Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-06-19 / 24. szám

életmód Vigyázzunk a Széchenyi téren is! Bármilyen hihetetlen, a Széchenyi tér is veszélyeket rejthet magában, ha az oda látogató felnőttek és gyerekek nem tartják be a legalapvetőbb viselkedési normákat. Múlt hétvégén többen az Ister-kút vizében hűsítették magukat, ami azon kívül, hogy tilos, egyrészt a vízben lévő fertőtlenítőszer miatt, másrészt a csúszós szegély miatt balesetveszélyes. A Szentháromság-szobron is fürtökben lógtak a gyerekek, és bár a műsorvezető több alkalommal is kérte a szülők oda­figyelését és közbenjárását, mégis megtörtént a baj: egy kisgyermek leesett és súlyos koponyaalapi törést szenvedett. A nyár hátralévő részében legyünk óva­tosak, tartsuk tiszteletben a köztéri emlékműveket, élvezzük inkább a progra­mokat és a játékokat a téren. nél közömbösséget, másoknál fokozódó ingerlékenységet, robbanékonyságot vált ki. Ilyenkor nehezebben kezelik a konflik­tusokat a sofőrök, csökken a koncentráló­képesség, nő a reakcióidő. A hőség miatt a közlekedők között is megnő a rosszul- létek száma, ami szintén tragédiák forrá­sa lehet. Aki nehezen viseli a meleget, eb­ben az időszakban lehetőleg ne vezessen. Aki nagy útra készül, csak kipihenten ül­jön a volán mögé, és gondoskodjon a fo­lyadék-utánpótlásról. A napon átforróso­dott autót indulás előtt szellőztessük ki. A nagyobb forgalomban is legyünk türel­mesek, udvariasak, uralkodjunk indulata­inkon és tartsuk be a szabályokat. Csellengők A„kulcsos gyerekek"problémája örökzöld társadalmi jelenség. Ma a nagyszülők ké­sőbb mennek nyugdíjba, nagyobb a for­galom, rosszabb a közbiztonság, több a bűncselekmény, és itt vannak a legújabb kor veszélyforrásai is: a televízió, a számí­tógép és az internet. A kisebb gyerme­kek még örömmel elmennek a táborok­ba, de a nagyobbak a maguk útját járják. A szülők talán nem is tudják, hogy hol jár gyermekük egész nap, kik a barátai, hol tartózkodik szívesen, ha pedig nem moz­dul ki otthonról, mivel foglalkozik, milyen oldalakat néz meg az interneten és kivel chat-el. A tizenévesekre leselkedő veszé­lyek megelőzésének legbiztosabb módja a gyerekekkel való beszélgetés és bizal­mas viszony kialakítása már egészen ki­csi korban. Beszélgessünk a gyerekekkel az internetes közösségi oldalak veszélye­iről, és tudásuknak megfelelő szinten vi­lágosítsuk fel őket arról is, hogy vannak önmagukat másnak kiadó bűnös szán­dékkal ismerkedni vágyók is a világhálón. Tanítsuk meg nekik, hogy személyes ada­taikat, telefonszámukat, címüket ne ad­ják meg ismeretleneknek! Fontos felhívni a gyerekek figyelmét arra is, hogy vigyázzanak értékeikre, te­lefonjukkal, lejátszóikkal ne hivalkodja­nak. Idegenekben ne bízzanak meg, és ne menjenek velük sehová, útbaigazítás céljából sem. Beszélgessünk a gyerekek­kel a dohányzás, az alkohol és a kábító­szerveszélyeiről is. Kérjük meg a gyerme­ket, hogy ha elmegy otthonról, mondja meg, vagy írja ki, hogy hová megy, kivel találkozik, mikor ér haza. Tanítsuk meg a legkisebbeknek is a segélyhívó számokat és a szülők telefonszámát is. Készpénz gyorsan, elegánsan, rugalmasa T ermészetes, hogy mielőtt jól megérdemelt nyári pihenésünket megkezdenénk, alaposan ellenőriz­ni szoktuk az otthoni zárakat, biz­tonságtechnikai berendezéseinket. Sokan ilyenkor otthon rejtik el érté­keiket, de akadnak olyanok is, akik a család, vagy a barátok segítségét Cím: Arany János utca 6. (Kossuth L. u.-Arany J. u, kereszteződése) Nyitva tartás: h-p 8-17, sz 8-12 Tel.: 06-33/404-048, 06-20/297-5422 kérik azért, hogy a nyaralás nyugod­tan teljen. Van azonban ennél prak­tikusabb és száz százalékos bizton­ságot nyújtó megoldás is. A Bog­nár Zálogház praktikus nyári akciója nyaralás esetén kombinált megol­dást nyújt mindenkinek. A vállalko­zás július 19-től - egy hónapon ke­resztül minden hozzájuk beadott arany és ezüst értéktárgyra két hét kamatmentes hitelt nyújt. Ha az utolsó pillanatokban még mindig hiányzik egy kis pénz a gond­talan nyaraláshoz vagy csak egysze­rűen szeretné értékeit biztonságban tudni, keresse a Bognár Zálogházat! Arany és ezüst értéktárgyait így cse­kély összegért megőrzik, Önnek pe­dig nem kell a betörők miatt izgulnia a tengerparton. Az ügyfelek bizalmát, az előzé­keny kiszolgálást előtérbe helyező vállalkozás ezután sem a náluk ha­gyott arany és ezüst tárgyak meg­tartásában érdekelt. A Bognár Zá­logház célja egy megbízható és ru­galmas kisvárosi hitellehetőség meghonosítása Esztergomban, ahol a visszatérő ügyfelek mindennapos pénzügyi tranzakcióként kezelik az ügymenetet. A Bognár Zálogház továbbra is át­vesz mindenféle nemesfémet (arany, ezüst), és a fedezetért cserébe egy­től három hónapig a piacon jelenlé­vő fogyasztási és egyéb kölcsönök­kel szemben megfizethető kamatok mellett nyújt hitelt. Emellett bárme­lyik futamidőt is választjuk, 30 nap türelmi idő mindenkinek egységesen jár a futamidő felett. Ha valakinek az élethelyzete úgy alakul, hogy az adott határidőre nem tudja kiváltani a zálogházban elhelyezett értéktár­gyát, lehetőség van egyedi elbírálás keretében a futamidő meghosszab­bítására is, így biztosan nem vész el a féltve őrzött családi ékszer. A diszk­réciót előtérbe helyező zálogházban az anonimitás kötelező, így nincs szükség igazolvány felmutatására. (x)

Next

/
Thumbnails
Contents