Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-01-30 / 4. szám

programok retne megszabadulni, esetleg helyette valami másra szert tenni. Érdeklődni és helyet foglalni a (20) 913-7279 telefon­számon lehet. HORGÁSZATRA FEL! Dorog. Horgászattal kapcsolatos bemu­tatót és tapasztalatcserét tartanak a Jó­zsef Attila Művelődési Ház színháztermé­ben február 7-én, vasárnap 9 és 16 óra között. Szabó Tamás a Palatinus-tó víz alatti világát mutatja be, Nyika Sándor a bojlis horgászat rejtelmeibe avatja be az érdeklődőket, a külföldi horgásztúrákról Hernyák Aurél beszél, a gumihalas horgá­szat eszközeit pedig Vass Endre szemlél­teti, végül Lukácsi Béla és Kovácsi Adrián zárja a programot a modern műcsalis csukahorgászat témájával. A rendezvé­nyen a vidékfejlesztési lehetőségekről és pályázatokról is lehet informálódni. A be­lépés díjtalan. SZÍNHÁZ PÁRKÁNYBAN A párkányi művelődési központ több tíz éves fennállása alatt először hirdet kedvez­ményes színházi bérleteket. A három-, illet­ve két előadásra szóló belépőt Párkány hí­res szülöttjeiről, a Dörmögő Dömötör és a Mackó úr atyjáról, Sebők Zsigmondról, va­lamint Zahovay Ernő zeneszerzőről nevez­ték el. Elsőként, március 7-én Bangó Margit cigány- és magyar-nóta-énekes lép a kul- túrház színpadára, majd Gergely Róbert, illetve Gregor Bernadett főszereplésével a Nejcserés támadás érkezik Budapestről, ezt követően pedig a Valahol Európában című előadás lesz látható. Az utóbbit a kas­sai Thália Színház viszi színre, az előadás a teátrum anyagi megsegítését is szolgálja. Míg az egyes előadásokra szóló belépő 10 euróba (2650 forintba), a csoportos jegy 25 (6625), illetve 17 euróba (4505 forintba) kerül. Ezt követően sem lesznek unalmas napok Párkány kulturális életében: lesz majális, az idén új formában jelentkezik a Zenei Nyár elnevezésű rendezvénysorozat, az ősszel pedig kiderül, Ki mit tud? a leg­jobban Párkányban és környékén. (Jegyek elővételben a párkányi kultúrházban kap­hatók. Érdeklődni a 00421367511108-as telefonszámon lehet.) s4 Szántás' CPLÍáaa> bemidatfa■: 2010 február 5-én, pénteken, 15.00 órakor farsangi mulatság Dorottya napján a Szamos Cukrászdában. SziváiiwnyAíd sanzonok, örökzöld dallamok 'ddjécZA^ <dk)OAAMAjW Jászai Mari - díjas színművésznő előadásában. A francia sanzonok híres előadója számos nagysikerű dal mellett feleleveníti a különböző korok magyar slágereit is. Az előadóest átfogó képet ad a művésznő pályafutásának különböző állomásairól. Géczy Dorottya nemcsak kiváló színművész, hanem a mai napig kiváló előadó. így ír önmagáról: „Főiskolai diplomával ötven éve kezdtem a szinészpályát a Miskolci Nemzeti Színházban. Egy év után Budapesten, a Petőfi és Jókai Színházakban folytattam klasszikus és prózai főszerepekkel. Több, mint 25 éve játszom a Vidám és Kis Színpadon, játszottam az Operett Színházban a Radnóti, illetve Irodalmi Színpadon is. Sokat vendégszerepeltem külföldön, az Egyesült Államok és Európa nagyvárosaiban, irodalmi és chanson műsorokkal.Jelenleg a Vidám Színpadon és a Ruttkai Éva Színházban játszom, fellépek könnyűzenei műsorokban országszerte és a világban.” Helyfoglalás és jegy elővétel minden nap 10.00-től 19.00 óráig a 06-33-520-570-es telefonszámon, vagy az esztergom.fahé j@invitel.hu e-mail címen. Az új esztendőben is fantasztikus ízekkel, és kihagyhatatlan programokkal vár mindenkit a Szamos Világa! Belépő: 800.-Ft Nyugdíjas belépő: 600.-Ft Esztergom Központi Kávéház Szamos Cukrászda 2500 Esztergom, Vörösmarty u. 2. Telefon: 06-33-520-570 E-mail: esztergom.fahé j@invitel.hu www.szamosmarcipan.hu A cukrászda nyitva tartása: nyáron: 9.00-20.00 télen: 9.00-19.00 Az Esztergomi Központi Kávéház Szamos Cukrászdában ingyenes Wifi áll a vendégek rendelkezésére. hidlap.net hídlap 13

Next

/
Thumbnails
Contents