Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-02-06 / 6. szám

kultúra

I

„Mindenhol pap vagyok"

Minden túlzás nélkül elmondható, hogy egy gombostű sem fért volna már el a Helischer Józsefvárosi Könyvtár olvasótermében február elsején, hétfőn, amikor az író-olvasó találkozó vendége Beer Miklós váci megyéspüspök volt. Az ősi egyházmegye főpásztorával az előadást megelőzően Varga Péter Dénes beszélgetett.- Püspök Úr papi hivatása egy csodálatos fogadalom nyomán vált valóban küldetéssé.- Amikor édesanyámék összeházasodtak - bár már nem is voltak fiatalok -, legalább négy gyermeket szerettek volna, de sokáig nem született gyerekük. Ekkor anyám megfogadta, hogy ha mégis megajándékozná őket a Jóisten gyermekáldással és az első fiú lenne, azt Istennek fogja ajánlani. Nem sokkal később megszülettem, azután apám meg is halt a háborúban, így maradtam én az első egyetlen fiú, és bár anyám a történetet csak jóval később mesélte el, úgy látszik, Isten meghallgatta az imáját, hiszen itt vagyok.- Az egyik könyvének az a címe, hogy „Mindenhol pap vagyok". Lehet másképp?- Ha visszagondolok az életutamra, egészen nyilvánvaló a számomra, hogy minden, ami velem történt gondviselésszerű és alapvetően a papi szolgálatomat készítette elő. Ezt látszik megerősíteni az is, hogy mindig jól éreztem és jól érzem magamat a bőrömben. Nem tudnám másképpen elképzelni az életemet.- Az ember élete egy kicsit hasonlatos valamely - hosszabb vagy rövidebb - szalaghoz, amelynek van kezdete és vége. Püspök úr szalagja a Duna.- Valóban, ez is egy összekötő kapocs az életem különböző korszakai között. Budapesten születtem, Zebegényben nőttem föl, a váci gimnáziumba jártam, Esztergomban szenteltek pappá, azután Szob és Márianosztra következett, majd Pilismarót és Dömös, végül ismét Esztergom és most Vác, tehát ténylegesen van valami sajátos kötődésem a Dunához.- Az első személyes emlékem püspök úrról Pilismaróthoz kapcsolódik, amikor a hit- tanos gyerekekkel egy alkalommal éppen vízitúrára indult. Ez a fajta emberi közelség püspökként megtartható-e?- Igyekszem megtartani. Épp a legutóbbi hétvége nagy havazásakor történt, hogy a kispapok már hazamentek, a kerti munkásaink rendes hétvégi szabadnapjaikat töltötték, mit volt mit tenni, nekiálltam havat lapátolni, az arra járók pedig rendre fölfedezték, hogy ki dolgozik az utcán micisapkával a fején. Először csodálkoztak, mert váci püspököt még nem láttak ilyen helyzetben, azután pedig egyre nagyobb volt az örömük, hogy ott is velük vagyok. Próbálom tehát ezt az emberközelséget megőrizni.- Püspök úr jelmondata így szól: „Permanentes in fide", vagyis „Rendületlenül a hitben". Mindazoknak a lelki gondozása, akik mégis megrendülnének, egy püspök feladata?- Elsősorban a püspöké, aki mögött nyilván ott vannak a papjai, de amint Szent Péternek mondja Jézus, hogy „majd te megerősíted a te testvéreidet", püspökként átérzem a hozzám fordulók iránti felelősséget, azt, hogy tőlem várják a reménységet. És valóban az Úristen egy csodálatosan nagy ajándéka, hogy megadja nekem a hitben való erősséget, rendületlen megmaradást. De ezt nem magamért, hanem másokért kaptam.

30 hídlap