt szinten oktatná a matematikát, illetve a fizikát és olyan felkészült diákokat képezne, akik sikerrel felvételizhetnek a PPKE esztergomi Információs és Tech­nológiai Karára. A városvezetés a minőségi oktatás garan­ciáját a Bottyán János és Szent István iskolák pedagógiai programjainak és a tanári karainak egyesülésében látja. lyezett képzéseinek indítása érdekében az önkormányzat több- milliárdos támogatást nyújt a felsőoktatási intézménynek. Eszter­gom saját költségén előbb kétmilliárd forint értékben felújítja és berendezi a képzés helyszínéül szolgáló egykori Mikromed épü­letet, ezenfelül rendszeres támogatást ad a képzéshez, megfelelő elhelyezést biztosít a hallgatók számára, sőt a helyi képviselők ta­nári lakások biztosításáról is döntöttek. Esztergom 2030-ig éven­te százmillió forintot nyújt a szakirányú képzések és felsőfokú szakirányú továbbképzés kidolgozására és az esztergomi labora­tórium felszerelésének létrehozására. A város vezetése emellett a Kőrösy kollégium épületét 2011-től ötven évre ingyenes hasz­nálatba adja az egyetem számára.„Esztergom volt már az ország központja, királyi székhely, koronázó város, és máig a Magyar Római Katolikus Egyház otthona, egyetem azonban egészen ed­dig soha nem működött a falai között. Az önkormányzati prog­ram, a Gyarapodás Programjának is kiemelt fejezete az egyetem letelepítése, és ahogyan az ipari parknak az autógyár, ahogy az idegenforgalomnak a fürdő, úgy Esztergom szellemi életének és oktatásának központja és mozgatórugója az egyetem" - emelte ki Meggyes Tamás. Az Információs és Technológiai Kar mellett az egykori főisko­la, vagyis a PPKE Vitéz János Kara idén a már megszokott sza­kain kívül - kommunikáció és médiatudomány, andragógia, szociálpedagógus, tanító - óvodapedagógus, illetve két új szak­irányú továbbképzési szakkal bővítette képzési kínálatát. A bő­vülés mellett a hallgatók szerint az egyetembe való integráció is vonzóbbá tette az intézményt. Házi Bianka szerint a főiskola át­alakulása kedvez a hallgatóknak és az iskolának egyaránt, mivel egy híres egyetem karára járni jobb benyomást kelt és a diplo­mával való elhelyezkedés esélye is nagyobb.„ldén már nem csak a Pázmány Vitéz János Karán tanulok, hanem az intézmény jogi karán is végzem tanulmányaimat, így van összehasonlítási alapom. Véleményem szerint az esztergomi kar a fejlődés útjára lépett, a szigorítások mind a hiányzások, mind az adminisztrációs teendők körül megnőttek, melyek a hall­gatók javát szolgálják. Örülnék neki, ha a Vitéz János Karra minél többen felvételiznének, így a diákélet még mozgal­masabb lenne" - fejtette ki a hallgató hozzátéve, hogy az oktatók nagy szakmai tapasztalattal rendelkeznek, ráadá­sul emellett szívesen töltik szabadidejüket együtt a fiata­lokkal. Házi Bianka azt azonban hiányolja, hogy a város­ban tanuló teológusokkal és mérnök-informatikusokkal nem tartják a kapcsolatot a vitézesek, pedig ahogy mond­ta, jó lenne közösen programokat szervezni.„Volt már pél­da arra, hogy egy versenyen - Kazinczy-verseny - össze­barátkoztam helyi teológus diákkal és nagyon szimpatikus volt, ezért örülnék neki, ha az összes esztergomi felsőok­tatási intézmény összefogna és közösen tölthetnénk el együtt diákéveinket" - hangsúlyozta zárásként az egye­tem hallgatója. hidlap.net hídlap 7 P3Ky Tnváhhi rpczlpfpk pc \/íHpív www ptvnnlinp hu wphnlHalnn N ormatív támogatásának százalákos alakulása

Next

/
Thumbnails
Contents