Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-01-09 / 1. szám

közügy Hazugsággal tankolt fel az MSZP év végén Osztrákokra írt közbeszerzés? A kormány sunyiban, szilveszter előtt egy-két nappal tudat­ta az emberekkel, hogy az OMV nyerte a kormányzati szer­vek egységes tankolására kiírt tendert. Az indoklás szerint az osztrák cég minden üzemanyagtípust 2-3 forinttal olcsóbban kínált, mint a hazai MÓL. Mondhatnánk: spóroljon az állam, még jó, hogy az olcsóbb nyert! A történet azonban nem ilyen egyszerű. A kormány a kiírás előtt ugyanis megváltoztatta a pályázat feltételeit. Addig az elbírálásnál 50 százalékban esett latba, hogy melyik cégnek milyen kiterjedtségű kúthálózata van Magyarországon. Ez érthető is, hiszen a sok ezer jármű­vel nem mindegy, hogy milyen messzire kell menni naftáért. Az értékelési szempontokat azonban úgy módosították, hogy a lefedettség már csak 15 százalékban számított a pályázók kiválasztásánál. A változtatás pedig azt sugallja, hogy a kor­mány eleve nyugati sógorainknak szeretett volna kedvezni. Drága mulatság a spórolás Az utóbbi nyolc évben számtalan esetben láttuk: a szocialisták úgy spórolnak, hogy közben az ablakon szórják a pénzt. A MOL- töltőállomások száma 354, az OMV kútjaié 167, nyilvánvaló te­hát, hogy a magyar olajvállalatnál lenne olcsóbb a tankolás, mi­vel azok könnyebben megközelíthetők. A kormány álláspontja szerint az OMV 2-3 forinttal alacsonyabb árajánlatával 120-130 millió forintot tudnak majd megtakarítani. Ugyanakkor nem vet­ték figyelembe, hogy az állami autók több helyen hatalmas ki­térőre kényszerülnek a szolgáltatóváltás miatt, így a tankolási költségek valójában sokszorosára nőnének. Van olyan település, ahol a csere 100 kilométer többlet utat jelent tankolásonként. Ebben az esetben 300 forintos benzinárral és 6 literes átlagfo­gyasztással kalkulálva, mondjuk egy rendőrautó 30 literes meg- tankolásával az állam 90 forintot spórol és 1800 forintot veszít az OMV-kútnál. De ez még nem minden. Ne felejtsük el, hogy a ki­térővel egyúttal a rendőri szolgálatra fordítandó értékes időt is „eltankolják" a rendőrök. Hanyagság vagy törvénysértés? Az eset után nem sokkal kiderült az is, hogy egy jogszabály sze­rint a nemzetbiztonsági szempontból érzékeny szervezetek jár­művei kizárólag a nemzetbiztonsági védelem alatt álló olajtársa­ságnál - ma a MÓL az egyetlen ilyen besorolású vállalat - tankol­hatnának. Az OMV abszolút győztesként való kihirdetése ezért nem volt jogszerű. A kormányszóvivő a tőle megszokott fleg- masággal közölte, hogy ők természetesen tudtak a jogi korlá­tozásról, és valójában sosem gondolták, hogy például a rendőr­ségnek, a tűzoltóságnak vagy a mentőszolgálatnak az OMV-hez kellene mennie. Az otromba hazugságot éppen az említett szer­vek leplezték le, mivel elárulták, hogy az év végén megkapták OMV-s tankoló-kártyájukat. A kormány tehát azt akarta, hogy oda menjenek. Szakértők szerint a történtek azért is aggasztóak, mert a szerződéssel a nemzetbiztonsági, rendészeti hatóságok rendszámai az osztrák céghez kerültek, így a szolgálatok mozgá­sa nyomon követhetővé vált. A legfontosabb kérdés az, hogy a kormány nem ismeri a ha­tályos törvényeket, vagy csak éppen fittyet hány azokra? Bármi legyen is a válasz, a rossz döntésnek ára van. Az OMV várhatóan kártérítést követel majd a kormánytól, mivel az elbaltázott köz- beszerzési eljárást újra le kell folytatni. Nagypolitika a háttérben? Nem állítom biztosan, hogy nagypolitikai célok húzódnak meg a furcsa ügylet hátterében. Annyi azonban bizonyos, hogy a kor­mányt többször szóbahozták már az OMV, közvetve pedig az orosz olajóriások magyarországi térnyerésével. Az osztrák cég pár éve 20 százalék fölé emelte a MOL-ban lévő részesedését. Azt követően, hogy Vlagyimir Putyin államfő ausztriai látogatá­sa során egy hatalmas európai gázelosztó felépítését jelentet­te be Baumgartennél, az OMV eladta MOL-részvényeit az orosz Surgutneftgaznak, aminek pletykák szerint Putyin az egyik fő részvényese. Az adásvétel kapcsán az ellenzék és a MÓL vezetői a kormányt vonták felelősségre. Varró Lászlónak, a MÓL stratégi­ai igazgatójának akkor az volt a véleménye, hogy egy kormány akarata ellenére külföldi cég nem szerezhet ekkora befolyást ha­zai, stratégiai vállalatban. A kormány először tagadta, hogy tu­domása lett volna az ügyletről, később a külügyi bizottság szoci­alista elnöke, Tóth Károly és Ficsor Ádám titokminiszter elismer­ték, tudtak az orosz befolyásszerzésről. Az ellen mégsem tettek semmit. Magyarország igen kedvező geopolitikai fekvése miatt az oroszoknak fontos a magyar olaj- vállalat feletti kontroll biztosítása, és az, hogy hazánk ne tud­ja magát függetleníteni az orosz energiahordozók importjá­tól. Csak remélni merem, hogy az újabb OMV-ügy nem azt jelzi, hogy a kormány azonosulna ezekkel a törekvésekkel. Knapp János Pál A Fidesz Dorogi Szervezete ezúton meghívja Önt és Kedves Családját a I. POLGÁRI BÁL megnevezésű rendezvényre Helyszín: Dorog, József Attila Művelődési Ház Időpont: 2010. január 23. 20 óra Részvételi díj: 1.500 Ft, mely tartalmazza • svédasztalos vacsora • welcome drink (1 pohár pezsgő) Program: 20:00-20:15 Meggyes Tamás országgyűlési képviselő köszöntője 20:15—21:00 Meglepetés Sztár műsora 21:00-22:00 Svédasztalos vacsora 22:00-03:00 Tánc és mulatság (éjiékor tombola-sorsolás) A jó hangulatról az EXCLUSIVE zenekar gondoskodik! A helyszínen büfé üzemel, mely pénztárcabarát áraival biztosítja a vendégek felfrissülését. Belépőt vásárolni, részvételi szándékot, asztalfoglalási igényt bejelenteni a 06-20-378-0164-es telefonszámon lehet. KELLEMES IDŐTÖLTÉST, JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNNAK A SZERVEZŐK! hidlap.net hídlap 19

Next

/
Thumbnails
Contents