Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)

2010-05-22 / 20. szám

sport Erőpróbaversenyen keresték az iskola legerősebbjét Bicepszes balassás bikák m Megvan a „Suli bikája", vagyis a Balassa iskola legerősebb tanulója, a címet el­sőként Imre Norbert nyerte el múlt hétfőn az intézményben található Súly pont klub konditerem első erő­próbaversenyén. A megmérettetés he­lyezettjeit Imre József István, a Brutal Challenge országos erőemelő-bajnok­ság tavalyi bajnoka jutalmazta. M últ hétfőn rendezte meg hagyo­mányteremtő szándékkal az eszter­gomi Balassa Bálint Gazdasági Szakközép­iskola és Szakiskolában található Súly-pont klub konditerem első erőpróbaversenyét. A megmérettetés az intézmény legerő­sebb tanulóját kereste, a jelentkezők pe­dig három versenyszámban - guggolás, fekve nyomás és páros bicepsz - mérték össze erejüket. A verseny célja a kihívás és a versengés mellett a mozgási lehetőség biztosítása és az iskola fáradalmainak leve­zetése is volt egyben. A résztvevők előbb a guggolásból felállva emelték a súlyokat, majd fekve nyomásban küzdöttek, végül pedig francia rúddal páros bicepsz gya­korlatot végeztek, a feladatokból ráadá­sul két sorozatot is végre kellett hajtaniuk a sportolóknak, sorozatonként maximum tizenöt ismétlésszámmal. A versenyt vé­gül Imre Norbert nyerte meg, aki összesen 6895 kilogrammot mozgatott meg, így ez­zel kivívta magának az iskola legerősebb diákja, vagyis a „Suli bikája" címet. A má­sodik Farkas Gábor lett, az egyetlen nem balassás résztvevő 6305 kilót emelt meg összesen, a harmadik pedig Erdei Kristóf 5865 kilogramm megmozgatásával. Az első három helyezettet Imre József István, a Brutal Challenge elnevezésű országos erőemelő-bajnokság tavalyi bajnoka - az idei sorozatot is vezeti - díjazta. A győztes a cím mellett egy ötezer, a második egy háromezer, a harmadik pedig egy kétezer forintos táplálék-kiegészítő ajándékutal­ványt is kapott a konditeremtöl. „A ver­senyzők és a nézők szerint is egy színvo­nalas verseny volt ez az első hagyomány­teremtő balassás erőpróba, ezzel együtt azonban remélem, hogy a jövőben a kö­vetkező megmérettetésen még nagyobb lesz majd a részvétel" - számolt be Zámbó Tibor szervező. Tempózások tana Idén is meghirdeti hagyományos úszótanfolyamát az esz­tergomi Szent István fürdő, a strand oktatói ezúttal is három turnusban tanítják meg az érdeklődő 6-14 éves gyerekek szá­mára az úszás fortélyait. A Szent István Strandfürdőben már évtizedes hagyománya van az úszásoktatásnak, melyet idén is három turnusban tarta­nak meg a szakemberek. Az első csoport június 21-én indul július 9-éig, a második július 12-étől július 30-ig, míg a harmadik turnus augusztus 2-án startol és augusztus 20-áig tart. Heti ötször egy órában, délelőtt tíztől majd tizenegytől, délutánon pedig három órától illetve négy órától László Zoltán és Csepregi Attila foglal­kozik az úszni tanuló gyerekekkel. A 9000 forintos tanfolyamokra a 312-249, illetve a 403-957-es számon, vagy a fürdő pénztárá­ban délelőtt 10 órától délután ötig lehet jelentkezni. Heer Lajos, a Szent István Strandfürdő vezetője a nyáron induló úszótanfo­lyamokkal kapcsolatban elmondta, hogy a csemeték tizenöt fős csoportokban sajátíthatják el az úszás tudományát, különös te­kintettel az úszásnemek legbiztonságosabbikára, a mellúszás­ra. Heer Lajos szerint ugyanis a vízhez szoktatás után a legfonto­sabb, hogy a gyerekek elsőként ezt az úszásnemet sajátítsák el, természetesen az egyes fázisaival a levegővétel és kifújás, a siklás és a stabilitás szakaszával együtt. A szakember hozzátette, hogy a mellúszás megtanulása mellett külön hangsúlyt fektetnek az ok­tatók a lábtechnikára, lábtempóra, a kéz akadályozása esetén - például, ha egy kajakos, kenus vagy evezős bedől a vízbe és ke­zében fogja a lapátot - ugyanis csak erre számíthatnak az úszók. A vízi sportok kedvelői, illetve azok a gyerekek, akik most kós­tolnak bele valamelyik vizes sportba (kajak, kenu, evezés), ráadá­sul a strandfürdőben letehetik vízi jártassági vizsgájukat is, amely 200 méteres folyamatos, biztonságos úszást feltételez. hidlap.net hídlap 41

Next

/
Thumbnails
Contents