Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-01-23 / 3. szám

lUVUUUI I JZ_I V_ LV_ l\ V_J VIULU r egio A Fidesz javaslatára nem változott a gyermekétkeztetési támogatás Veszélyben a betevő falat is? Bozori Ivett A gyermekétkeztetési támogatás drasztikus csökkentését ter­vezte tavaly ősszel a kormány, mely rendelkezés következmé­nyeként több százezer gyermek maradt volna ellátás nélkül. A tervezet akkor nagy közfelháborodást keltett, hiszen az egyéb­ként is egyre romló szociális helyzetben lévő családok ekkora terhet nem tudtak volna magukra vállalni. A tervezetet végül az ellenzéki pártok, köztük a Fidesz javaslatára elvetették, ám a gyermekétkeztetés így is komoly problémákkal küzd. Országosan sok az éhes gyermek Az elmúlt év végén arról szóltak a külön­böző híradások, hogy a 2010-es költség- vetésben az ingyenes vagy kedvezmé­nyes gyermekétkeztetésre adott 65000 forintos támogatás helyett a rászorulók mindössze 22500 forintot fognak kapni az új évben. Ez a szocialista kormány el­múlt években tett intézkedésein túl már tényleg lehetetlen helyzetbe hozta volna a családokat. A bejelentés így érthetően nagy port kavart, hiszen sem az önkor­mányzatok, sem a gyermekvédelmi szer­vezetek, intézmények nem tartották el­fogadhatónak a támogatás ilyen arányú megvonását, ezért a Fidesz-frakció fel­szólította a kormányt, hogy tervezetét azonnal vonja vissza. Vélhetően a külső nyomás hatására a kormányzat a bejelen­tés után néhány nap múlva hibásnak ne­vezte a költségvetés ez irányú javaslatát és visszavonta azt. így a közétkeztetés­ben részt vevő gyerekek közül továbbra is 573 ezer kisiskolás részesül valamilyen szintű támogatásban, 369 ezren fél áron, 204 ezren pedig ingyenesen étkezhet­nek. Ezen túlmenően tovább növelték azoknak a gyermekek a számát, akik in­gyen ehetnek, hiszen eddig a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban része­sülő gyermekeknek az óvodától a hato­dik osztályig étkeztek ingyen, az új évtől azonban már a hetedikesekre is vonatko­zik a kedvezmény. A kedvezményezettek körébe tartoznak továbbá a tartósan be­teg gyerekek, illetve a három- vagy több- gyermekes családban élők is. Szives figyelmükbe ajánljuk, hogy a gázpalackos üzletágunk mel­lett építőipari munkákat, felújításokat, alvállalkozói feladatokat, gépi földmunkákat, vasipari munkákat, burkolásokat, fűnyírást, kisebb területi hóeltakarítást, területrendezést válla­lunk, illetve Tűzvédelmi tanfolyam, vizsga a helyszínen! Tel./fax: 06 (33) 319-734 Figyelem! www.acsimintabolt.hu Dolcrendszer@vnet.hu 4 POLCRENDSZEREK \\\ ________________________'_____%■ • >/20 UZLETBERENDEZESEK CSOMAGOLÁSTECHNIKA Részletes információ, a DEMEUR Kft. székhelyén, személyesen Kuti Levente kapcsolati menedzsernél de, I0h-16.h között Tel.: +36-30/297-3801 e-mail: demeur@index.hu 06-30/954-601 O 06-30/237-5566 06-30/491 -5966 KÉNYELMET MEGOLDJUK, A GÁZPALACKJÁT HÁZHOZ SZÁLLÍTJUK! Nyitva: If P: 8.30-16.30; Szó: 8-12

Next

/
Thumbnails
Contents