Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-01-30 / 4. szám
esztergom Kaposi Endre Zalaegerszegen született 1939. január 7-én. 1959 óta él Esztergomban, melytől ihletet kapott a fes- tészetre.1957 és 1959 között a Dési Huber István szabadiskola hallgatójaként Gráber Margit és Tamás Ervin óráin tanult. Az esztergomi tanítóképző főiskolán 1962-ben végzett, de 1968-ban a Pécsi Tanárképző Főiskolán rajztanári diplomát is szerzett, ahol mesterei Kelle Sándor és Soltra Elemér voltak. 1968-tól '70-ig az esztergomi Bottyán János technikum rajztanáraként dolgozott. 1970-ben az ELTE BTK filozófia szakán végzett. Az esztergomi tanítóképző főiskolán 1970-től tanársegéd, 1985-től 86-ig főigazgató-helyettes, főiskolai docens, majd 1991-ig főigazgató, 1994-ig tanszékvezető volt. Az intézmény Vitéz Jánosról való elnevezését 1988-ban ő kezdeményezte, ezt a szándékot ekkor a reneszánsz nagyságról szóló emlékév, tudományos konferencia és szoboravatás is hangsúlyozta. Vezetése alatt a főiskolán létrejött az új kollégium, kibővült a könyvtár, kialakult az új aula, a díszterem és az új torna- csarnok, valamint megalakult a művelődésszervezői szak, a szociálpedagógiai szakképzés és a nemzetiségi tanítóképzés. Alapító tagja és tíz éven át titkára volt az esztergomi Balassa Bálint Társaságnak. Az Esztergomi Művészek Céhe alapító tagja, majd egy ideig titkára is volt. 1962 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. 1970 és 1975 között az esztergomi Sigillum és a Komárom megyei Ötök csoportjának tagjaként alkotott. A '60-'70-es évek fordulójától olajképeket festett, majd kollázsokat készített és kisplasztikákat, úgynevezett assamblage-okat is. Könyveket írt Fotógráfusok Esztergomban, A mozi Esztergomban, Képzőművészek Esztergomban a XX. században címmel. Emellett több művészettörténettel foglalkozó kötet társírója, de tanulmányai jelentek meg a vizuális pedagógia, művészettörténet, helytörténet témakörökben is. Pro Urbe-díjas, valamint megkapta a Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díjat és a Komárom-Esztergom Megye Príma Díjat is. Az emelkedett méltató beszédhez, a díjátadó megható pillanataihoz a rendezők zenés-irodalmi összeállítást illesztettek. Az esten Rózsár Brigitta zongoraművész és Erdős Attila énekművész előadásában hallhatta a közönség Liszt Ferenc Szerelmi álmok (III.), Kodály Zoltán Toborzó, Felszántom a császár udvarát, Ó, mely sok hal, Erkel Ferenc Magyar tánc és Bartók Béla Allegro Barbara című műveit. A zenés produkció mellett Őze Áron színművész Babits Mihály Esti kérdés és József Attila A Dunánál című költeményét szavalta el, valamint Tóth Franciska muzeológus „Műhelytitkok a Babits Mihály Emlékházból"címmel tartott előadást. Mit jelent az elismerteknek a Babits-díj? Kaposi Endre a Babits-díj kapcsán hangsúlyozta, hogy már azért is nagy öröm számára az elismerés, mivel az első esztergomi Babits-emlékestet még ő szervezte barátaival egykor. így nincs mit csodálkozni azon, ha a festő, pedagógus, szakíró különösen fontosnak tartja a Babits-díjat, mely jól jelképezi, hogy mi mindent kapott ő a várostól, illetve a képzőművészet, a pedagógia és az elméleti munkásság tekintetében mi mindent tehetett a városért. Polgár József ugyancsak örömének adott hangot amint elmondta, hogy bár sok helyen élt és dolgozott, míg végül Esztergomot választotta életteréül, de ideköltözése és itteni munkásságának megkezdése után (tősgyökeres lokálpatriótákat megszégyenítő módon - a szerk.) szívvel-lélekkel dolgozott, s dolgozik a közművelődésben. A Szentgyörgymezői Olvasókör vezetője külön kiemelte, hogy szerinte a Babits-díjjal azt a szoros együttműködést húzta alá a város, mely hosszú évek óta jellemzi Esztergom vezetése és az ő közös elképzeléseit. Januári akcióink: Grippostad C kap«“1” / Béres csepp (4x): 2990Ft helyett 2890Ft Béres C-vitamin: (120x) 650Ft helyett 600Ft. Grippostad C: 899Ft helyett 300Ft Gyógykozmetikum akció: Bioderma akció! Egyes Vichy termékekből 12-t fizet, hármat vihet! I0%kedvezmény Vegye igénybe törzsvásárlói kártya kedvezményünket ugyanolyan feltételekkel, mint 2010 január 1 -je előtt. csak a közfinanszírozásban részesülők (társadalombiztosítás által támogatott GYÓGYSZEREK) KERÜLTEK KI AZ ÁLTALUNK KlNÁLT KEDVEZMÉNYEZÉSI KÖRBŐL. A TÖBBI TERMÉKÜNK PL.: A VÉNY NÉLKÜL KAPHATÓ GYÓGYSZEREK, GYÓGYKOZMETIKUMOK, KÖTSZEREK, HOMEOPÁTIÁS GYÓGYSZEREKRE, MIND ÉRVÉNYES A KEDVEZMÉNY. Mi az etikus, betegcentrikus gyógyszerészetet képviseljük! Cím: 2500 Esztergom, Madách tér 1 .Tel: 33/ 401-141; Fax: 33/401-146 www.szentistvangyogyszertar-esztergom.hu E-mail: szentistvanpatika@dtromail.hu hídlap 15