Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-05-22 / 20. szám
címlapon jegyzője, majd hozzátette, hogy az előzetes felmérések alapján az önkormányzatot ért kár eléri az ötvenötmillió forintot, ez az összeg azonban nem tartalmazza a dömösiek egyéni kárait. Iszaplavina Piliscséven A patakok keddre visszahúzódtak medrükbe, így a hét második felében megkezdődhetett az áradások által keletkezett károk felszámolása. Piliscséven is hatalmas gondot okozott a nagy mennyiségű, hirtelen leszakadt eső:„a településen a legnagyobb károkat a múlt csütörtöki felhőszakadás okozta, aminek következtében az egész Napsugár utcát elöntötte a hegyekből érkező iszaplavina. Komoly problémát jelentett, hogy az utcát védő övcsatornák sem tudták felfogni a nagy mennyiségű sártengert, így az elöntötte az utcát, és elvitte az éppen most épülő utat is. Rengeteg kárunk keletkezett csak ezen a szakaszon, hiszen a víz elsodorta a frissen letett és a régi árokmeder elemeket egyaránt" - fejtette ki Nagy Mária polgármester. További nehézséget okozott a településen, hogy a folyamatos esőzések következményeként szombaton ki kellett lakoltatni egy családot, akiknek az otthonát elmosta a lezúduló víztömeg. A következő napokra is jutott megoldandó feladat bőven Piliscséven, hiszen vasárnap egy elsüllyedt villanyoszlopról érkezett bejelentés az önkormányzathoz, amiről kiderült, hogy a Kossuth utcában nemrégiben megépített új út alatt üregrendszer alakult ki a vízmosások miatt. A szakadék mélyedésének végül az lett a következménye, hogy a település érintett részén ideiglenesen el kellett zárni a vizet, sőt a gázszolgáltatás is szünetelt. Hétfőn reggelre tovább tetőzött a baj a településen, hiszen leszakadt az utcák feletti partfal, ami egy családi ház udvarán állt meg. A hét közepén Piliscséven is megindultak a kárelhárítási munkálatok, ám a szűnni nem akaró esőzés a szakemberek munkáját továbbra is megnehezítette. A károk mielőbbi megszüntetésének érdekében a település vezetői már pénteken, illetve hétfőn is benyújtottak viszmajor kérelmet, aminek hatására remélhetőleg érkezik valamilyen segítség a faluba. A Kenyérmezői patak veszélyeztette Leányvárt Leányváron a település alsó részén okozott gondokat az özönvíz, ahol a hirtelen lezúdult eső miatt felduzzadt Kenyérmezői patak árasztotta el az alacsonyabban fekvő területeket. Az áradás érintette a település iparterületeit is, ahol a hétfőn tetőző árhullám jelentős károkat okozott. Komoly problémát jelentett a patak a Bécsi úton is, ahol lakótelkeket árasztott el a víz, miután a szűkös medréből kilépve a lakóházak felé áramlott.„A hirtelen felgyűlt vízmennyiség a település alsó részén található szennyvíz-elvezetési szervizcsatorna működését is ellehetetlenítette, hiszen a hatalmas víztömeget a folyamatosan működő szennyvízátemelő sem tudta feldolgozni. Ennek következményeként az összegyűlt esővíz és szennyvíz egyéb helyeken, tisztítónyílásokon kibugyogva távozott a rendszerből. Elsősorban ezt a fennakadást próbáltuk meg a lehető leggyorsabban megszüntetni, ám a folyamatos esőzések sajnos nem segítették erőfeszítéseinket"- vázolta a védekezés részleteit Tóth János, polgármester. Pilisszentléleket sem hagyta érintetlenül a vihar, hiszen a településen is megáradtak a helyi patakok, melyek vízszintjét szivattyúval kellett csökkenteni. Az Esztergomon átfolyó Szentlélek-patak sem tudott a medrében maradni, így áradásával egy éttermet, egy lovardát, sőt még az ipari parkban található autógyárat is fenyegette. Sikerült azonban megakadályozni a nagyobb bajt, hiszen egy töltéssel meg tudták akadályozni a víz károkozását a szakemberek - derült ki az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízi beszámolójából. Az Únyi-patak is több helyen okozott nehézségeket, hiszen miután kilépett medréből több ví- kendházat is elöntött Tokod-Altárón, de a közlekedést is megnehezítette. Lakóházak víz alatt Az óriási esőzés Esztergom családi házait sem kímélte, a Géza fejedelem utcában az egyik családi ház pincéjébe hatvan-het- ven centiméter víz hatolt be, de egy Bartók Béla utcai ház pincéjét is ellepte víz, sőt ugyanez volt a helyzet a dorogi Szent László utcában, valamint egy tinnyei épület szuterénjének az esetében is. A tűzoltók szivattyúval vonultak a helyszínre, a lánglovagoknak azonban jó néhány esetPusztított a vihar országszerte Hatmilliárd forint körül lehet a teljes kárösszeg az országban, derült ki a Magyar Biztosítók Szövetségének becsléséből. Országosan eddig csaknem tízezer kár- bejelentés érkezett a biztosítókhoz. Az óriási esőzések és romboló szél szinte az ország minden pontján súlyos károkat okozott, vihar azonban leginkább az észak-magyarországi körzetben pusztított. Több főút- és vasútvonalon kidőlt fák és villanyoszlopok nehezítették a közlekedést. Mindezek felett a magyarországi folyók is kiléptek medrükből, mint a Sajó vagy a Bódva, elöntve szántóföldeket, településeket, sőt belvárosokat is. A pusztító viharnak áldozata is lett Miskolcon, ahol löszfal omlott egy családi házra és egy férfi lelte halálát a romok alatt, két gyermeke azonban túlélte a szerencsétlenséget. hidlap.net hídlap 5