Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-05-22 / 20. szám
régió A dobósok és az istvánosok nyertek a történelmi vetélkedőn Diákok Szent István nyomdokain Hetedik alkalommal rendezte meg a Balassa Bálint Múzeum a Szent István lovagjai című történelmi vetélkedőt múlt szombaton. A nem mindennapi tudáspróbán hazai és a felvidéki diákok korhű öltözékben mérték össze erejüket a vármúzeumban. A győztesek holtversenyben a Dobó Katalin Gimnázium és a Szent István Gimnázium csapatai lettek. A Szent István lovagjai című kosztümös történelmi vetélkedő ötlete hat évvel ezelőtt született meg Hinora Edit, a Balassa Bálint Múzeum munkatársának fejében, azóta minden év májusában megrendezik a játékos tudáspróbát, melynek kerettörténete szerint István király Koppány legyőzése után felkéri a lovagokat, hogy hozzák el számára Rómából a Szent Koronát. A lovagokat megszemélyesítő ötfős diákcsapatok a verseny egyes állomásait elméleti, és gyakorlati feladatokat oldanak meg, illetve készülniük kell egy rövid, István életéből vett jelenetet bemutató színdarabbal is. A rendezvény hagyományosan a Mindszenty hercegprímás terén kezdődött 9 órakor Horváth István múzeumigazgató rövid megnyitóbeszédével, majd az Aranysólyom Lovagrend, valamint az Esztergomi Lovassport Egyesülettől kapott két ló hátán István fejedelem és Gizella fejedelemasszony vonult be, és elmondták intelmeiket a csapatoknak. A jelmezes menet ezután a Kis-Duna-parton, majd a főúton keresztül vonult a Várhegyre a Subrosa régi zene együttes két tagjának duda- és dobmuzsikájára. A napok óta tartó esőzés miatt ezúttal a vármúzeumban zajlott a vetélkedő - számolt be vetélkedőről az ötletgazda. Hinora Edit hozzátette, hogy a Duna Takarékszövetkezet támogatásának köszönhetően Szabó Judit textilrestaurátor korhű 11. századi királyi öltözéket készített István királynak. A vetélkedő helyszínén a csapatok meghallgatták Horváth István tárlatvezetését, tesztet töltöttek ki, bemutatták kiselőadásukat, és megoldották az egyes állomások feladatait, ahol jelmezbe öltözött főiskolások, illetve az Aranysólyom Lovagrend tagjai várták őket. A megmérettetést követően, míg a szervezők értékelték az eredményeket, a versenyzők a Padlizsán étteremtől ajándékba kapott rántott húsos szendvicsekkel laktak jól, majd kiderült, hogy melyik csapat méltó leginkább a Szent István lovagjai címre. A tizenhét csapat részvételével zajló vetélkedő holtversennyel végződött, a Dobó Katalin Gimnázium és a Szent István Gimnázium csapata osztozott az első helyen. Második lett az Érsekkétyi Egyházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, harmadik helyezett pedig a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola csapata lett. A legjobb határon túli csapatként az érsekkétyiek vehették át az Aquasziget élményfürdö által felajánlott családi belépőket. A legjobb kiselőadást a muzslai Endrődy János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjai mutatták be, ők a Várszínház és Kultúrmozgó ajándékaként belépőket kaptak a júliusi Cyrano de Bergerac című előadásra. A legvitézebb csapat, a Búcsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tagjai a Raiffeisen Bank Zrt. különdíját, öt darab hátizsákot kaptak. Az eredményhirdetés után sor került a hagyományos koronázásra, majd a csapattagok lovaggá ütésére is. Északi énekesek nemzetközi kórustalálkozója Dorogon A zene összeköt Norvég és finn kórusok vendégfellépésével rendezi meg Dorogon a táti Musik-Land utazási iroda és a Dorogi Közművelődési Nonprofit Kft. a Huszadik Nemzetközi Kórustalálkozót. Az eseményen a külföldi előadók mellett esztergomi, dorogi és soroksári kórusok is közreműködnek. A Musik-Land utazási iroda egy olyan családi vállalkozás, melyben a zene szeretete és a turizmus szolgálata egyesül a komolyzenét kedvelő közönség nagy örömére. A cég tulajdonosai, Rózsavölgyi Károly és felesége mindketten régóta zenélnek, saját külföldi vendégszerepeléseikből jött az ötlet 1993-ban, hogy nemzetközi utazásszervező irodát alapítsanak, hogy a zene révén ismertethessék meg a külföldi muzsikusokkal hazájukat, közben alkalmat teremtsenek a közös zenélésre is. Az elmúlt közel két évtizedben Európából és az Egyesült Államokból tizenhat ország több mint kétszáz csoportja látogatott el hozzánk. A Dorogi Közművelődési Nonprofit Kft. és a Musik-Land ma, szombaton 17 órakor huszadik alkalommal rendez közösen nemzetközi kórustalálkozót a dorogi József Attila Művelődési Házban, amelyen hat együttes mutatja be műsorát, a dorogi Zrínyi Iskola Kóruscsaládja, a Soroksári Férfi Népdalkor, az esztergomi Ars Musica Kamarakórus és a Balassa Bálint Vegyeskar mellett a finn Porvoon Mieslaulajat és a két norvég kórusból erre az alkalomra alakult Norwegian Celebration Choir. Az idén 85 éves Kisakoret Ullensaker és 65 éves Nordlaendingernes Forenings Kor tagjai ezzel a magyarországi utazással ünnepelik a jubileumukat. Az összesen 48 fős vegyes kórus vasárnap délelőtt 11 órakor a piliscsabai nagytemplom ünnepi szentmiséjén is közreműködik. Ahogy az eddigi években, az idei idegenforgalmi szezonban is még számos messzi országból érkező ének- és zenekar mutatja be saját nemzeti dallamvilágát a Musik-Land utazási irodának köszönhetően. A minden esetben díjmentesen látogatható koncertekről lapunk program- ajánlójában mi is hétről hétre beszámolunk majd.-r -a hidlap.net hídiap 27