Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-06-26 / 25. szám
röviden Szlovákia: új kormány Slota és Fico nélkül Robert Fico távozó szlovák miniszterelnök beismerte, hogy kormányalakítási kísérlete nem sikerült, ezért megbízatását visszaadta az államfőnek. Ivan Gasparovic ezután Iveta Radicovának, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) alel- nökének adott kormányalakítási megbízatást. Szlovákia korábbi kormánypártja, az Irány- Szociáldemokrácia (Smer) majdnem 35 százalékkal nyerte meg a június 12-i parlamenti választásokat, de miután nem talált koalíciós partnerre, Robert Fico volt kormányfő szerdán visszaadta az államfőnek a kormányalakítási megbízatását. Ivan Gasparovic délután fogadta a négy ellenzéki párt vezetőit is, akik egy új kormánykoalíció létrehozásáról tárgyalnak. A négy párt - a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), Szabadság és Szolidaritás (SaS), Híd - közös kormányfőjelöltje Iveta Radicová (SDKU). A négypárti koalíciónak a 150 tagú parlamentben 79 képviselője van. Radicová, aki elfogadta a köztársasági elnök felkérését, azt mondta:„Kormá- nyunk a polgári felelősség és együttműködés kormánya lesz." RENDŐRÖK AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKÉRT A víz már visszahúzódott Borsod-Abaúj- Zemplén megyében, de az ott lakók élete továbbra sem rendeződött: az árhullám összedőlt, megrongálódott házakat, otthontalanná vált embereket hagyott maga után. A segítségből az árvíz idején is kivette részét a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és ugyanígy tesz most is, mikor az új élet felépítéséhez kérnek támogatást a bajba jutott családok. A rendőrség összefogásra szólítja fel a megye rendőreit és lakosságát egyaránt. Elsősorban tisztító- és fertőtlenítőszereket, háztartási felszerelést, tartós (hosszú szavatossági idővel rendelkező) élelmiszert és ruhaneműt (pl. ágynemű, takaró) várnak a kapitányságok portáin felállított gyűjtőhelyekre. Az esztergomi rendőrkapitányság (2500 Esztergom, Kiss János vezérezredes út. 27., 06 (33) 510-240, esztergom.rk@ko- marom.police.hu ) és a dorogi rendőrkapitányság (2510 Dorog, Bécsi út 40., 06 (33) 512-777, dorog.rk@komarom.police.hu ) Mindkét helyszínen hétköznap 7.30 és 16 óra között várják az adományokat. Pénzt is felajánlhatnak a segíteni szándékozók a Belügyminisztérium által létesített,„segítsünk az árvízkárosultakon" 10032000- 01220122-50004009 számlaszámra. KASZÁRNYABONTOGATÓK Esztergom. Múlt hétvégén sokak megdöbbenésére munkagépek jelentek meg a Kossuth Lajos utcai egykori kaszárnyaépületben és nagy zajjal, porral eltüntették a városképhez évtizedek óta hozzátartozó ház középső, árkádos részét. A városháza építéshatóságától megtudtuk, hogy az elbontott épületrész a Budapesten bejegyzett Egom-Plaza Kft. tulajdonában áll, aki bontási engedélyt kért az esztergomi hatóságtól, de mivel az ingatlanban a város önkormányzatának is van tulajdonrésze, a dorogi hivatal lett az eljáró hatóság. Az engedélyezési eljárás során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal egy örökségvédelmi tanulmányra hivatkozva kimondta, hogy az érintett épületrész műemlékvédelmi szempontból nem bír jelentőséggel, ezért hozzájárult a bontáshoz. Érdekes tény, hogy az elbontott falaktól jobbra és balra álló, azokkal egykor szerves egészet képező épületrészek műemléki védettség alatt állnak. KÉT CSALÁD VÁLT HAJLÉKTALANNÁ Bajót. A falu sem úszta meg az elmúlt hetek rendkívüli időjárása okozta katasztrofális helyzeteket: a kiöntött víz elúsztatta a falu középső részét, a temetőnél megcsúszott a partfal és a falu több pontján is történt partfalcsúszás, útleszakadás és vannak életveszélyessé vált, lakhatatlan ingatlanok is. A legsúlyosabb helyzetbe talán egy nyolctagú család került. A hat gyermekét nevelő Imre család ingatlana lakhatatlanná vált, a Kovács család pedig egyelőre csak éjszaka nem tartózkodhat a lakásban. Tóth Zoltán polgármester elmondta, hogy Bajót, hasonlóan az azonos nagyságrendű településekhez szűkös forrásokkal rendelkezik, önkormányzati bérlakással pedig egyáltalán nem, így a családok átmeneti elhelyezését is csak óriási erőfeszítések árán tudták megoldani. Imréék a használaton kívüli, leromlott állagú, vécével és vízellátással nem rendelkező, fűthetetlen iskolaépület tornatermében élnek, Kovácsék pedig az egyik tanteremben töltik az éjszakákat. Jelenleg mobil illemhely és lajtos kocsi oldja meg a higiénés problémákat, a hidegebb idő beköszöntővel azonban már nem lesz megoldható az elhelyezés. Az önkormányzat lehetőségeit mérlegelve arra a döntésre jutott, hogy az Imre család ingatlanát megvásárolja, ezzel alapot teremt a családnak az újrakezdéshez. Az ösz- szeg azonban nem lesz elegendő önrész egy másik, szerény ingatlan megvásárlásához sem, ezért létrehoztak az említett keretösszeg befizetésével egy önálló alapot egy elkülönített önkormányzati számlaszáGYŰJTÉS AZ ÁRVÍZKÁROSULTAK RÉSZÉRE Tisztelt Polgárok! Az Esztergomi Polgáregylet, a FIDESZ Esztergomi Alapszervezete és a FIDELITAS Esztergomi Szervezete gyűjtést rendez a 2010. évi árvíz károsultjainak javára. Természetbeni adományaikat (takaró, tisztálkodási cikkek, tisztítószerek, tartós élelmiszerek) a Simor János utca 63 sz. alatti Gazdakör épületében várjuk június 28-a és július 3-a között hétfőtől péntekig 10-12 óráig és 16-19 óráig, szombaton 9-12 óráig. Pénzbeli adományaikat a 58600575-11188582 számlaszámra juttathatják el, vagy július 4-én, vasárnap a Széchenyi téren, a nagyszínpad közelében felállított perselybe tehetik. Megértő segítségüket előre is köszönjük. 6 hídlap hidlap.net