Hídlap, 2010 (8. évfolyam, 1–25. szám)
2010-01-16 / 2. szám
almárium Változó KRESZ Január 1-től hatvan pontban változott a KRESZ, sajnos az illetékes minisztérium nem tartotta fontosnak a változások kommunikációját, így most több millió ember vesz úgy részt a közlekedésben, hogy a legtöbb új szabályt nem ismeri. A Hídlap ezért új rovatot indított, ahol valamennyi változást ismertetünk, munkánkat ezúttal is a Szent Kristóf Autós-motoros iskola segíti. A változások ismertetését követően a lap hasábjain egy KRESZ-tesztet is megjelentetünk, hogy Olvasóink lemérhessék ismereteiket. A megfejtők között ezúttal is értékes ajándékokat sorsolunk ki. 1.§ A rendszámmal kapcsolatos rendelkezések pontosítása (A rendelet 5. § változásai) A módosítás előtt: (1) A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, a) amelynek jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye és jelzése van, b) amely a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek megfelel, és c) amely az utat és tartozékait nem rongálja és nem szennyezi, d) amely megfelel a (9) bekezdésben meghatározott feltételnek. (2) A vezető, mielőtt a járművel a telephelyről (garázsból stb.) elindul, köteles a kormányberendezés, a fékberendezés, a gumiabroncsok, valamint a kötelezően előírt világító- és fényjelző berendezések állapotát (működését) - az adott körülmények között indokolt módon - ellenőrizni. A módosítást követően: „(1) A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, a) amelynek jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye van; b) a járműre külön jogszabályban meghatározott számú, típusú és elhelyezésű hatósági jelzés(ek) (rendszámtábla(ák)) van(nak) felszerelve; c) amely a jogszabályban meghatározott műszaki és környezetvédelmi feltételeknek megfelel; d) amely az utat és tartozékait nem rongálja és azok környezetét nem szennyezi; e) amely megfelel a (9) bekezdésben meghatározott feltételnek. (2) A jármű vezetője, mielőtt a járművel a telephelyről (így különösen a garázsból) elindul, köteles a kormányberendezés, a fékberendezés, a gumiabroncsok, valamint a kötelezően előírt világító- és fényjelző berendezések állapotát (működését), valamint a hatósági jelzés(ek) (rendszámtáblá(k)) meglétét, állapotát - az adott körülmények között indokolt módon - ellenőrizni." A módosítás előtt: (5) A hatósági jelzést a járművön jól olvasható állapotban kell tartani, azt megváltoztatni vagy letakarni tilos. A módosítást követően: „(5) A hatósági jelzés(eke)t, (rendszámtáb- lá(kat)t a járművön a felszerelésére kijelölt helyen, jól olvasható állapotban kell tartani, azt megváltoztatni, letakarni vagy jogosulatlanul eltávolítani tilos." A rendszám alapján azonosítható a jármű, illetve annak tulajdonosa vagy üzembentartója. Az azonosíthatóság szabálykövető magatartásra készteti a járművek vezetőit. Az ellenőrizhetőség mellett tehát a hatósági jelzés a biztonságos közlekedés alapfeltételeit is garantálja. A módosítást az érintett hatóságok kezdeményezték a rendszám nélküli közlekedés visszaszorítása érdekében. A rendszámot jól látható helyen és módon kell a járművön elhelyezni, meglétét és állapotát indulás előtt ellenőrizni kell. Minden típusú személygépkocsi inteligens diagnosztikai vizsgálata professzionáli GUTMANN diagnosztikai műszerrel Intelligens diagnosztika: •Hibatároló olvasás-törlés •A datblokk-olvasás •Bea vatkozó-teszt •Szerv izn ullázás •A lapbeállítások •Teljes szerviz információ Futóműállítás A világ egyik legkorszerűbb HUNTER futómííállító berendezésével 4z egyetlen kapcsolat az úttest és Ön között! Munkatársaink megfelelő ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek ahhoz, hogy Önnek maximális biztonságot garantáljanak. Premiumkategóriás kerékkiegyensúlyozó TFT-monitoros kijelzővel, elektromechanius szorítótokmánnyal, érintésmentes kerékadat bevitellel. Nagy kapacitású autószervizek és gumijavító szakműhelyek csúcs gépe VUTOTREND KFT. 509 Esztergom-Kertváros, Retek u. 4. web: www.autotrend.hi »lefon: Ooel: +36 33 512 603: Chevrolet: +36 33 512 616: Fiat: +36 33 512 622