Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-06-26 / 25. szám
regio Nyergesújfalun találkoztak a Down-szindrómás gyerekek Együtt könnyebb Gábor Éva Múlt szombaton Nyergesújfalun tartották éves találkozójukat a Down- szindrómás gyermeket nevelő családok. A súlyos, gyógyíthatatlan kórban szenvedők és hozzátartozóik 2004 óta rendszeresen összejönnek egy-egy alkalomra, hogy megosszák egymással örömeiket és problémáikat. A Down-szindróma egy veleszületett, kromoszóma-rendellenesség miatt kialakuló tünetegyüttes, ami középsúlyos értelmi fogyatékossággal, és legtöbbször más szervi problémával is jár. A sérült gyermek születésével járó krízissel, a növekvő csemete speciális nevelési igényével járó kihívásokkal és a környezet elutasító reakcióival egyedül nehéz megbirkózni, ezért a Down-szindrómás kicsiket nevelő szülők különösen fontosnak tartják, hogy rendszeresen találkozzanak sorstársaikkal. Az összejöveteleken megbeszélik problémáikat, megosztják tapasztalataikat és örömeiket a kezdő szülőkkel, és megmutatják, hogy van élet a Down után is, méghozzá teljes, boldog élet. A június 19-i nyergesújfalui találkozó szervezője, Czene Éva elmondta, hogy 2004 óta minden évben találkoznak, sőt az utóbbi években nyaranta több összejövetelt is tartottak. Sok barátság születik ezeken az alkalmakon, ők is összejárnak több családdal, olyanokkal is, akiknek ők segítettek elfogadni, hogy sérült gyermekük született. A találkozónak a Térségi Közösségi Ház adott otthont, a programban délelőtt kis- vonatozás, délután pedig a Pinocchio Bábcsoport előadása szerepelt. Az 54 vendég között voltak közelben élők, de sokan érkeztek a főváros környékéről és messzebbről, Győrből, Nagykanizsáról is. Czene Éva az Otthon Segítünk Alapítvány és a Down Dada szolgálat önkénteseként is szívén viseli sorstársai segítését. „A Down Dada szolgálat azért jött létre, hogy már az első pillanattól kezdve érezzék a szülők, hogy nincsenek egyedül. A dadák igény esetén felkeresik a szülőket, és saját példájukkal megmutatják, hogy a sérült gyermekkel is lehet boldog, kiegyensúlyozott életet élni, és a neveléssel kapcsolatos kérdésekre is megpróbálnak választ adni." - mondta az édesanya. Czene Éva hangsúlyozta, hogy a Down-szindrómás gyerekek lassabban fejlődnek, értelmi képességeik alacsonyabbak, általában őszinte, melegszívű, érzékeny, boldog emberkék, akik kedvességükkel, jó szociális beilleszkedőképességük révén gazdagítják környezetüket. A találkozó szervezői ezúton mondanak köszönetét Kákonyi Gellértnek, Khéner Gyulának,Török Gábornak, AbronitsTamás- nak és Fleith Péternének a támogatásért. Hirdetmény Esztergom Város Önkormányzata „VERSENYTÁRGYALÁST" hirdet az Esztergom Város Önkormányzata tulajdonát képező Esztergom-Pilisszentlé- lek belterületén található, 40114/8 helyrajzi számú, kivett beépítetlen terület megnevezésű 904 m2 nagyságú ingatlan 1/1 tulajdonjogának értékesítésére. Az induló vételár 2.000,- Ft/m2 +áfa, összesen 1.808,000- Ft+ áfa Az ingatlan tulajdonjoga nyílt versenytárgyalásos formában kerül értékesítésre. A versenytárgyalás helye Esztergom Város Polgármesteri Hivatala, 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1., Gadányi terem, a versenytárgyalás időpontja 2010. augusztus 26., 15 óra. Az ingatlan részletes pályázati anyaga és a regisztrációs lap 2010. június 25.8 órától 2010. augusztus 26.12 óráig vehető át Esztergom Város Polgármesteri Hivatala Városszépítési Osztályának Vagyongazdálkodási Irodáján (Esztergom, Széchenyi tér 1.1. em. 114/7 iroda). A versenytárgyalássai és az ingatlannal kapcsolatos kérdésekre a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájának munkatársai, Bognár Krisztián irodavezető (bognár. krisztian@esztergom.hu ) és Dr. Sarkantyú Adrián ingatlangazdálkodó (sarkantyú. adrian@esztergom.hu ) (Esztergom, Széchenyi tér 1.1. emelet 114/7 szoba) válaszol személyesen, illetve telefonon, a 06-33/542-053-as számon. Az ingatlan pályázati anyaga és a regisztrációs lap leadásának határideje 2010. augusztus 26.12 óra, Esztergom Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Irodáján (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.1. emelet 114/7 iroda) A versenytárgyaláson kizárólag az vehet részt, aki a regisztrációs lapot határidőben leadta, az ajánlati biztosítékot határidőben megfizette, illetve a versenytárgyalási kiírás IV. 7. pontjának a) részében írtaknak (pályázó életvitelszerűen Esztergom-Pilisszentléleken él és vállalja, hogy az ingatlant 4 éven belül lakóházzal beépíti.) megfelel. A pályázók kötelesek az ajánlati biztosítékot az Önkormányzat számlájára átutalni úgy, hogy az a versenytárgyalást megelőző napon a számlán jóváírásra kerüljön. Az ajánlati biztosíték összege mindösszesen 18.080,- ft. Meggyes Tamás polgármester JTO-ABLAK EXTRA AKCIÓ 1 MILLIÓS MEGRENDELÉS FELETT 45% KEDVEZMÉNY!!! Előrendeléseket is felveszünk későbbi beépítésekre ÁRGARANCIÁVAL az év végéig!!! 35% KEDVEZMÉNY!!! ESZTERGOM HŐSÖK TERE 15. (A körforgalomnál a kaszinó mellett), TEL.: 33/400-359 ESZTERGOM-KERTVÁROS U:. ma VÍZIMALOM U. 2 (A Schmidt-villával szemben, az autómosó épületében) TEL: 33/887-187 www.iq-therm.hu Ingyenes helyszíni felmérés, szaktanácsadás és ajánlatkészítés. E-mail: iqtherm@juropnet.hu , Tel.: 33/887-187, mobil: 30/994-3328, 70/610-6278, 70/327-9382 22 hídlap hidlap.net